Szimpatika – Szorult helyzetben – a hashajtók helyes használatáról

Mit nevezünk székrekedésnek? Mikortól mondhatjuk, hogy már olyan problémáról van szó, amit gyógyszerekkel kell orvosolni?

Ezt nehéz konkrétan meghatározni, hiszen nagyon nagyok az egyéni különbségek. Az élettan tankönyv szerint a székletürítés gyakorisága a napi három alkalomtól a heti három alkalomig normálisnak számít. Tehát mindenki önmagához viszonyítva tudja eldönteni, hogy székrekedése van-e. Másrészt nem is annyira a gyakoriság a fő szempont, hanem hogy milyen nehezen ürül a széklet, vagy hogy milyen az állaga.

Mitől alakulhat ki a székrekedés?

Nagyon sok esetben mi magunk alakítjuk ki rostszegény, folyadékhiányos táplálkozással és mozgásszegény életmóddal. Tipikusan hasfogó ételek a rizs, a banán, a körte, a csokoládé, a kakaó és a kemény sajtok. Hosszú távon az sem tesz jót, ha gyakran kényszerülünk arra, hogy visszatartsuk a székelési ingert, és nagyon gyakran a székrekedés kialakulása pszichés okokra vezethető vissza. Utóbbi nemcsak felnőttek, de gyerekek esetében is jellemző, gyakran alakul ki székrekedés például a szobatisztaságra szoktatás időszakában. De jelentkezhet a probléma akkor is, ha elutazunk, szokatlan, új környezetbe kerülünk. Ezek az emberi tényezők, de a székrekedés oka lehet gyógyszer-mellékhatás is. A legtipikusabb székrekedést okozó szerek az ópiát-származékok. Ilyenek például a nagyon erős, krónikus fájdalomra adott gyógyszerek, de mivel ezek már kábítószernek minősülnek, beadásukhoz külön engedély kell és azt csak szakorvos rendelheti el, aki eleve azonnal adja ezekhez a hashajtót is. Viszont ópiát-származék a kodein is, ami bizonyos köhögéscsillapítókban is benne van. Ezek vényköteles gyógyszerek, tehát ha az orvos felírja, akkor nagy valószínűséggel mondani fogja, hogy a betegnek székrekedése lehet tőle.

A székrekedés előfordulhat mellékhatásként bizonyos vérnyomáscsökkentőknél, elég sok nem szteroid gyulladásgátlónál, néhány szorongáscsökkentő vagy antidepresszáns szernél, Parkinson-kór kezelésére szolgáló szereknél, és bizonyos görcsoldóknál, amik belladonnát tartalmaznak. Megemlítem még – bár ez már nem gyógyszerészi, hanem orvosi téma –, hogy bélelzáródás és daganat is okozhat székrekedést. Ha nagyon tartósan fennáll a székrekedés, és nem akar javulni, mindenképp érdemes megvizsgáltatni magunkat, mert akár szervi probléma is lehet az oka.

Mikor és kinek szükséges hashajtót szedni?

Átmenetileg bárkinél szükség lehet rá, de van pár olyan eset, amikor a betegnek nincs is más lehetősége. Például olyanok esetében, akik nagyobb vágással járó hasi műtéten estek át, komoly szívbetegek, esetleg nagyon idősek. Náluk azért szükséges a hashajtás, mert ellenjavallt az erős hasprés kifejtése. Mivel az erőlködés fokozza a szemnyomást is, a szembetegségben szenvedők és szemműtéten átesettek esetében is ajánlott, és ugyanígy komolyabb aranyérnél, amíg az meg nem gyógyul, illetve különböző orvosi vizsgálatok előkészítésénél.

Milyen hashajtó módszerek és gyógyszerek léteznek?

Kezdem a kíméletes, természetes módszerekkel, érdemes ezekkel kísérletezni, mert sokszor így is nagy eredményeket lehet elérni. Legkézenfekvőbb az étkezési szokások megváltoztatása: a rostbevitel növelése, teljes kiőrlésű gabonakészítmények, aszalt gyümölcsök, főleg aszalt szilva fogyasztása. Nagyon praktikus ilyen célokra a lenmag – ez egy nyálkatartalmú mag, ami vizet köt meg. Az apró magok folyadékkal elkeverve a gyomrunkban megduzzadnak, ezzel is könnyítik a széklet továbbítását a belekben. De mivel megköti a vizet, a lenmag mellé sok folyadékot kell inni. A mozgás is a székrekedés kitűnő ellenszere. Nem is képzelnénk, milyen nagy változásokat tudunk elérni azzal, ha több mozgást iktatunk be az életünkbe. Ez lehet bármi, torna vagy akár intim torna is. Nagyon egyszerű praktika, hogy éhgyomorra meleg vizet fogyasztunk. Sokszor segíthet egy kanálnyi napraforgó- vagy olívaolaj elfogyasztása is, mert síkosítja a beleket. Viszont a paraffinolaj alkalmazását már elavultnak tekintjük. Nagyon rossz az íze, és bebizonyosodott az is, hogy hosszú távon károsítja a bélnyálkahártyát. Ismert bélizgató olaj a ricinusolaj is, ennek használatát azonban már nem sorolhatjuk a kíméletes módszerek közé, mivel hatása nem a síkosításon alapszik, hanem konkrétan a vastagbél izgatásán. Nagyon drasztikus, csak kórházban, műtéti előkészítésnél használják.

Mi a helyzet a gyógyszerekkel?

Gyógyszerek terén megkülönböztetünk helyi hatású és nem helyi hatású szereket. Az első kategóriába tartozik a glicerines kúp, ami egyszerűen a végbél izgatásával váltja ki a székelési ingert, és sok esetben ez is elég. Nem terheli meg a szervezetet, kisgyerekektől kezdve kismamákig mindenki használhatja. A második kategórián belül pedig megkülönböztetünk kontakt és ozmotikus szereket. A kontakt szerek a vastagbelet izgatják, növelik annak perisztaltikus mozgását, alhasi vérbőséget okoznak. Ebbe a csoportba tartozik a fenolftalein – aminek hashajtó hatását nem mellesleg a magyar Vámossy Zoltán fedezte fel – és származékai, a nátrium-pikoszulfát, a szennalevél és a kutyabenge-kéreg kivonatai. Utóbbi kettő a hashajtó teákban is gyakori hatóanyag. A kontakt szerekről tudni kell, hogy csak a vastagbélben hatnak, ezért nem azonnal érezzük a hatásukat, hiszen el kell telnie bizonyos időnek, mire a szer eljut a vastagbélbe. Ez körülbelül 5-8 óra. Az ozmotikus hashajtók úgy működnek, hogy vizet kötnek meg a bélrendszerben. Nem engedik a vizet felszívódni, ezzel lágyítják a székletet. Ilyen a szirup formájában kapható laktulóz, ezt terhesek is, gyerekek is szedhetik.

Bizonyos sók szintén hasonlóan fejtik ki a hatásukat, például a keserűsó (magnézium-szulfát) és a glaubersó (natrium-szulfát), melyek bélizgató hatású kénhidrogénné lebomló szulfát ionokat is tartalmaznak. Ezeket akár ivókúra formájában is bejuttathatjuk a szervezetünkbe gyógyvizek fogyasztásával. Magyarországon szerencsére rengeteg ilyen gyógyvíz van. Ezek rendkívül kíméletes és nagyon hatékony hashajtók, még epebetegségek esetén is használhatóak. Ozmotikus jelleggel hat az egy Indiában élő növény gyümölcséből készülő tamarinlekvár is, ez magas cukor-, illetve nyálkatartalmának köszönheti hatását.

Vannak olyan esetek, amikor egyáltalán nem javasolt a hashajtók szedése?

Nem szabad hashajtót szednie azoknak, akiknél a székrekedést bélelzáródás okozza, és ugyanígy bélgyulladások mellett sem, kivéve a keserű vizeket. Mindenkire igaz, hacsak nem olyan tényező okozza a székrekedést, ami kiküszöbölhetetlen – mondjuk az, hogy valaki a krónikus reumás fájdalmára állandóan nem szteroid gyulladásgátlókat szed –, hogy négy hétnél tovább nem tanácsos hashajtót szedni. Helyette inkább próbáljon meg mindenki utánajárni a székrekedést kiváltó oknak.

Milyen mellékhatásai lehetnek a hashajtók szedésének?

Növelik a kiszáradás veszélyét, mert a széklet víztartalma megnő. Ezért fokozottan kell figyelni a folyadékbevitelre, ugyanígy az ásványi anyag-bevitelre is, különösen a gyerekek és idősek esetében. Fontos továbbá tudni, hogy a hashajtó más gyógyszerek bélben való tartózkodását is megrövidíti, így azok kiürülése gyorsul, felszívódásuk és hatásuk is csökken. Ez leginkább hormonok és fogamzásgátlók esetén lehet veszélyes, illetve a szívelégtelenség esetén alkalmazott gyógyszereknél is, mert ezeknél pontosan kiszámolják azt a mennyiséget, amit szedni kell a megfelelő hatás kiváltásához. Tehát ilyen esetekben mindenképp szólni kell az orvosnak a hashajtó szedéséről. Fenolftalein-, illetve szennatartalmú hashajtók mellékhatása lehet, hogy a vizelet elszíneződik, mert a gyógyszer hatóanyaga lúgos közegben pirosra változik, de ez teljesen normális.

Rá lehet szokni a hashajtókra? Okozhatnak függést?

Tulajdonképpen igen. Különösen a kontakt hashajtók huzamosabb ideig tartó alkalmazása mellett a bél „megtanulja”, hogy akkor mozog, ha izgatják, és ha nem kapja ezt az ingert, nem mozdul. Vagyis az alapizomtónus lecsökken, ellustul az izom, a benne lévő béltartalom egyre jobban ki tudja tágítani, mert nem tart ellen, ami béltágulathoz is vezethet.

Mi a tapasztalat, az emberek többsége tudatlanságból szokik rá a hashajtókra, vagy más okból?

Sokan nem is tudják, hogy szervezetük hozzászokhat a hashajtókhoz, sőt, akár az is előfordulhat, hogy valaki úgy szed hashajtót, hogy nem is tud róla. Nem köztudott, hogy a fogyasztó teák többsége is tartalmaz szennalevelet – úgy is szerepelhet, hogy anyalevél – vagy kutyabengét, tehát érdemes megnézni az összetételt, mert ezekre is ugyanúgy vonatkozik, hogy négy hétnél tovább nem szabad folyamatosan szedni őket. Ám meglátásom szerint sokan azért szoknak rá a hashajtókra, mert kényelmesebb megoldásnak tartják, hogy egyszerűen bevegyenek egy gyógyszert, mint hogy alaposan utánajárjanak az okoknak, esetleg rászánják magukat arra, hogy változtassanak étkezési szokásaikon és mozgásszegény életmódjukon.

Maul Ágnes