Hazamehetett az első beteg, akit a magyar gyártású remdesivirrel kezeltek

2020. 10. 28.
|
Elhagyhatta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján létrehozott járványkórházat az a 75 éves koronavírusos beteg, akinek elsőként adták be a magyar gyártású remdesivir készítményt.

A cukorbetegséggel küzdő páciens október 14-én súlyos állapotban, romló köhögése, nehézlégzése és tüdőgyulladása miatt került az egyetem klinikájára, ahol még aznap megkapta a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A betegnél úgynevezett kombinált terápiát alkalmaztak, vagyis a remdesivir mellett szteroidot, trombózis megelőzést és vitaminokat kapott, valamint nagy áramlású oxigénterápiában részesült. A kezelés hatására állapota jelentősen javult, így október 25-én kiengedték az osztályról, otthonában lábadozik.

Eddig 19 Covid-19 beteg kapta meg a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, melynek három részlege, a Pulmonológiai, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, valamint a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika is részt vesz a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban.

A vírusszaporodást gátló, infúzióban adható remdesivir hatóanyagot kórházban fekvő, oxigénkezelést igénylő, súlyos állapotú betegek kaphatják, súlyos májkárosodás vagy jelentősen beszűkült vesefunkció esetében ugyanakkor nem adható.

A Semmelweis Egyetem klinikáin a Covid-19 betegek magas színvonalú kezelésének szerves része a vérplazmaterápia is, a gyógyult koronavírus-fertőzöttek véréből előállított szérumot eddig 66 beteg kapta meg.

Mindezek mellett 2020 áprilisától a lélegeztetett betegek komplex terápiás protokolljának kötelező eleme a dexametazon adagolása. Több tanulmány szerint is bizonyos kortikoszteroidok, így a dexametazon az immunválasz csökkentésével hozzájárulhatnak a terápia sikeréhez. Az új evidenciák ismeretében az oxigént igénylő esetekben is kiegészítő terápiaként alkalmazzák a kortikoszteroidokat az egyetemen a koronavírusos betegek esetében.

A magyar gyártású remdesivirrel kapcsolatos klinikai vizsgálatok október közepén kezdődtek meg Magyarországon, amelyben mind a négy orvosképző egyetem részt vesz. A remdesivir október 22-étől rendelkezik az FDA, vagyis az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerügyi Hivatala minősítésével is.

Forrás: semmelweis.hu

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Júniusi akció

Air7 a tüdő vitaminja tabletta dohányosok részére

30 db

6 999 Ft

233,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactofeel hüvelygél

7×5 ml

2 849 Ft

81,4 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Femibion 0 Babatervezés tabletta

28 db

3 899 Ft

139,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 799 Ft

46,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 899 Ft

81,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 699 Ft

5,7 Ft/ml
Kozmetikum

Bio-Oil natúr bőrápoló olaj

60 ml

3 349 Ft

55,8 Ft/ml
Kozmetikum

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 699 Ft

135 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® 0,15% cink-hialuronát tartalmú oldatos szemcsepp

2×10 ml

2 749 Ft

137,5 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Nottevit Skinny Sleep étrend-kiegészítő kapszula

30 db

3 549 Ft

118,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

NATURLAND Szúnyog és kullancsriasztó spray

100 ml

1 749 Ft

17,5 Ft/ml
Speciális készítmények

Magnisteron magnézium tabletta férfiaknak

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algopyrin 500 mg tabletta

30 db

2 999 Ft

100 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox fogínygél gyermekeknek

10 g

1 949 Ft

194,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz

2 db

1 499 Ft

749,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Loceryl® 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 899 Ft

1959,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 899 Ft

39 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Vitango 200 mg filmtabletta

30 db

3 599 Ft

120 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corega Erős Ízmentes műfogsorrögzítő krém

40 g

1 349 Ft

33,7 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 449 Ft

58 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cralex® 125 mg tabletta

60 db

1 849 Ft

30,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 299 Ft

115 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el