Érzékeink ereje

A szakemberek azt mondják, hogy akár gyógyításra is. Érzékeink jelentik ugyanis a kapcsolatot a külvilággal, életünk minden másodpercében döntenek arról, boldogok vagyunk-e vagy félünk, fáj-e valamink, vagy elárad bennünk az egészség érzése. Biztonságban érezzük-e magunkat, vagy éppen ellenkezőleg, veszélyben.

Nem véletlen, hogy nyáron általában boldogabbak vagyunk. Mert a hőmérséklet, a napsütés, a madarak éneke, a természet hangjai, látványa fokozza bennünk a jó érzéseket. Azért jutott ez eszembe, mert már tényleg nincs sok hátra, és itt az igazi nyár.

Visegrádon vagyok. Léböjtre jöttem, most is, mint minden évben. Ülök a vendégház teraszán, s minden érzékszervem ujjong. Körülöttem a pilisi erdő. Beszívom mély illatát. Azt gondolom, ha ebben nem lenne részem, tán már nem is élnék. Vagy hát nem ennyire egészségesen.

Majdnem boldog vagyok.

Dr. Donauer Nándor neuropszichológus szerint a szaglásnak kitüntetett szerepe van érzelmi életünkben. Az egyes szaglósejtekből érkező inger ugyanis agyunk egyik legősibb részébe kerül. Ez az ősi, limbikus rendszer határozza meg az érzelmi alaphangulatot, a motivációt. Ez az ősi réteg lehet a felelős mindazért, ahogy a szagok viselkedésünket tudat alatt befolyásolják. Bizonyított, hogy a félelemnek is van szaga, melyet egyes állatok nagy biztonsággal tudnak azonosítani. Szintén bizonyított, hogy a szaglásnak a memóriában is kitüntetett szerepe van. Ha valamilyen szag jelenlétében tanultunk meg valamit, könnyebb annak visszaidézése, ha ugyanazt a szagot érezzük. A szagok és a memória szoros kapcsolatát mutatja, hogy egyetlen illat hatására visszatérnek gyermekkori emlékeink, látvánnyal, hanggal együtt. Kísérletek bizonyították, hogy a nők vonzóbbnak találják a férfi szaganyagokat, ha havi ciklusuk termékeny szakaszában vannak. A férfiak pedig termékeny periódusukban levő nők szagának hatására lényegesen vonzóbbnak és szebbnek találták a fényképeken látott nőket. EEG-vizsgálatok mutatták ki, hogy léteznek nyugtató és izgató szagok. Egyes kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy a parfümök, illatszerek használatának kezdete a történelem során  egybeesik a nagy városok megjelenésével. Feltételezhető, hogy az agresszió leküzdése miatt volt szükség az ember területjelző illatanyagainak elfedésére akkor, amikor elkezdett nagy tömegben, kis helyre zsúfolva élni.

Az erdő mélyén lenne jó élni, egy eldugott kis ház teraszán. Esteledvén felerősödik a madarak éneke. Elvarázsol. Nem véletlenül.

A hallás éppen olyan fontos, mint a szaglás. Bár ez szinte hihetetlen, még a látásnál is fontosabb. Ha látjuk, hogy bezárul mögöttünk az ajtó, de nem halljuk a kattanást, nem érezzük magunkat biztonságban  a lakásban. A hallás életet ment, ezért nem „kapcsolható ki” még alvás közben sem. Fülünk különösen érzékeny arra, amit meg akar hallani: a beszédre. Alvás közben például nem ébredünk fel a templom harangjának hangjára, de azonnal felugrunk, ha csecsemőnk sírni kezd. Nemcsak hallani akarunk, hanem azt is szeretnénk, hogy meghallgassanak minket. Ez az emberi kapcsolatok alapja. Beszélgetés nélkül magányosnak és boldogtalannak érezzük magunkat, még akkor is, ha folyamatosan sok ember vesz körül minket. Nemcsak a hallás, hanem az igazi meghallgatás is alapvető feltétele az agy egészséges fejlődésének. A neurobiológusok szerint ugyanaz a zörej például egyszer a jobb, másszor a bal agyféltekét dolgoztatja meg aszerint, hogy milyen gondolatot kapcsolunk hozzá. A hallás filmet indít be lelki szemeink előtt.

Ülök a teraszon. A fák élénkzöldje sötétzöldre vált, a szomszéd fenyőfa szürkéskékje lassan összeolvad az ég színével, furcsa szomorúságot érzek. Tudom is, miért.

A színek ugyanis érzelmeket váltanak ki belőlünk, így befolyásolják a hangulatot és a közérzetet. Kísérletek igazolják, hogy a kék falú szobában dolgozók hamarabb kezdenek el fázni, mint akik „meleg”, barnásvöröses falú szobában dolgoznak. Egy világoszöld vonatot halkabbnak érzékelünk, mint egy pirosat. Látásunk segítségével alig egytized másodperc alatt képesek vagyunk leolvasni és értékelni a másik ember arcára írt hangulatot és szándékot. Nem csoda, hogy már a kisbabák is intenzíven érdeklődnek az emberi arc iránt. Látni és felismerni nem mindig jelenti ugyanazt. Szubjektív képünk van a világról. Ha gipszben van a kezünk, hirtelen mindenhol begipszelt embereket látunk. Ha gyereket várunk, úgy érezzük, az egész világ most állapotos. Egy lehúzott redőnyön átszivárgó fénycsíkot látva eszünkbe jut egy rég elfeledettnek hitt meleg, nyári nap a gyermekkorból. Vagy megpillantjuk egy ismeretlen arcát, és egy régi szerelem kezdi fojtogatni a torkunkat. Gyakran nem is érzékeljük tudatosan a folyamatokat, csak úgynevezett „ráhangolódásokat” élünk meg, hirtelen elszomorodunk, nem is tudjuk, miért. Könnyen lehet, hogy a buszon velünk szemben ülő fejtartása tudat alatt életre hívta belőlünk egy utált ember emlékét.