Üvegplafon
Létrehozva: 8/27/2011 2 perc Üzenet a FöldrőlÖsszes cikk
Az igazság mindig győzni fog! Legyen hát türelmünk kivárni azt. Íme, röpke 168 esztendő, és már zárta is sorait a patinás angol bulvárlap, mely vélhetőleg számos generáció számtalan képviselőjének tette tönkre életét a mostani etikai vétséghez hasonlatos eszközökkel.
Tudniillik az újság szerkesztősége egy meggyilkolt kislány hangpostafiókjának lehallgatásával jutott illegális információkhoz, és ezt a moralitásához hűséges(ebb) nyolc és félmillió olvasó immáron képtelen megbocsátani. Hajrá, Anglia, hajrá, angolok! Vagy?
A napilapot tulajdonló világméretű médiacég kíván nagyobb részesedéshez jutni a szigetországi piacon, s a műfaj vezető orgánumának megszüntetése jól időzített PR húzás, de erről csak a legelvetemültebb gazdasági elemzések tesznek bátortalan említést. Valójában mindenki érzi, hogy miről van szó, csak senkit sem érdekel…
Az üvegplafon kifejezés eredendően a szakmai előmenetel akadályoztatását hivatott szimbolizálni, de olyannyira költői a kép, hogy szinte mindenre érvényes, alárendeltségektől terhes világainkban.
Érezni a födém alá szorult torz arcokon lendülő bőrcipők illatát, mikor az állítólagos elit egy-egy elejtett mondattal érvényesíti és menti fel magát, minduntalan nyomatékosítva cselekedeteik erkölcsi magaslatait.
Persze mindenhez két ember kell; az alsó lakók remekül asszisztálnak, hálás közönségei e házibulinak, saját közegükben érvényesítve a leszűrődő tanulságokat. Mindig magasabbra! – szól az üzenet, s a reggeli magazinok celebritásai a lélek természetes gravitációját közömbösítő önvallomásaikkal adják meg a kezdőlökést kedves mindannyiunknak. A köztudottan korrumpált politikus könnyedén csomagolja mondandóját a társadalmi összefogás díszdobozaiba, a hírhedtségéről híres üzletember a siker szuperszonikus lehetőségeit analizálja a halandó fogyasztóknak, s bizony a nézettségi tapsvihar nem marad el! Olyannyira, hogy aztán kellő iróniával még a különösen kegyetlen bűnöző is könnybe lábadt szemmel taglalja tettének fatális véletlenszerűségét, annak súlytalanságát, az össznépi esküdtszék empátiájára apellálva. Gyorsan tanulunk… Ha csak az orráig lát az emberfia, nem árt előre néznie.
Tán még az is kiderülhet, hogy a válaszfalak szintén üvegből készültek, s a mellettünk álló, élő sorstársak végzete hasonlatos a miénkhez, problémáik, küzdelmük rokon. Nem beszélve a pincékbe rekedt milliókról, kiknek elkeseredett dohogása önnön toporzékolásunktól éppen csak hallik…
Helyi értékű hát az értékrend? Ilyen közhelyes álom az élet. A volt és a lesz között jelentéktelen szerep jut a mostnak, pedig mindig csak az van, ami van. Másfél évszázad vagy több ezer év, minden idő kevés a folyamatok univerzális értelmezéséhez. Pedig a felépítmény átlátszó, mechanizmusai világosak, következményei legendásak.
Mégis, rendre megbukunk, megvezetődünk és megvezetünk. Ugyan jól értelmezhetőek a motivációk, de az oly kevés tiszta pillanatban valójában értelmetlenül állunk „teljesítményünk” előtt.
Tán gyakrabban figyelhetnénk sík(hülye) üvegpalotáink tükröződéseire. Az igazság mindig győzni fog, kérdés, megérjük-e?
A napilapot tulajdonló világméretű médiacég kíván nagyobb részesedéshez jutni a szigetországi piacon, s a műfaj vezető orgánumának megszüntetése jól időzített PR húzás, de erről csak a legelvetemültebb gazdasági elemzések tesznek bátortalan említést. Valójában mindenki érzi, hogy miről van szó, csak senkit sem érdekel…
Az üvegplafon kifejezés eredendően a szakmai előmenetel akadályoztatását hivatott szimbolizálni, de olyannyira költői a kép, hogy szinte mindenre érvényes, alárendeltségektől terhes világainkban.
Érezni a födém alá szorult torz arcokon lendülő bőrcipők illatát, mikor az állítólagos elit egy-egy elejtett mondattal érvényesíti és menti fel magát, minduntalan nyomatékosítva cselekedeteik erkölcsi magaslatait.
Persze mindenhez két ember kell; az alsó lakók remekül asszisztálnak, hálás közönségei e házibulinak, saját közegükben érvényesítve a leszűrődő tanulságokat. Mindig magasabbra! – szól az üzenet, s a reggeli magazinok celebritásai a lélek természetes gravitációját közömbösítő önvallomásaikkal adják meg a kezdőlökést kedves mindannyiunknak. A köztudottan korrumpált politikus könnyedén csomagolja mondandóját a társadalmi összefogás díszdobozaiba, a hírhedtségéről híres üzletember a siker szuperszonikus lehetőségeit analizálja a halandó fogyasztóknak, s bizony a nézettségi tapsvihar nem marad el! Olyannyira, hogy aztán kellő iróniával még a különösen kegyetlen bűnöző is könnybe lábadt szemmel taglalja tettének fatális véletlenszerűségét, annak súlytalanságát, az össznépi esküdtszék empátiájára apellálva. Gyorsan tanulunk… Ha csak az orráig lát az emberfia, nem árt előre néznie.
Tán még az is kiderülhet, hogy a válaszfalak szintén üvegből készültek, s a mellettünk álló, élő sorstársak végzete hasonlatos a miénkhez, problémáik, küzdelmük rokon. Nem beszélve a pincékbe rekedt milliókról, kiknek elkeseredett dohogása önnön toporzékolásunktól éppen csak hallik…
Helyi értékű hát az értékrend? Ilyen közhelyes álom az élet. A volt és a lesz között jelentéktelen szerep jut a mostnak, pedig mindig csak az van, ami van. Másfél évszázad vagy több ezer év, minden idő kevés a folyamatok univerzális értelmezéséhez. Pedig a felépítmény átlátszó, mechanizmusai világosak, következményei legendásak.
Mégis, rendre megbukunk, megvezetődünk és megvezetünk. Ugyan jól értelmezhetőek a motivációk, de az oly kevés tiszta pillanatban valójában értelmetlenül állunk „teljesítményünk” előtt.
Tán gyakrabban figyelhetnénk sík(hülye) üvegpalotáink tükröződéseire. Az igazság mindig győzni fog, kérdés, megérjük-e?
Az igazság mindig győzni fog! Legyen hát türelmünk kivárni azt.