Olvasóvá nevelés az első hónapokban

2021. 04. 29.
Szerző: Kovács Zsanett
|
A könyvek és az olvasás szeretetét nem lehet elég korán megalapozni. Kovács Zsanettet, a több mint 70 éve gyermekkönyvekkel foglalkozó Móra Könyvkiadó marketingvezetőjét arra kértük, ossza meg velünk, milyen tevékenységgel fejleszthetjük gyermekeink készségeit születésüktől fogva, és ebben hogyan lehet a segítségünkre egy-egy kötet.

Sokan idegenkednek attól, hogy egy újszülötthöz beszéljenek, énekeljenek vagy olvassanak neki. Kutatási eredmények támasztják alá, hogy a baba mindent észlel, csak a visszajelzésekkel késlekedik. A kicsik 4 hónapos korukban felismerik saját nevüket, 6 hónaposan jelzik vissza elsőként, hogy megértettek gyakran hallott szavakat, és 9 hónaposan már a beszédfolyamatban is megértenek dolgokat, miközben beszélni néha csak 2 évesen kezdenek el.

Már az 1990-es évekre kialakult az a tudományos vélemény, miszerint a babák több észlelési képességgel jönnek világra, mint amennyit cselekvésük elárul. Érzékszerveik is a születés utáni hónapokban tökéletesednek, így érési folyamataiknak megfelelően érdemes koncentrálni a közösen eltöltött időben gyakorolt tevékenységekre. Ezek lesznek azok a külső ingerek, melyek elősegítik azoknak a bizonyos agysejt-kapcsolatoknak a létrejöttét, amikből a gondolkodás, a tanulás, az érzelmek, a logika stb. alapjául szolgáló idegpályák is kialakulnak. Ezek a kapcsolatok a 3-12. hónapban robbanásszerűen fejlődnek, így érdemes már ezt az érzékeny szakaszt kihasználni. Dr. Czeizel Endre egy mondatát idézve: „Az ember értelmi adottságai nagyon is képlékenyek, ezért a nevelési és társadalmi beavatkozásoknak tág és hatékony tere van.”

Miért fontos az olvasás?

Az olvasás alapot jelent a szókincs kialakulásához, mely önmagunk kifejezését és mások gondolatainak megértését segíti. Az alapszókincs már az óvodába szoktatáskor is meghatározó. Az a gyerek, aki napi 15-20 percnyi mesét hall – ez nem azonos a látott mesével! –, iskolakezdéskor 1,5-2 év előnnyel indul, mert az olvasás fejleszti egyebek között a memóriát, a képzelőerőt, a kreativitást, az érzelmi gazdagságot és az információ-feldolgozáshoz kapcsolódó képességeket.

A család szerepe

Az első négy évben a gyermek kizárólag utánzással tanul. Mit lát otthon? Anya telefonál, apa számítógépet használ… Ezek a képi ingerek sokkal gyorsabban magukkal ragadják, mint a könyv. Ezért is fontos, hogy az első napoktól szoktassuk a könyvhöz, hogy mire a digitális eszközök fókuszba kerülnek nála, legyen meghatározó pozitív élménye a könyvekkel. Ha ez kimarad, nagyon nehéz dolgunk lesz iskolakezdéskor.

Kulcskérdés: mit, mikor és mennyit?

A későbbiekben is mindig fontos szem előtt tartani, hogy olyan könyvet kapjanak, ami aktuális ismereteiknek, fejlettségüknek, tudásuknak és igényeiknek megfelel. Különösen 5 éves korig csak olyasmit érdemes olvasni, amit elejétől a végégig el tudunk mesélni nekik. Az első hónapokban általában 2-3 vers, 3-5 perc, amit figyelmesen végighallgatnak, ezen túl nem érdemes őket terhelni. Amennyiben aktuális adottságaikat nem vesszük figyelembe, érdektelenné válhatnak, ezért fontos tudni, melyik fejlődési szakaszban vannak. Az első 2-3 évben a kicsik szókincsének kialakításán van a fókusz.

Mire és hogy hatnak születéstől a versek, dalok, mondókák, ölbéli játékok?

A babák az emberi hangokat már első óráikban is meg tudják különböztetni. Az újszülötteknek nem annyira a hallott szöveg számít, mint a hangszín, hangerő és az anyával együtt végzett cselekvés érzelmi biztonsága. A pocakból már ismert hang és az anyai szívhang megnyugtatja őket, tehát ha az édesanya ölébe veszi és elkezd olvasni neki, akkor a már ismert, megnyugtató dolgok kapcsolódnak számára a könyvhöz és olvasáshoz, ami néhány nap alatt pozitív élményként rögzül benne. A sokszor ismételt folyamatok belső mintává, megfelelő számú ismétléssel szokássá alakulnak. Ez a séma kis korban gyakran valamely mozgáshoz kapcsolódik, és a gyerekek legtöbbször élményalapon jegyzik meg, így a mozgással kombinált, eljátszható versek, mondókák, dalok kiválóak ebben az időszakban.

Mit fejlesztenek:

 Szókincs: a ritmusos ismétlések hozzájárulnak a szókincs gyarapodásához. Anyanyelv hangzóinak rögzítése: az újszülött 6-8 hónapos koráig képes észlelni minden nyelv összes hangzója közötti különbséget, utána észlelési képessége elkezd leszűkülni anyanyelvének hangzóira.

– Ritmusérzék: kiválóan fejlesztik a versek, mondókák, dalok a ritmusérzéket is, fontos szerepük lesz az olvasástanuláskor a szótagolásban is, de a közlekedésben és a sportban egyaránt.

– Érzelmi biztonság: az ismerős hang és testközelségből fakadó érzelmi biztonság is fontos. A University of Washington kutatói megállapították, hogy azoknak a gyerekeknek, akiket biztonságos érzelmi kötelék fűzött anyjukhoz, legalább 10 százalékkal nagyobb volt az agyuknak az a területe, amely a memóriáért, a tanulásért és a stressz kezeléséért felel.

– Mozgás: az ölbéli játékok mozgásai elősegítik a mozgás fejlődését is, és a mozgásokkal együtt ismételt szövegek gyorsabban rögzülnek.

– Látás: Fekete-fehér kontrasztos könyvek a látás fejlesztése érdekében. A baba látása születéskor még nem teljesen kifejlett, a szem mozgáskoordinációja és a színlátás nem tökéletes, nyolchónapos korára alakul ki. Az első két hónapban megközelítőleg 30 centiméterre lát el. Ezért kezdtek el ennek a korosztálynak kontúros, elsősorban fekete-fehér geometriai formákat tartalmazó könyveket készíteni. A képi megjelenés, vizualitás a tanulási folyamatban azért fontos, mert óvodás korig ez a tanulás alapja. Mivel a képekből tanul, nagyon fontos a vizuális megjelenítés minősége, és egészen 2-3 éves korig célszerűbb olyan könyveket adni neki, ahol oldalanként 1-2 nagyobb, jól beazonosítható kép látható. A leporelloként széthajtható könyv ezek mellett a hason feküdni nem szerető babáknak motiváció lehet a hason fekvésből fejemelésre és nézelődésre.

– Kézügyesség és szem-kéz koordináció fejlesztés: „Bütykölős” könyvekkel 3 hónapos kor körül kezdenek el tudatosan megfogni tárgyakat a babák, ettől kezdve fontos figyelni arra, hogy mit hagyunk a közelükben. A textil és pancsolós könyvek a legbiztosabbak, mert nem sérthetik meg velük magukat. 10-12 hónapos kor közötti időszakra válnak ujjaik finommotoros mozgásai koordinálttá, ők maguk pedig nagyon aktívvá. Erre az időszakra készültek számukra azok a könyvek, melyeknek kinyitható, kihúzható, elforgatható ablakocskái, vagy speciális anyagokkal bevont felületei vannak. Ezek a könyvek az erősebb érzelmi kötődésen túl a szem-kéz koordináció fejlesztését és a szemmozgás rendezését szolgálják, melyek elengedhetetlenek lesznek az írás- és olvasástanulásban egyaránt.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Júniusi akció

Air7 a tüdő vitaminja tabletta dohányosok részére

30 db

6 999 Ft

233,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactofeel hüvelygél

7×5 ml

2 849 Ft

81,4 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Femibion 0 Babatervezés tabletta

28 db

3 899 Ft

139,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 799 Ft

46,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 899 Ft

81,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 699 Ft

5,7 Ft/ml
Kozmetikum

Bio-Oil natúr bőrápoló olaj

60 ml

3 349 Ft

55,8 Ft/ml
Kozmetikum

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 699 Ft

135 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® 0,15% cink-hialuronát tartalmú oldatos szemcsepp

2×10 ml

2 749 Ft

137,5 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Nottevit Skinny Sleep étrend-kiegészítő kapszula

30 db

3 549 Ft

118,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

NATURLAND Szúnyog és kullancsriasztó spray

100 ml

1 749 Ft

17,5 Ft/ml
Speciális készítmények

Magnisteron magnézium tabletta férfiaknak

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algopyrin 500 mg tabletta

30 db

2 999 Ft

100 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox fogínygél gyermekeknek

10 g

1 949 Ft

194,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz

2 db

1 499 Ft

749,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Loceryl® 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 899 Ft

1959,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 899 Ft

39 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Vitango 200 mg filmtabletta

30 db

3 599 Ft

120 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corega Erős Ízmentes műfogsorrögzítő krém

40 g

1 349 Ft

33,7 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 449 Ft

58 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cralex® 125 mg tabletta

60 db

1 849 Ft

30,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 299 Ft

115 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el