Anyaszemmel: Merre tovább?

2014. 03. 20.
Szerző: Szonda Györgyi
Azt gondolhatják, ahol négy iskolás gyermek van egy családban, ott már nem problémás a leendő elsős beiskolázása. Jelentem tisztelettel, ez nem így van, sőt! A hétvégén kétszer is sírtam, amikor végiggondoltam, hogy a kicsi fiamat is át kell adjam 4-6-8 évre egy iskolának, és fogalmam sincs még, hogy hova.

Nem egyértelmű, hogy oda járjon, ahova a bátyja is jár, hiszen Dávidkám egy másik gyerek, más képességekkel és erősségekkel, más lelkülettel.

Azt vallom most is, hogy nem az számít, milyen szuper az iskola, hányan nyelvvizsgáznak nyolcadikban, hány osztályban van interaktív tábla, vagy hogy néz ki a folyosó, hanem elsősorban a tanító nénit kell megtalálni, aki szereti a gyerekünket, dicséri és motiválja, biztonságban, oldott légkörben szeretteti meg vele a tanulást; olyan embert, akit elfogad helyettünk, és akiben feltétel nélkül megbízik. Már csak meg kellene találni ezt a „tündért”, ha létezik egyáltalán... Nehezíti a helyzetet, hogy jó néhány iskolában itt a kerületben nem lehet tanítót választani, örüljünk, ha felveszik az adott intézménybe, bármelyik osztályba. Százszor gondoltam át, hogy mi a fontosabb, mivel teszek jobbat: ha egy erős, szuper iskolába próbálunk bekerülni, ahonnan nagyon jó a felvételi arány, jók a tanulmányiverseny-eredmények, válogatott gyerekek járnak csak oda, de nem tudom befolyásolni a tanítók személyét, vagy legyen biztos a tanítónő, egy kevésbé „menő” intézményben. Arra jutottam, hogy nekem ez utóbbi sokkal fontosabb, az én gyerekem még csak hatéves, nagyon távol van még a középiskola, ráérünk még a terhelésre, van lehetőség nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba átvinni, ha szükségét érezzük négy vagy hat év múlva.

Gergő esetében pontosan ezért szeretnénk, ha felvennék hatosztályos képzésre, mert nem érzi jól magát a jelenlegi iskolában, az osztályközösség sem az igazi, és, őszintén szólva, azt érzem, hogy lehetne „keményebb” a tanítás, ő most már sokkal többet is elbírna. Ha teljesül a nagy vágya, és sikerül bekerülni Bori mellé az ország egyik legjobb gimijébe, akkor igazolni látom a megérzésemet, hogy ráérünk a gyerekeket akkor terhelni, ha már megérettek rá, ha maguktól választják – kicsiként nem ez kell, hogy legyen a cél.

Ismét ugyanoda jutottam, mint bármelyik hatévesnél: hogy kérdezzük meg a gyerekünket, mutassuk meg neki, hova járhat, ismerhesse meg a tanítókat, választhasson ő, mert sokkal szívesebben indul útnak így, mint ha mi jelöljük ki neki az utat. Persze, terelni kell, de el kell fogadnunk, ha neki más tetszik, mint nekünk – sokszor jobb a gyerek megérzésére hallgatni, mint „túlszervezni” a sulikezdést. Mondom ezt én, aki suliról-sulira járok, nyílt órákat hallgatok, és még mindig lázasan keresem Dávid tanítónéni-jelöltjeit, mert kettő-háromból mégiscsak könnyebb lesz neki választani...

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!