A szakember tapasztalatai szerint a piszkálódások, epés megjegyzések áldozatai főleg férfiak, akik hallgatnak problémáikról, mert nem akarnak gyengének látszani. A folytonos szurkálódás nemcsak hogy megmérgezi a párkapcsolatot, de komoly hatása lehet a szenvedő fél egészségére is.
A családon belüli gyilkosságok többségét nők követik el, ami sokszor az évekig vagy évtizedekig tartó családon belüli terrorizálás eredménye. Magyarországon minden harmadik nőt bántalmazott már párja, élettársa, vagy férje. Míg a nők inkább a fizikai bántalmazás áldozatai, addig a lelki terror elszenvedői többnyire a férfiak – mondta el a hirado.hu-nak Szöőr Anna.
A lelki terror egy hatalmi játszma, az élet minden területén jelen van, de míg a férfiak fizikálisan, addig a nők verbálisan tudnak agresszívek lenni. A játszmában az egyik fél uralkodni akar a másikon, mégpedig mert nem tekinti egyenrangú félnek partnerét. A párkapcsolati terror során a nő arra törekszik, hogy megmutassa, ő különb, mint a párja. Emögött többnyire önbizalomhiány húzódik meg – tudtuk meg a pszichológus-jogásztól.
A nőkre jellemző, hogy megpróbálják leépíteni a párjuk baráti, családi, kollegiális kapcsolatait, hogy jobban uralkodhassanak a férfin. Egészen egyszerűen elszigetelik másoktól a férjüket. "Drágám, ma maradj itthon, legyünk együtt, úgyis olyan ritkán tesszük" – többnyire így kezdődik. A férfi egy idő után papuccsá válhat, alárendelődhet párja akaratának. De egy nap rádöbben, hogy áldozatául esett asszonyának, ezért fellázad a helyzete ellen. A lázadást pedig agresszió, ütések, pofonok követhetik.
Gúny és nevetés – amikor már látványos a megaláztatás
A lelki terrornak vannak fokozatai. Ha a nő kiporciózza az ebédet férjének, az is a lelki terror egyik formája, hiszen ezzel azt sugallhatja, hogy "csak ennyit ehetsz, mert kövér vagy". A "sovány vagy, zörögnek a csontjaid" is éppúgy lelki terror, mint az egymás között vagy más előtt kimondott becsmérlő mondatok.
Súlyosabb esetben minősített lelki terrorról vagy látványos megaláztatásról beszélhetünk. Például, amikor a pár környezetében mindenki tudja, hogy a nő vagy a férfi megcsalja a másikat. Amikor az ismerősök összesúgnak a megcsalt fél háta mögött vagy kinevetik amiatt, hogy mekkora balfék, az a minősített megaláztatás esete.
A férfiak nagyon ritkán kérnek segítséget, és azt, hogy terrorizálja őket az asszony, szinte soha nem mondják ki. Úgy gondolják, hogy ők erősek, és nem lehet őket terror alatt tartani. A szakember tapasztalati szerint, ha segítséget kérnek, azt burkoltan teszik, a párkapcsolat vagy a gyerekek körüli gondokra hivatkozva, holott sokszor a lelki terror áll a háttérben.
Rák, depresszió, alkoholizmus – a testet is megbetegítheti a lélek
A test a lélek színpada, a lelki terror testileg is megbetegíthet – állítja Szöőr Anna. Kialakulhat láncdohányzás, alkoholfüggőség, rákbetegség, autoimmun betegség és depresszió is. A pszichológus elmondta, hogy az egyik ügyfele komoly párkapcsolati problémával küzdött, és ez összefüggésbe hozható rákbetegsége kialakulásával. A hölgynek mellrákja és méhrákja alakult ki, mert, mint ahogy a pszichológus elmondta, mindent lenyelt a kapcsolatában.
Ezt tehetjük
Nem szabad hagyni, hogy a kapcsolat eljusson a lelki terrorig. Ha a nő a párja anyját szapulja, akkor a férfinak érdemes azt mondania, "bármilyen is, akkor is az anyám" - mondta a szakember, aki egy orvos házaspár esetét hozta fel példának.
A férfi sebész, a nő otthon van a közös gyermekükkel. Egy éjjel a nő azt mondta férjének, "most kelj fel te a gyerekhez", mire a férfi közölte, hogy holnap reggel fontos műtétje lesz, emberélet múlik rajta. A nő nem hagyta annyiban, tovább folytatta mondván, "neked is ki kell venned a részed a gyereknevelésből". A férfiban bűntudat támadt, hogy rossz apa, ha nem kel fel. A nő célja az volt, hogy bebizonyítsa, a férje egy egyszerű apa. Miért tette ezt?
Mert csupán egy egyszerű anyának gondolja magát, mivel otthon van a gyermekével, és a karrierjében nem halad. Ebben az esetben a megoldás, hogy a férfi elmagyarázza a nőnek: "Tisztellek, becsüllek, hisz csodálatos dolgot csinálsz, neveled a közös gyermekünket. De megkönnyítenéd a helyzetem, ha éjszaka a fontos műtétek előtt pihenhetnék." Ezekkel a mondatokkal a férfi emeli a nő csökkenőben lévő önbizalmát, így helyrebillen az egyensúly.
A pszichológus szerint fontos, hogy mindkét félnek legyen önálló élete, saját baráti körrel, saját pénztárcával. Semmiképpen nem szabad kiszolgáltatni magunkat egy embernek. A legboldogabb kapcsolatok esetén is bekövetkezhet az egyik fél halála. Ha leépítettünk minden társas kapcsolatot, akkor ezek után mi marad? – vetette fel a szakember.
Így lesz a szerelemből erőszak
A kapcsolat kezdetén a hormonális változások miatt sokkal szebbnek, okosabbnak, értékesebbnek láthatjuk a társunkat. A pszichológus-jogász szerint célszerű ésszel is párt választani. Ha a partnerünkkel közös az értékrendünk, akkor a nagy rózsaszínű köd után is megmarad a szeretet, a kölcsönös tisztelet és az egymás megbecsülése.
Ám ha nincs közös értékrend, akkor az elsöprő szerelem elmúltával elkezdődhet a „meghitt erőszak” piszkálódásokkal, megjegyzésekkel, megalázásokkal.
Példaként egy politikus esetét említette. Történetük úgy kezdődött, hogy két fantasztikus külsejű ember összeházasodott, gyermekeik is születtek. Óriási szerelemben éltek, de a korábban sportos alkatú politikus férj külseje idővel megváltozott. Ezt - a még most is makulátlan külsejű feleség – nehezen viselte el, ezért egyre többet piszkálódott férjével. A nő azt a férfit hiányolja, akit hajdanán megismert…
Magyarországon minden harmadik házasság válással végződik. A válások száma azért olyan magas, mert sok pár még a nagy szerelem idején házasodik össze. Vannak azonban, akik a bántalmazások vagy a lelki terror ellenére is a házasságban maradnak. Ennek hátterében a megszokás, a közös múlt, a közös emlékek, a gyerekek és a gazdasági összefonódás áll.
Ne a gyászt spóroljuk meg!
Amennyiben a kapcsolat rossz, és javítani sem lehet rajta, érdemes minél előbb kilépni belőle, mert ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nehezebb. A pszichológus szerint nagyon fontos, hogy törekedjünk a gyors lezárására, de azért ne a gyászmunkán spóroljuk meg az időt. Ha azt átugorjuk, akkor később egészséges párkapcsolatra kicsi az esély – mondta Szöőr Anna.
Forrás: S. J. / Hirado.hu