Egyre több kutyát sújt a végzetes kór

2015. 07. 22.
|
Címkék: Kutya  Rák 
Az állatorvosok szerint egyre több kutya halálát okozza a rák. Az ebeknél ugyanúgy előfordul bőr, emlő, bél, máj, hasnyálmirigy, szájüregi, vagy végbéldaganat, mint az embereknél. A gyógyítás költségei a félmilliót is elérhetik.
Magyarországon 1 millió 700 ezer kutya élhet, és egyre több eb halálát okozzák daganatos megbetegedések. A nemzetközi statisztikák szerint minden negyedik macska, vagy kutya elhullását a rák okozza. Tízéves kor felett pedig minden második eb daganat miatt pusztul el.

- Béldaganat miatt múlt ki Negró. 14 éves német juhászkutya volt. Először csak kedvtelen és étvágytalan volt, amit öreg korának tulajdonítottam, de amikor észrevettem, hogy napok óta nincs széklete, elkezdtem aggódni. Tudtam, hogy itt nagyobb baj lehet – mesélte a hirado.hu-nak Juli, Negró gazdája.

Az állatorvos lázat mért nála, kipucolta a végbélnyílás melletti mirigyeket is, majd beöntést adott neki, ennek ellenére Negró állapota nem javult. Néhány héttel később az orvos megismételte a korábbi folyamatot, de ekkor már a duzzanat is tapintható volt a hasában.

Fotó: Jon Sullivan

- Teljesen megváltozott a viselkedése, a korábban aktív Negró egyre kevésbé volt aktív. Már nem szaladgált, nem figyelt és alig ugatott. Az állapota rohamosan romlott, a végén szinte már fel sem állt, csak a fejét tudta megemelni. Szinte már nem is evett, csak amit sikerült a szájába tömni – mondta Juli.

A kutyák felét a rák viszi el

Európában a kutyák fele szenved valamilyen daganatos megbetegedésben – mondta Stefan Siman egy kutatásra hivatkozva. Az állatterapeuta szerint több a rákos megbetegedés, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Véleménye szerint ennek oka ugyanaz, mint az embereknél, azaz a táplálkozás, a környezetszennyezés. Fehér, rövid szőrű kutyák esetében a napfény, vagy például a cigarettázó gazdi is lehet befolyásoló tényező. „Az elmúlt évtizedben a kutyatáp-biznisz nagyot robbant, és sokszor nagyon rossz minőségű a táp, ami ellenőrizhetetlen, rákkeltő alapanyagokat tartalmazhat” – nyilatkozta.

Vannak kutyafajtához köthető daganatok

Vannak olyan fajta kutyák, amelyek különösen érzékenyek bizonyos daganatos megbetegedésekre. Például a boxerek esetében gyakrabban jelentkezik bőrdaganat, a német juhászoknál epedaganat, míg a nagy testű ebeknél csontdaganat – közölte Stefan Siman. Az állatterapeuta arról is beszélt, hogy a szuka kutyáknál a daganatos megbetegedések nagy részét az emlőrák teszi ki, ami elkerülhető lenne, ha a gazdik ivartalanítanák kedvencüket.

A fajtatiszta kutyáknál gyakoribb a rák


A daganatos betegségek száma emelkedik. A kutyák jobb körülmények között, egyre tovább élnek, s idősebb korban már gyakrabban fordul elő a rák. A lakásban, dohányzó gazdi mellett élő kutyák fokozottan ki vannak téve a daganatos megbetegedéseknek, továbbá az ebek a kipufogók magasságából nagyobb adagban kapják a szennyezett anyagokat is.

A fajtatiszta kutyák esetében gyakoribbak a daganatos megbetegedések, mint a keverék kutyusuknál, így például golden retrieverek vagy labradorok esetében a hízósejtes daganat gyakori – mondta a hirado.hu-nak Dr. Lévai Péter, állatorvos.



A kutyákra is érvényes az, ami az emberekre, azaz, ha idejében felismerik, akkor nagyobb eséllyel gyógyítható a betegség. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minden olyan dolog, ami szokatlan a kutya viselkedésében, érdemes jelnek tekinteni. Ha kedvetlenebb, ha többet, vagy kevesebbet iszik, ha többet pisil, vagy csökken az étvágya, ez mind-mind jel lehet és érdemes felkeresni egy állatorvost.

A nagytestű kutyák esetében 6 éves kor felett, míg a kistestűeknél 8 éves kor felett érdemes évente szűrővizsgálatra vinni kedvencünket. A daganatok csakúgy, mint az embernél a kutyák esetében is hosszú idő alatt fejlődnek ki, így az éves szűrővizsgálatok által többségében még idejében kiszűrhetőek.

Műtét, sugárterápia, kemoterápia

Ha kiderül, hogy daganat van a kutyában, a kezelés alapvetően ugyanúgy működik, mint az embernél. „A legjobb módszer a műtét, amennyiben kivehető a daganat, de ugyanúgy használunk kemoterápiát is sugárkezelést is. A kemoterápia alatt jelentkezhetnek mellékhatások, így például bizonyos fajtáknál intenzív szőrhullás tapasztalható, például az uszkároknál, vagy az orosz fekete terriereknél” – mondta a Lőrinci Állatorvosi Rendelő vezetője.

Félmillióba is kerülhet a gyógykezelés


A kezelés 40-50 ezer forintról indul, de lehet akár félmillió forintnál is több, attól függ, hogy milyen beavatkozásokra van szükség.

A daganatos megbetegedés összességében az egyik legjobban gyógyítható betegségtípus. Száz rákos kutyából többet tudunk meggyógyítani, mint például szívbetegből – hangsúlyozta az állatorvos, aki azt is elmondta, hogy tapasztalatai szerint a kemoterápiát jobban viseli az állat, mint az ember. Ennek oka, hogy az ebek kisebb adagban kapják a gyógyszert, hogy a gyógyulás közben jól érezzék magukat – közölt Dr. Lévai Péter a hirado.hu-val.

Forrás: Hirado.hu
Novemberi akció

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

2 995 Ft

25 Ft/db
Hosszan tartó C-vitamin, amely 98,6%-ban hasznosul
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Pharmaton® Vital lágy kapszula

60 db

5 255 Ft

87,6 Ft/db
A benne lévő ginzeng G115-nek köszönhetően növeli a szellemi és a fizikai teljesítményt
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 460 Ft

29,2 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz*

Eurovit® Oliva-D 2200NE kapszula

60 db

2 355 Ft

39,3 Ft/db
A D-vitamin zsírban oldódó vitamin. Ezért a kapszula LAHB (Lipid Alapú Hatóanyag Bevitel) rendszere extra szűz olívaolajat tartalmaz, melyben a D-vitamin eleve oldott, a szervezet számára jól hasznosítható formában található
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 600 Ft

32 Ft/ml
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmény. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® long 600 mg pezsgőtabletta

10 db

1 810 Ft

181 Ft/db
Napi egy pezsgőtabletta hatékonyan segít már a hurutos köhögés kezdetén! Célzottan a lerakódáson hat, feloldja a hurutos váladékot és megtisztítja a légutakat
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6® bevont tabletta

30 db

1 240 Ft

41,3 Ft/db
Az eredeti Magne B6 hatóanyagainak kiváló kombinációja révén hatékonyan pótolja a szervezetből hiányzó magnéziumot
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Wick TriActin citrom ízű por belsőleges oldathoz

10 db

1 805 Ft

180,5 Ft/db
Hatékonyan csökkenti a megfázás és az influenza tüneteit
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
forgalmazza: Novartis Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Gyógyászati segédeszköz*

Septofort tabletta

24 db

1 185 Ft

49,4 Ft/db
Száj- és torokfertőtlenítő készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 090 Ft

30,9 Ft/db
Érelmeszesedés megelőzésére, a vér koleszterinszintjének csökkentésére, magas vérnyomás és szívpanaszok kezelésénél a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 635 Ft

54,5 Ft/db
Természetes hatóanyagával enyhítheti az alvászavarokat
Vény nélkül kapható növényi gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 575 Ft

157,5 Ft/g
Fogzáskönnyítő gél, az első fogak kibújásakor jelentkező tünetek helyi kezelésére alkalmas készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mastu® kenőcs

30 g

1 520 Ft

50,7 Ft/g
Enyhíti az aranyeres panaszokhoz társuló tüneteket, mint az irritáció, viszketés, égő érzés
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Aperisan® 200 mg/g szájnyálkahártyán alkalmazott gél

10 g

1 780 Ft

178 Ft/g
A szájnyálkahártya gyulladásainak helyi kezelésére. Hagyományos növényi gyógyszer, kizárólag a régóta fennálló használaton alapuló, meghatározott javallatokra alkalmazandó
Vény nélkül kapható gyógyszer

Linex® Forte élőflórát tartalmazó kapszula

28 db

2 305 Ft

82,3 Ft/db
Több milliárdnyi élőflóra sejtet tartalmaz, melyre a bélflórának az antibiotikum kezelés első napjától szüksége lehet
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

20 db

1 715 Ft

85,8 Ft/db
Csökkenti a lázat, mérsékli az orr és az orrmelléküregek dugulását, csillapítja a fájdalmat és gyulladáscsökkentő hatású
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Szavazzon kedvenc fotójára, és segítse hozzá a fotó készítőjét az 5 db Neuzer városi kerékpár egyikéhez a Neuzer Kerékpár Kft. felajánlásával.

A szavazatával most plüsskígyót nyerhet!
Nincs más dolga, mint az Önnek tetsző kép alatt kiválasztani, hogy szeretne nyerni, majd (regisztrálni, és) bejelentkezni az oldalra, és leadni a szavazatát!
Szavazatával bekerül a „kalapba”, melyből a kihúzott játékosok plüsskígyót nyernek!

Ha nem szeretne nyerni, a szavazatát úgy is leadhatja, csak egy e-mail címet kérünk, melyre egy megerősítő üzenetet küldünk.

Naponta egy képre csak egyszer szavazhat, de akár több képre is ledhatja szavazatát!

A képekre 2017. november 30-án éjfélig szavazhat!

Megnézem a képeket » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el