Jódozott vagy sima só?

2014. 11. 03.
|
Leszerepeltek a Magyarországon forgalomban lévő konyhasók: tizennyolc termék majdnem harmadának kálium-jodid-tartalma túllépte a határértéket. Kell egyáltalán jódozott sót fogyasztanunk? Milyet érdemes választanunk?
A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) akkreditált laboratóriumában legutóbb a tizennyolc termék közül ötről derült ki, hogy kálium-jodid-tartalma túllépte a meghatározott értéket – számolt be a Tesztplussz.hu. Hogy hogy kerül kálium-jodid a sóba? Köztudott, hogy Magyarország nagy részén az ivóvíz jódban szegény, ezért szakemberek azt javasolják, hogy fogyasszunk jódozott sót, így elkerülhetjük a pajzsmirigy működésének zavarát. A jód kálium-jodid formájában van jelen a sóban. Egyes szakemberek szerint azonban a túlzott jód- és káliumfogyasztás még a hiánynál is nagyobb egészségügyi kockázatot jelent. Akkor most jódozott vagy sima sót érdemes választanunk?


„A só jódozásával mikrogrammnyi mennyiségű káliumot lehet csak naponta bevinni, amelyből viszont milligrammnyi a szükséglet, tehát még túlzott jódozottsó-fogyasztás esetén sem növekszik meg a káliumbevitel, csak 1-2 százalékos mértékben. A hozzáadott jód pedig normális sófogyasztás esetén nem éri el a napi ajánlott beviteli értéket, tehát a napi sóbevitel többszörösével lehetne csak túlzott jódbeviteli kockázattal számolni, emiatt az egész felvetés nem igazán valós probléma” – mondta el a Magyar Nemzet Online-nak Armbruszt Simon, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) munkatársa. „Mivel Magyarországon nem eszünk tengeri halat jelentős mennyiségben, a jódozott konyhasó fogyasztása ajánlott.”

Ugyancsak a jódozott sók fogyasztását ajánlja dr. Schöberl Erika élelmiszermérnök is, aki az MNO-nak azt nyilatkozta, hogy nem lehet a sóval túl sok jódot a szervezetbe juttatni, ez a probléma nem fenyegeti a fogyasztót.

A jódozott són kívül a boltok polcain találni még Himalája-sót – Pakisztánból származó kősót –, asztalit, csökkentett nátriumtartalmút, tengerit és különleges lepárlási folyamattal készülő vákuumsót is. A kínálat tehát óriási, és nagyon nehéz eligazodni. Különböző sótípusok léteznek attól függően, honnan származik – tengeri vagy kősó –, hogy finomítják-e, illetve hogy milyen szemcseméretű.

A származási hely befolyásolja a mikroelemtartalmát, de a fő alkotórésze minden esetben a nátrium és a klorid. Magas vérnyomást a túlzott nátriumbevitel okoz, ebből a szempontból a tengeri só használata semmiféle előnnyel nem jár. Egyre több helyen találkozhatunk csökkentett nátriumtartalmú sóval, mely nátriumtartalmát valamilyen más komponenssel helyettesítik, leggyakrabban káliummal. Azok számára, akik nem kívánnak leszokni a sózásról, alacsonyabb nátriumtartalma miatt előnyösebb lehet. A leggyakoribb a 30 százalékkal csökkentett nátriumtartalmú só, mely esetében a káliummal való helyettesítés egészséges emberek számára nem jelent kockázatot, vesebetegeknél azonban mellőzni kell – olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének 2012-es, októberi hírlevelében.

Az élelmiszeripar nem tud meglenni a különböző adalékanyagok nélkül. Ezek az összetevők kis mennyiségben vannak csak jelen a sóban, így egészségkárosító hatásaiktól nem kell tartanunk – felelte dr. Schöberl Erika arra a kérdésre, hogy a sóban található adalékanyagok – csomósodásgátlók – veszélyesek lehetnek-e az egészségre. A szakember azt mondja, nem kell aggódnunk, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) rendszeresen bevizsgálja ezeket az élelmiszereket.

A Himalája-sóban többnyire nincs adalékanyag. Az élelmiszermérnök szerint ez is jó választás lehet, de úgy gondolja, hogy annyival nem jobb, mint amennyivel drágább a jódozott sónál, inkább csak divatos.

Több mint 1,6 millió ember halálát okozza világszerte évente a túlzott sófogyasztás – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport több mint 180 országot vizsgálva. Hazánkban az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Országos táplálkozás- és tápláltságiállapot-vizsgálatának adatai szerint a sóbevitel nőknél 12, a férfiaknál 17,2 gramm, azaz az ajánlott érték több mint 2,5-, illetve 3,5-szerese. A vizsgálat szerint a felnőttlakosság feldolgozott élelmiszerekből származó sóbevitelének több mint egyharmadáért a kenyérfélék, közel egynegyedéért a húskészítmények, mintegy tíz százalékáért pedig a zöldségkonzervek és a savanyúságok felelősek. A sóval tehát vigyázni kell, de a hiánya is végzetes lehet.

Forrás: MNO
Decemberi akció

MEMOlife Max® kapszula

60 db

2 430 Ft

40,5 Ft/db
Összetevői Omega-3-at, lecitint és az agy reakcióképességéért ginzenget tartalmaznak
Étrend-kiegészítő készítmény*

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Enyhíti a fejfájást, fogfájást és a menstruáció következtében fellépő fájdalmat
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem® krém

125 g

1 800 Ft

14,4 Ft/g
A pelenkával fedett bőr mindennapos védelmére. Hatékony egyéb bőrproblémák ápolásában is (repedezett, kipirosodott, irritált bőr)
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Kozmetikum

Walmark Proenzi® 3 ExPur téli csomag

90 db + 50 db

4 995 Ft

37,5 Ft/db
Javasolt ízületi betegség következtében kialakuló porc és ízületi rendellenesség esetén
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 570 Ft

7,9 Ft/ml
Megkönnyíti a hörgőváladék felköhögését és kiürülését. Szabályozza a nyák- és köpettermelést és elfolyósítja azt. 2 éves kortól alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Aspirin® Protect 100 mg gyomornedv ellenálló bevont tabletta

98 db

2 200 Ft

22,4 Ft/db
Megakadályozza a vérrögök képződését, így csökkenti az infarktus kockázatát. Ajánlott szív- és érrendszeri kockázattal rendelkező 45-79 éves férfi és 55-79 éves nőbetegeknek
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

815 Ft

81,5 Ft/db
Kalciumpótlásra és C-vitamin hiány esetén (pl. fertőző betegségekben az ellenállóképesség növelése) javasolt. Citrom ízű pezsgőtabletta
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran Max köptetővel por belsőleges oldathoz

10 tasak

2 350 Ft

235 Ft/tasak
Komplex megoldás a megfázás és az influenza kínzó tüneteire
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres C-vitamin 500 mg filmtabletta

30 db

640 Ft

21,3 Ft/db
Szedése biztosítja az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen C-vitamin bevitelét
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nasopax orrspray felnőtteknek

10 ml

1 525 Ft

152,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg az orrdugulással és a heveny arcüreggyulladással. Kíméletes, nem szárítja a nyálkahártyát
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rubophen® 500 mg tabletta

30 db

1 325 Ft

44,2 Ft/db
Hatékony láz- és fájdalomcsillapító
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepsils® honey and lemon szopogató tabletta

24 db

1 410 Ft

58,8 Ft/db
Torokfájás esetén gátolja a vírusok, a baktériumok és a gomba szaporodását, valamint meg is ölik őket. Emellett fájdalomcsillapító hatásúak is, már öt perc elteltével
Reckitt Benckiser Kft.,
1113 Budapest, Bocskai út 134-146.
Tel.: (+36) 1 880 1870
E-mail: gyogyszer@rb.com
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum® golyócskák

2×3 adag

1 525 Ft

254,2 Ft/adag
Az influenzás tünetek (hidegrázás, láz, köhögés, általános fájdalom, orrfolyás) enyhítésére. Gyermekek és csecsemők is szedhetik
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Relax lágyzselatin kapszula

30 db

1 375 Ft

45,8 Ft/db
Olyan gyógynövények kivonatát tartalmazza, amelyek hatóanyagai hozzájárulhatnak a normál idegállapot és a lelki egyensúly fenntartásához
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Étrend-kiegészítő készítmény*

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 255 Ft

62,8 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 860 Ft

3860 Ft/adagoló tartály
A nikotin utáni vágy és a dohányzás abbahagyásával összefüggésben jelentkező megvonásos tünetek enyhítésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

10×5 ml

1 470 Ft

29,4 Ft/ml
Kiegészítő kezelésként a bél normál baktériumflórájának helyreállítására antibiotikummal való vagy antimikrobiális terápia során kialakuló eltérések esetén
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 620 Ft

101,3 Ft/db
Láz- és fájdalomcsillapító, gyulladásgátló hatású készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bronchostop® köhögés elleni belsőleges gumipasztilla

20 db

1 850 Ft

92,5 Ft/db
A megfázáshoz társuló hurutos köhögés kezelésére, illetve a torokirritáció csillapítására. 6 éves kortól.
Vény nélkül kapható gyógyszer**

Volteren Emulgel 1% gél

100 g

2 135 Ft

21,4 Ft/g
Enyhíti az ízületi és izomfájdalmakat, csökkenti azok gyulladását és duzzanatát
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 Forte 3000 NE tabletta

60 db

1 470 Ft

24,5 Ft/db
Magas hatóanyag-tartalmú – 3000 NE – D-vitamin az immunrendszerért, a csontozatért, a fogazatért és az izmokért
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2018. januári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el