1. mítosz: Igyunk naponta legalább másfél liter vizet!
A kutatók szerint nincs egyértelműen pozitív egészségügyi hatása annak, ha egész nap vizet iszunk. Akkor honnan jött az a feltevés, hogy naponta legalább 8 pohárral kell meginni? Valójában senki sem tudja, mondta dr. Stanley Goldfarb, a Pennsylvaniai Egyetem egyik veseszakértője.
2. mítosz: A sok víz segít a méregtelenítésben
A vese méreganyagokat szűr ki a vérkeringésünkből, amelyek a vizeletünkkel együtt távoznak a szervezetünkből. A kérdés tehát az, hogy ha több vizet iszunk, akkor megnövelhetjük-e a vese funkcióinak hatékonyságát. „Nem – mondta Dr. Stanley –, sőt azzal, hogy több vizet veszünk magunkhoz, gyakran csak lassítjuk vesénk természetes szűrőfunkcióját. Bár csak minimális mértékű, de ugyanakkor határozott lassulásról van szó.”
3. mítosz: A sok víz egészségesebb bőrt eredményez
Testünk körülbelül 60%-a víz; például egy 90 kg-os ember szervezete 54 kg vizet tartalmaz. Azzal, hogy naponta több vízhez juttatjuk a szervezetünket, csak minimális hatást érhetünk el. „Ez nagyon kevés embernél produkál valamilyen tényleges pozitív változást. A természet rendjét nem tudjuk felborítani, így fiatalabbak a több víztől biztos, hogy nem leszünk” – mondta a professzor, aki ezen irányú értekezését egy tudományos lapban publikálta. Egy 2007-ben napvilágot látott tanulmány szerint, amely a víz és a bőr kapcsolatát vizsgálta, fél liter víz növelheti a kapillárisok aktivitását a bőr környékén. „Az azonban teljes mértékben bizonytalan, hogy ennek a klinikai jelentősége számottevő-e” – reagált a kérdésre dr. Stanley.
4. mítosz: Több víz, nagyobb mértékű fogyás
A víz segíthet a diétázóknak. „A víz az egyik legtökéletesebb italválasztás a fogyni vágyóknak, ugyanis nem tartalmaz kalóriát” – mondta Madeleine Fernstrom a Pittsburghi Egyetemről. „Így csökkenthetjük szomjúság- és telítettségérzetünket anélkül, hogy kalóriát vennénk magunkhoz.” Természetesen a víz sem csodaszer: önmagában nem lehet tőle fogyni. Egyébként más – valóban – nulla kalóriát tartalmazó italok is megfelelőek erre a célra.
5. mítosz: Edzés közben könnyen dehidratálttá válhatunk
Ahhoz, hogy dehidratációról beszéljünk, a súlyunk legalább 2%-át kell elveszítenünk. Ez egy 90 kg-os embernél ez közel 2 kg-ot jelent. Természetesen ennek a 2 kg-nak a szervezet vízkészletéből kell „eltűnnie”. A futóknak, biciklizőknek, túrázóknak fel kell ismerniük a dehidratáció jeleit. „Nyilvánvaló, hogy melegebb és szárazabb időben a szervezetnek több folyadékra van szüksége” – mondta Goldfarb. A szakértők a sportolóknak azt ajánlják, hogy minden, komolyabb igénybevételt jelentő edzés előtt legalább fél liter folyadékot vegyenek magukhoz. Egy kellemes séta alkalmával viszont nem fontos kiinnunk a csapot. Dehidratálttá válni úgy, hogy nem vagyunk élsportolók, nagyon nehéz. Az élsportolók pedig tudják, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy ne száradjanak ki, így efelől nem kell aggódni. Végül pedig dr. Stanley tanácsát tolmácsolnám: „ A képlet nagyon egyszerű: ha szomjas vagy, akkor igyál!”
forrás: Cs.B., npr.org