Betegtájékoztató kampányt indít két egészségügyi szakmai kamara

2018. 11. 19.
Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szerdai budapesti közös sajtótájékoztatóján Éger István, a MOK elnöke elmondta, a "Válasszon okosan!" elnevezésű kampány plakátjain és a szórólapokon arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy milyen panaszokkal hova fordulhat a lakosság.

Rajzok, ábrák segítségével orientálják a betegeket abban, hogy milyen esetekben kérhetik gyógyszerész segítségét, mi a háziorvos feladata, mikor ajánlott a háziorvosi ügyeletet hívni és mely esetekben kell mentőt hívni.
Az orvoskamara elnöke úgy fogalmazott, a plakátkampány nem pótolja a kamara által évek óta szorgalmazott egészségtan-oktatást, de abból egy pici szeletet kiragadva szeretnének segíteni a lakosságnak és ezáltal az ellátó intézményeknek.
A nagyobb méretű plakátokat rendelőkben, kórházakban fogják kirakni, a szórólapokhoz a gyógyszertárakban lehet majd hozzájutni. Utóbbiakat olyan helyekre is szeretnék eljuttatni, ahol egyéb ügyintézés miatt kell az embereknek várakozniuk.
Hankó Zoltán, a gyógyszerészi kamara elnöke arról beszélt, hogy a gyógyszerészek is megfelelő kompetenciákkal vesznek részt az ellátásban, segítenek az öngyógyszerezésben, tanácsadásban, és azt remélik, hogy a kampány segítséget fog nyújtani a lakosságnak.
A plakátok és szórólapok elkészítését a két kamara közösen finanszírozza.

Az orosházi sürgősségi osztály problémáira kitérve Éger István kérdésre válaszolva azt mondta, kevés olyan sürgősségi hely van az országban, ahol a munkakörülmények és feltételek megnyugtatóak lennének.
"A helyzet érdemben évek óta nem javult, ezt máról holnapra megoldani nem lehet" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a sürgősségi osztályok betegforgalmának nagy része nem indokolt, olyan eseteket is el kell látniuk, amelyek nem oda valók. Ez pedig elveszi a figyelmet és a kapacitást a tényleg rászorulóktól - mondta.


 

Forrás : MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!