Valósággá válhat a gondolatolvasó gép

2012. 02. 02.
Szerző: Szimpatika
Távlatilag valósággá válhat egy olyan eszköz, amelynek segítségével az agyhullámok dekódolásával "olvasni" lehet majd a beszédkészségüket elvesztő betegek ki nem mondott szavait.
A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem agykutatói által végzett vizsgálatokról a PLoS Biology online tudományos folyóiratban jelentet meg tanulmány.

Brian Pasley agykutató kollégáival elektródák segítségével műtét előtt 15 olyan epilepsziában szenvedő páciens agyi aktivitását mérte, akiknél az idegsebészeti beavatkozásra a rohamokat kiváltó okok felderítése miatt került sor. A betegeknek 5-10 perces szöveget játszottak le, miközben rögzítették a beszédfeldolgozásért felelős agyterület, a gyrus temporalis superior (felső halántéki tekervény) elektromos aktivitását – olvasható a Nature News honlapon.

A feltételezések szerint a felső halántéki tekervény a beszédfeldolgozás közbülső szakaszában, a hangok fonémákká történő átalakításában vesz részt.

"Szeretnénk kideríteni, hogy hogyan teszi az emberi agy lehetővé a beszéd megértését függetlenül attól, hogy férfi, vagy női hangról van-e szó, gyorsan, vagy lassan beszél-e valaki" – magyarázta Brian Pasley.

Hozzátette: előzetesen komputeres modelleket dolgoztak ki a beszédfeldolgozással kapcsolatos elméletek tesztelésére, majd megnézték, hogy ezek a modellek mennyire vannak összhangban a mért agyi aktivitással.

Az elektródok által szolgáltatott adatok elemzésére olyan algoritmusokat alkalmaztak, amelyekkel a beszélt nyelv legfontosabb jellemzőinek "kiemelésére" szolgáltak. Visszatáplálva a beszéd jellemzőit a számítógépbe, sikerült a páciens által hallott hangokat elég pontosan rekonstruálni ahhoz, hogy fel lehessen ismerni az egyes szavakat.

"A beszédpercepció során az agy a másodperc töredéke alatt kódolja és értelmezi az összetett akusztikus jeleket. A legújabb kutatások egy újabb lépést jelentenek annak megértése felé, hogy az emberi agy miként konvertálja a hangokat jelentéssé. Ennek sokféle klinikai alkalmazása lehetséges, hiszen ha ismernénk, hogy a folyamatban miként vesznek részt egyes agyi területek, megérthetnénk, hogy milyen idegrendszeri funkciók zavara vezet az afáziához, a beszédképtelenséghez" – magyarázta Brian Pasley, aki szerint távlatilag olyan komputeres eszközök jöhetnek létre, amelyek dekódolják, szavakká alakítják át a kommunikációra képtelen betegek ki nem mondott gondolatait leképező agyi aktivitást.

Fonéma a beszélt nyelvben a hangok olyan elemi, elvont egysége, amely szavakat különböztet meg egymástól. Önálló jelentéssel nem rendelkezik, hanem jelentésmegkülönböztető szerepe van.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!