„Az ember egyet csináljon, de azt jól”

Szóval jól vagy.

Előfordul, hogy néha egy kicsit elfáradok a turnézásban, de szerencsére szeretek utazni. Az infarktus után azért visszafogtam magam, fogytam 15 kilót, súlyzózom, és szoktam sétálni is. Nem eszem annyit, mint régen, csak napi egyszer fogyasztok főtt ételt, ebédre. Pedig szeretek enni, főleg pörköltféléket meg töltött káposztát, de már ebben is mértéket tartok. Februárban volt egy kis vérnyomásproblémám, bent voltam vele három hetet a kórházban, de már teljesen rendben vagyok. Ha elfárad a lábam, magnéziumot szedek, az segít.

Sok legenda kering a hangodról. Igaz, hogy volt úgy, hogy operaénekes leszel?

Igazából arról volt szó, hogy szerették volna, hogy az legyek, mivel nagy hangom és hangterjedelmem van. Tisztelem és becsülöm az opera műfaját, de távol áll tőlem. Én bluesista vagyok, nem operaénekes.

Szakmailag azért érdekel az opera?

Érdekel, és van pár kedvenc előadóm is, pl. Pavarotti vagy Mario Lanza, de ez technikailag is nagyon más műfaj, nincsenek olyan trükkök, fortélyok, amiket át lehetne venni tőlük és alkalmazni a blueséneklésben.

Volt olyan mestered, akitől sokat tudtál tanulni?

Két ember volt Magyarországon, akitől nagyon sokat tanultam. Egyikük Orszáczky Miklós, a másik Szakcsi Lakatos Béla. Persze, ott voltak a nagy külföldi példaképek is, és volt is pár lemezem tőlük. Jimmy Hendrixet és Janis Joplint szerettem nagyon. A rhythm and blues volt a kedvencem, de persze a rockzene sem áll távol tőlem. Nagyon szerettem például Gary Moore-t.

Fiatalkorodban csak rádión keresztül lehetett külföldi zenéket hallgatni, és csak az tudott rögzíteni egy dalt, akinek szalagos magnója volt. Hogyan zenéltetek abban az időben, hogy tanultatok meg egy számot?

Volt a Szabad Európa Rádió és a Radio Luxembourg, rockzenét vagy bluest csak ezeken lehetett hallgatni. Nekem nem volt szalagos magnóm, de azért megoldottuk valahogy. Aki tudott angolul, az leírta a dalszövegeket, aki pedig nem beszélte a nyelvet, az fonetikusan lejegyzetelte, és úgy tanulta meg. Egyszerűen meghallgatták a zenét és leszedték a harmóniákat – akinek jó hallása volt, annak ez könnyebben ment. Mindenki máshogy csinálta.

Neked melyik volt a kedvenc időszakod: amikor a Hobo Blues Banddel játszottatok együtt, vagy amikor elindult a szólókarriered?

Mindegyik szép volt, de a Hobo Blues Banddel lettem ismert. Azután következett az István, a király, de előtte azért számos zenekarban játszottam a Loydtól kezdve a Syriusig. Nagyon sok helyen voltam sessionben vendégzenész, sokszor jammeltünk Orszáczky Jackiékkel, vagy beszállunk a Tátraiba. Sok örömzenélés volt akkoriban. Az is előfordult, hogy egyetemi klubokban léptünk fel, de 150-300 ember mindig eljött a koncertjeinkre, attól függetlenül, hogy hol játszottunk.

Hogy jött az István, a király?

Vikidál Gyula és Nagy Feró szóltak, hogy nagyon alkalmas lennék a szerepre, így kerültem bele. Kaptam egy anyagot, meghallgattam, tetszett, utána bementem a stúdióba. Sokan már előttem felénekelték a saját anyagukat, többek között Varga Miki, Nagy Feró, Sebestyén Márta. Amikor ezeket megmutatták, tudtam, hogy nagyon oda kell magamat tenni, hogy jó legyen a dolog és ne valljak szégyent, mert nagyon magasan volt a léc. Úgy gondolom, hogy jól helytálltam. A rockosok is mindent kihoztak magukból, pedig abban az időben sokan azt gondolták, hogy a rock a szakma alja. Azután persze összebarátkoztunk a színészekkel, és megváltozott a véleményük. Nem is volt semmi probléma, nagyon jó produkciót készítettünk, és jól is éreztük magunkat munka közben.

Amikor felkértek, nem lepődtél meg? Hiszen Szörényi Leventéék egy teljesen más műfajt képviseltek.

Rockos volt az egész, nekem tetszett, jó dallamok voltak, megcsináltam. Amit én elvállalok és megcsinálok, azt mindig felvállalom, és büszke is vagyok rá. Amit pedig nem érzek a magaménak, azt egyszerűen nem vállalom el.

Az István, a királlyal és a Hobo Blues Banddel lettél nemcsak országosan, hanem nemzetközileg is ismert. A legenda szerint Chuck Berryt is lenyűgözted. Hogyan találkoztatok?

Ő a Sportcsarnokban játszott, előtte pedig az Old Boys lépett fel, Tátrai Tibor, Póka Egon és én pedig vendégek voltunk. Elénekeltem egy számot, és Chuck Berry a színfalak mögött azt hitte, hogy egy fekete ember énekel. Mondták neki, ez egy magyar férfi. Erre azt mondta, hogy ő még nem hallott ilyen fekete torkú fehér embert, mint én. „Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam” – szó szerint ezt mondta. Ez fantasztikus érzés volt, mert én nagyon szeretem és tisztelem őt.

Sosem fordult meg a fejedben, hogy hozzá hasonlóan gitáros legyél?

Megmondom őszintén, lusta voltam. Igazából nagyon gitárcentrikus vagyok és nagyon szeretem a gitárt, de úgy vagyok vele, hogy az ember egyet csináljon, de abban a lehető legjobb legyen.

Kőbánya díszpolgára vagy, és talán eggyé is váltál vele. Korábban nem merült fel, hogy elköltözz onnan?

Öt évig laktunk Újpalotán, azután visszajöttem ide anyukámhoz, visszahúzott a szívem. Itt van a fiatalságom, a régi történetek, minden, hiszen idevalósi vagyok, itt nőttem fel. Bár a környék nagyon sokat változott, és nemcsak az épületek, hanem a mentalitás is, de ez nem csak Kőbányán van így, hanem mindenhol. Pár barátommal tartom a kapcsolatot, és a családommal foglalkozom, így nem nagyon veszem észre, hogy mennyire változtak itt a környéken az emberek. Szervezem a dolgaimat, koncertezem, lemezt készítek.

Tehát lesz új lemez?

Igen, november környékén. A téli hónapokban szeretnénk egy nagy születésnapi koncertet is adni, akkor leszek 65 éves. A koncert előtt már szeretnénk, ha megjelenne az anyag.

A nyarad hogyan alakul?

Dolgozunk és játszunk mindenféle fesztiválon, a VOLT Fesztiválra rendszeresen visszajárok, és a pécsi Rockmaratonra is, illetve pár motoros találkozón is fellépek. Aztán lesz egy különleges alkalom is: most először rendezik meg a várpalotai Alfa Fesztivált, igazán nagy megtiszteltetés, hogy meghívtak a szervezők, nagyon érdekesnek ígérkezik az egész. Itt július 18-án játszunk.

A közönség 90%-ban a régi számokat szereti hallani. Te mennyire kevered a régieket az új dalokkal?

Ez természetes, mindig inkább a régieket szeretik hallani. Mikor itt volt a Rolling Stones, ők is nagyjából négy dalt adtak elő az új albumukról, a többi mind régi szám volt. Ezzel nincsen semmi baj. Változó az arány, hogy mennyi új, és mennyi régi dalt adok elő: sok múlik a visszajelzéseken, a közönség hangulatán.

Mennyire törődsz a hangoddal? Koncert előtt beénekelsz? Vannak bemelegítő gyakorlatok, amiket mindig elvégzel?

Igyekszem odafigyelni rá, és ha valami baj van a torkommal, akkor szaladok, rohanok az orvoshoz. De lekopogom – ilyen már nagyon régen fordult elő. Egyébként nem szoktam bemelegíteni a fellépések előtt, bemelegszik az a buli közben.

Tavaly nyáron beszélgettem Hobóval, és szóba került, hogy a ti generációtokból nagyon sok embert elvitt az alkohol; aki kiment nyugatra, azt pedig a drog. Téged sosem kísértett meg egyik sem?

Előfordult, hogy az ember ivott egy kicsit, de a drog engem sosem fogott meg, szerencsére. Egyébként inkább a jó magyar pálinkát meg a bourbon whiskey-t szerettem, de mostanában maximum csak vörösbort iszom. A vörösbor jót tesz a vérkeringésemnek, és az infarktus óta erre odafigyelek. De soha nem törődtem azzal, hogy a hangomat alakítja-e valamilyen formán az alkohol – mondjuk, nem is vittük túlzásba soha.

Azok közül a barátok, példaképek, zenészek közül, akik már nincsenek közöttünk, van, aki nagyon hiányzik?

Hiányoznak, persze, hisz nagyon sokan elmentek már. Nagyon hiányzik Orszáczky, Radics, Bencsik Samu, Tunyó. Samuval én játszottam utoljára. Nagyon sajnálom, óriási veszteség.

Mit szólsz ahhoz, hogy Radics Béláról utcát neveztek el?

Nagyon örülök neki, megérdemelte. Sajnálom, hogy ebből a korszakból olyan kevés felvétel maradt meg, mikor nagyon ment Bélának, akkor is csak egy kislemeze volt talán. Szerettem és tiszteltem őt, hihetetlen kisugárzása volt. A mai napig nincs olyan gitáros Magyarországon, aki felmegy a színpadra, és tele lesz vele az egész színpad és a helyiség. Béla olyan volt gitárosban, mint Hobó vagy én az éneklésben. A Szabad Európa Rádióban azt mondták róla, hogy ő Európa negyedik legjobb gitárosa. Rólam is bemondta Cseke, hogy a Kárpát-medence legjobb énekese vagyok. Engem abban az időben nem nagyon szeretett a hatalom, azt mondták, hogy nem vagyok színpadképes, pedig már hivatásos előadóművész voltam. A Hobo Blues Banddel sem akartak elengedni turnézni, pedig megvolt az ORI-vizsgám és a kiskönyvem arról, hogy hivatásos vagyok. Mivel azt mondták, hogy nem vagyok színpadképes, ezért Hobó vendégművészként vitt el. De nem mertek neki ezért szólni, mert nemcsak ő, de Póka Egon és Benkő László is kiállt mellettem.

Milyen volt egy ORI-vizsga?

Élőben kellett játszani és énekelni. Egy teremben előadtunk pár számot, majd megkaptuk a papírt, hogy felléphetünk. Ezután elmentünk egy műsorba, aminek az volt a címe, hogy Új zene, új arcok.

Az ORI jelentett egyfajta minőségi garanciát?

Azt hiszem, igen. Én örültem neki, hogy megkaptam az engedélyt, hiszen abban az időben ez nagy dolog volt. Ma már bárki felléphet, ami rendben is van, de ezek a zenekarok gyakran más együttesek zenéit játsszák, amit sokszor le sem jelentenek. Furcsa.

Mi a Bill-koncertek titka?

A legfontosabb, aminek a színpadról le kell jönnie, az az erő, a szeretet és a tisztelet. Amit én adok. Nekem már az megtiszteltetés, ha eljönnek a koncertre, ott vannak, jól érzik magukat, kiabálják, hogy „Bill a király!”, és tapsolnak. Jó örömöt szerezni, és ők is örömöt szereznek nekem azzal, hogy eljönnek.

Nyilván egy nagy koncert nagyon fel is tölt.

Persze, de mindegy, hogy nagy buliról vagy kis buliról van szó, én mindegyiken ugyanúgy odateszem magam, és nem teszek különbséget. Minden fellépésnek megvan a saját hangulata, a kis klubtól kezdve a nagy koncertig.