Kezdve a vállalati, baráti, vásárok pultján megpihenő „csipegetéstől” egészen karácsonyig, hogy aztán a nagyvilágra tárt szívvel, no meg bendővel kebelezzük be a családi örömöket. Hiszen együtt vagyunk, és szeretjük egymást, és itt a vég, nem beszélve az új kezdetről! Kultúrtörténelmünk ősi rítusai ezek, a hagyomány megtartó ereje. Csak pont a szabályzat, mi napjainkra megkopott, feledve a törvény második cikkejét, miszerint: akkor és csak akkor, amennyiben az év jelentős részét a dolgos önmérséklet józansága tölti ki, így altatva el Dionüszosz széles jókedvét. Hm? Nem teszi. Maga merül álomba, s tán ennek is, de mindenképp a cipelt terhek kompenzációjaként, asztalunkra bőven jut mindenből, pedig rosszabbul élünk, mint négy perce.
Az ördög a készletekben van, így frissen induló bejegyzéseim a Fausti pillanatok naplója lesz, diskurzus magával a kísértéssel. Kísérlet arra, hogy büszkén hangoztatott „fenntarthatóságom” miként állja ki a próbát, nap nap után, legyen szó bármely fogyasztói szokásomról, tokától, a bokáig, kívül, belül.
0:47 Konyha
Én – Nem, és nem, most a vége, még egy utolsó falat az oldalasból, max. egy kanál hűtőmerev főzelékkel támogatva...
Ő – Jó, de majonézt is tegyél rá!
Hát így. Boldog feloldozást mindenkinek!
1 perc