Megzavarhatja alvásritmusunkat, ha e-könyvet olvasunk

2014. 12. 23.
Szerző: Szimpatika
Zavarhatja az éjjeli álmot a világító elektronikus könyv vagy táblagép olvasása elalvás előtt, mert hatással van az álom-ébrenlét természetes ritmusára. Számlájára írható a délelőtti álmosság is egy amerikai kutatás eredményei szerint.
A vizsgálatot a bostoni Brigham and Women's Hospital szakemberei végezték, és az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg. A kutatók összevetették a világító e-könyv és a hagyományos, papírra nyomott könyv olvasásának hatásait. Az önkénteseket két csoportra osztották aszerint, melyiket olvasták. Az elektronikus könyvolvasók egyre elterjedtebbek és bizonyosan sok karácsonyfa alá kerül belőlük idén is. Már néhány korábbi e-olvasókról és más elektronikus eszközökről készült tanulmány is felvetette annak a gyanúját, hogy a kibocsátott fény valamilyen módon befolyásolhatja a szervezetnek a világosság és a sötétség normális változására adott válaszát - írja az MTI.



A két héten át tartó vizsgálatból az derült ki, hogy az elektronikus eszközökből áradó, speciális, rövid hullámú, általában kékszínű fény megzavarja a biológiai órát, amely a nappal-éjszaka, tehát az álom-ébrenlét váltakozásán alapul - mondta Anne Marie Chang, a kutatás vezetője. "Azok a résztvevők, akik e-könyvet olvastak, lassabban aludtak el, kevesebb melatonin - alvással összefüggő - hormon termelődött a szervezetükben. A biológiai órájukat "előbbre állították", délelőtt álmosabbak és figyelmetlenebbek voltak mint azok, akik elalvás előtt hagyományos könyvet olvastak" - állapította meg a kutatás.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!