Olyan más lettél!

Egy nő elment a javasasszonyhoz, és azt kérdezte: „Mondd, miért van az, hogy engem egyik férfi sem akar feleségül venni? Megismerek valakit, egymásba szeretünk, de hiába, be kell érnem a lopott délutánokkal, a magányos ünnepekkel, meg az ígéretekkel, hogy majd a jövő héten odaáll a felesége elé, és bejelenti, hogy el akar válni. De semmi. Telnek az évek, és végül mind visszamegy az asszonyhoz. Hát minden férfi egyforma?”
A javasasszony elmosolyodott, és azt kérdezte: „Nem gondoltál még arra, hogy megpróbálod egy nőtlen férfival?”
Néha úgy érezzük, mindig csak ugyanaz történik velünk, mintha megakadt volna a film. De lehet, hogy csak arról van szó, hogy az élet tanít. Úgy tanít, hogy visszabuktat az előző osztályba, ha nem voltunk hajlandók megtanulni a leckét.
Egy indiai bölcs azt mondta: Ha nem tetszik a világ, változtasd meg. Ha nem megy, akkor változtasd meg a hozzáállásod.

Változz meg!
Mindketten a húszas éveik vége felé jártak. Az emberek azt mondták róluk, isten is egymásnak teremtette őket. Ki volt tűzve az esküvő napja. Csak a lány barátnője tudta, hogy nagy a baj, mert a férfi naphosszat henyél, nem is keres munkát, és már a szex sem megy köztük. A lány azt mondta, nem tudok megkívánni valakit, aki helyett nekem kell férfinak lennem. Aki helyett pluszmunkát vállalok, akinek még a borotváját is én fizetem. A férfi persze mindig megfogadta, hogy megváltozik, dolgozni fog, mégsem történt semmi. Aztán a lány egy nap kiadta az útját azzal: „Te soha nem fogsz megváltozni.”
Ugyanez a férfi néhány hónap múlva megismert egy lányt, aki csendes volt és szelíd, és reggeltől estig csak csodálta a férfit. Faluról jött Pestre, azt mondta, a férfi nélkül elveszne a nagyvárosban. Pénze nem volt, se munkája, mert még egyetemre járt. A férfi hirtelen megtáltosodott, saját vállalkozásba kezdett, és rengeteget keresett. Az első házassági évfordulójukon azt mondta a feleségének: „Köszönöm, hogy te nem akarsz folyton megváltoztatni…”

Azért se!
Vannak persze, akik tényleg nem változnak soha. Ki ne ismerné a szomszéd Klammercsik nénit, aki csakis a macskáival áll szóba, és már negyven évvel ezelőtt is pont ugyanilyen öreg volt, csúnya és morgós. Ő azt mondja, csak azért ilyen, mert magányos. Mi pedig azt mondjuk, csak azért magányos, mert ilyen.
De vajon mire van szükség ahhoz, hogy tényleg változni, fejlődni tudjunk? Abraham Maslow, a huszadik század egyik meghatározó amerikai pszichológusa, a híres szükséglet-piramis kidolgozója szerint akkor tudunk kiteljesedni, és ezzel együtt fejlődni, ha minden alapszükségletünk ki van elégítve. Először is a fizikai szükségleteink, aztán a biztonság igénye, a társadalmi és szeretetkapcsolataink… Ha mindezek megvannak, akkor jöhet a piramis csúcsa, vagyis az önkiteljesedés, önbizalom, eredményesség... Szegény Klammercsik néni talán azért morcos szakadatlan, mert valamikor régen nem szerették eléggé, és mert azt a hiányt azóta sem tudta feldolgozni, megrekedt a piramisnak ezen a szintjén.

Kell, hogy legyen itt még valami…
Amikor Sára és Zsolt megismerték egymást, imádtak együtt sorozatokat nézni, politikán vitatkozni és csirkeszárnyat grillezni. Ahogy múltak az évek, Sára egyre nyugtalanabb lett, a tévét nézve elkalandoztak a gondolatai. Úgy érezte, ez nem elég. Van itt még valami, amit fel kell fedeznie, meg kell találnia. Beiratkozott egy tanfolyamra, ahol a világvallásokról tanultak. Elment jógázni, megtanult meditálni. Zsolt elmebeteg hókuszpókusznak nevezte Sára programjait, továbbra is grillezni akart és politizálni. De Sára többé nem bosszantotta magát fölöslegesen a politikával, és vegetáriánus lett a jóga miatt.
A fejlődésre, változásra szép példa, hogy maga Maslow – halála előtt nem sokkal – tovább építette a piramisát. Az önmegvalósítás fölé újabb szintet emelt, méghozzá a transzcendencia igényét. Ezen a szinten olyan kérdéseket vetünk fel, hogy mi dolgunk itt, kik vagyunk, mi van a mindenen túl. Mi van önmagunkon túl, kívül és belül...
Fejlődünk, változunk, külön-külön, és a kapcsolatunkban is. Hogy együtt is képesek leszünk-e változni, hogy azonos irányba fejlődünk-e, hogy megváltozva is tetszünk-e majd egymásnak, nem megjósolható.


„Minden kapcsolat valahonnan valahová tart. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit hoz ki belőlünk az együttélés? Jót? Előrelépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan, vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni…” Popper Péter

Azt mondják, tanulni, fejlődni születtünk erre a földre. Leélve egy életet, tapasztalatokat gyűjteni, azokból okulni. Azt is mondják, öregedve az ember egyre bölcsebb lesz. Mások szerint egyre gügyébb. Én azt mondom, rajtunk áll.