A fiatalság elixírje, a búzafűlé

2013. 06. 27.
|
Az emberiség évezredek óta kutatja az örök élet titkát. Ha az örök élethez nem is, de a jelentősen meghosszabbított fiatalsághoz a modern tudomány, vagy még inkább az évszázados népi megfigyelések a kezünkbe adják a kulcsot.

Egyes országokban a földművesek évszázadok óta alkalmazták gyógyszerként a gabonafüveket – a tudomány ennek nyomán kezdte el a fűlevek összetételének tüzetes vizsgálatát. Az eredmények természetesen mindenben igazolták a népi megfigyeléseket, sőt messze túl is szárnyalták azokat: a kutatók izolálták azt az enzimet, mely segíthet az öregedés nagymértékű lassításában.

Ezt az enzimet SOD-nek, Szuperoxid Diszmutáznak nevezték el. Úgy tűnik, hogy az SOD egy különleges „utcaseprő”, mely felkutatja és megsemmisíti a normál anyagcsere során a szervezetben képződő, a sejtjeinket károsító szabad gyököket. A szabad gyökök olyan, agresszívan reakcióképes molekulák, melyekből hiányzik egy elektron, és egy sejt bármely részével azonnal kémiai reakcióba lépnek, ezáltal tönkretéve azt. Megtámadják pl. a sejt örökítőanyagát, a DNS-t, amelyből génjeink épülnek fel. Ez a folyamat egy idő után a sejt halálát és a szervezet öregedését okozza. Az öregedést nem lehet megakadályozni, de úgy tűnik, az SOD-enzim jelentősen késleltetheti azt. Az SOD-enzim leggazdagabb forrása pedig a fiatal búzafű gondosan kifacsart leve.

Milyen problémákban segít és milyen előnyökkel jár a búzafűlé rendszeres fogyasztása?

1. Savasodás: a szervezetünk normál működés esetén is savasodik, de ez a folyamat a civilizációs hatások miatt erősen felgyorsult. A szervezet önmaga nem képes a folyamat visszafordítására, amiből számos betegség következik. A búzafűlé erősen lúgosító hatású, így segít a szervezet normál kémhatásának fenntartásában.

2. Túlzott sóbevitel: a modern étrend velejárója a túlzott mértékű só-, azaz nátriumfogyasztás. Ezáltal felborul a szervezet nátrium-kálium egyensúlya, ami további betegségek megjelenéséhez vezet. Az búzafűlé magas káliumtartalma révén helyreállítja ezt az egyensúlyt.

3. Húsevés: a hús gazdag foszforban és szegény kalciumban, ezáltal a csontok gyengülését okozza. Az búzafűben ez az arány fordított, így segít helyreállítani a csontok szilárdságát és megelőzni a csontritkulást.

4. Környezeti mérgek: a búzafű magas klorofilltartalma megköti a környezeti mérgeket és segít azokat kiüríteni a szervezetből, tehár erősen méregtelenítő hatású.

5. Főzés: a hőhatás tönkreteszi az ételben lévő táplálékenzimeket, ezáltal hosszú távon a szervezet enzimhiányos, legyengült állapotát okozza, mely mindannyiunkat érint, még ha nem is vagyunk tudatában ennek. A megoldást a kizárólag nyers táplálékból álló diéta vagy a rendkívül magas enzimtartalmú búzafű fogyasztása jelenti.

6. Betegségek leküzdése: az antibiotikumok megölik a kórokozókat, tehermentesítve ezáltal az immunrendszert, azonban ez hosszú távon a szervezet ellenálló képességének gyengülését okozza. Az búzafű ezzel szemben az immunrendszert erősíti, így természetes úton küzdi le a fertőzéseket.

7. Vitaminok, ásványi anyagok: a búzafű levének nagyon magas a vitamin- és az ásványianyag-tartalma. A B1-vitamin-tartalma pl. 30-szor magasabb, mint a tejé; 6,5-ször annyi karotin van benne, mint a spenótban, és 7-szer annyi C-vitamin, mint a narancsban.

8. Magas vérnyomás: koncentráljunk most kicsit a káliumra! A hipertónia, az ér- és a vesebetegségek előfordulási gyakoriságának növekedése szorosan összefügg a magas nátriumfogyasztással. Kutatási eredmények szerint extra kálium hozzáadása az étrendhez kiegyensúlyozza a nátrium-kálium arányt és csökkenti a vérnyomást. Az búzafűlé kitűnő forrása a természetes káliumnak, kalciumnak és számos egyéb nélkülözhetetlen ásványi anyagnak, melyek a szervezet jóllétéhez feltétlenül szükségesek.

9. Enzimek: azt már összefoglaltam a fentiekben, hogy a búzafűlének magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma, azonban ami magasan a többi étrendkiegészítő fölé helyezi, az a sok száz élő enzim, ami rendkívüli élettani hatásait biztosítja. Ezek az enzimek segítik az emésztést, fokozzák az anyagcsere hatékonyságát, segítik a szervezetet a vitaminok ásványok hasznosításában. Talán legfontosabb közülük az öregedésgátló enzim, a már említett SOD.

10. Klorofill: a búzafűlé kiváló klorofillforrás. A klorofill egy, az emberi vörösvérsejtekben az oxigénszállításért felelős hemoglobinhoz nagyon hasonló felépítésű fehérjemolekula. A klorofill azonban magnéziumot, míg a hemoglobin vasat tartalmaz. Állatkísérletek során a vérszegény állatoknak adott klorofill 4-5 nap alatt rendbehozta a vérszegény állapotot. A klorofill tehát segíthet az aenemiás betegeknek, emeli emeli a vörösvérsejtszámot, megköti a toxinokat és segít azok eltávolításában is; gyógyítja a fogyínygyulladást és más ínybetegségeket, tisztítja a fekélyes szöveteket, és nem mellékesen belülről szépíti a bőrt.

Mik az búzafűlé fogyasztásának szinte leküzdhetetlen nehézségei?

Ha saját magunk termesztjük az búzafüvet, akkor egyszerre több nehézséggel is szembesülnünk kell. Mivel az általunk facsart búzafűlé csak frissen fogyasztható és néhány perc alatt tönkremegy, ebből az következik, hogy ha rendszerességre törekszünk, akkor a fűtermesztés rabszolgáivá válunk.

Velem történt meg (egy évig termesztettem búzafüvet), hogy a rendszerességre való törekvés jegyében a síelésre is magunkkal vittük a búzafüveket. Képzelhetik, mit szóltak a „sógorok”, amikor hat tálca búzafűvel bevonultunk az apartmanba...

A másik nehézség a talaj. Nem akarom részletezni – a lényeg az, hogy Magyarországon szinte lehetetlen a megfelelő talajhoz hozzájutni. Ha a talaj nem tökéletes, akkor a rajta termesztett búzafű és az ebből nyert búzafűlé sem kiegyensúlyozott, ez pedig súlyos betegséghez vezethet (és sajnos vezet is).

Mi hát a megoldás, ha részesülni akarunk az búzafűlé áldásos hatásaiból, de nem szeretnénk a nagyszobát szántófölddé változtatni? A legpraktikusabb a kiemelkedő minőségű búzafűlevet tartalmazó táplálékkiegészítők fogyasztása. Mit értek ezalatt? A fűlé szárításának alacsony hőmérsékleten, a legnagyobb odafigyelés mellett kell történnie, csak így őrizhető meg az enzimtartalma. Az is előny, ha az adott táplálékkiegészítő nem csak füvet, hanem minél nagyobb számú egyéb zöldséget, vagy akár zöldalga-kivonatot is tartalmaz. Az Electro Vita-Min egy olyan multivitamin tabletta, mely a búzafű mellett többféle algát, rengeteg ásványi anyagot, vitaminokat, élő enzimeket, növényi omega-3, -6 és -9 zsírsavakat és számos egyéb különleges összetevőt tartalmaz. Ez a kombináció olyan effektív, hogy a hatás már az első nap jelentkezik, ami táplálékkiegészítők esetében igen ritka.


forrás: www.drmineral.hu

Novemberi akció

Béres Actival Kid Gumivitamin gumitabletta

50 db

2 490 Ft

49,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

C-vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

90 db

2 490 Ft

27,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 350 Ft

47 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 610 Ft

261 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 430 Ft

715 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flebaven® 500 mg filmtabletta

60 db

3 420 Ft

57 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 360 Ft

33,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 900 Ft

19 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 950 Ft

195 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 3 mg/ml szirup szájfecskendővel

100 ml

1 640 Ft

16,4 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 550 Ft

5,2 Ft/ml
Kozmetikum

Septolete® Extra 3 mg/1 mg szopogató tabletta

16 db

1 560 Ft

97,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 260 Ft

26,8 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

10 db

1 280 Ft

128 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

NiQuitin® Minitab 4 mg préselt szopogató tabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit® Oliva-D Forte 3000NE kapszula

60 db

2 850 Ft

47,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Coldrex® citrom ízű por belsőleges oldathoz

14 db

2 120 Ft

151,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 800 Ft

60 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rubophen® 500 mg tabletta

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 430 Ft

40,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el