Újabb segítő szakma kutyáknak

2010. 10. 25.
Szerző: MTI/Szimpatika
Autista gyermekkel az élet nem egyszerű. Kutatók szerint  a kutyák segíthetnek a gyermekeken.
A speciálisan erre kiképzett kutyák csökkentik az autista gyerekek stresszét, és jó hatással vannak viselkedésükre - idézte kanadai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap.

A kiképzett kutyák használata régóta elfogadott vak és siket embereknél, hogy segítsék független életvitelüket, ahogy a mozgássérültek egy részének életében is feladatot kaphatnak az ebek. Egy most közzétett kutatás arra világított rá, miként lehetnek az autista gyerekek hasznára a négylábú társak.

Az autizmus spektrum jellegű zavar, melyben a viszonylag enyhe tünetektől a kapcsolattartás és kommunikáció szinte teljes hiányáig terjedhetnek a problémák. Ezeknek a gyerekeknek nehézséget jelent "olvasni" mások viselkedésében és reakcióiban, szorongóak, beszédkészségük korlátozott lehet, és gyakran elszigetelődnek.

Kanadai kutatók autista gyerekek nyálában mérték a stresszhormonok szintjét, szüleiket pedig viselkedésükről kérdezték ki, mielőtt otthonaikba fogadták a kiképzett kutyákat, majd a kísérlet közben, valamint annak lezárta után is. A tanulmány végén a családok választhattak, hogy megtartják-e a kutyát, melyet egy québeci alapítvány képezett ki számukra.

A tanulmányban 42 család vett részt, közülük a kutyák befogadása előtt 33 családban jelezték, hogy problémák vannak az autisztikus gyerek viselkedésével, a tanulmány ideje alatt viszont már csak 25-ben. A problémák között volt a háztartási készülékek zajának tolerálásának hiánya, a szorongás és a dühkitörés. Ugyanezen idő alatt a gyerekek vérében a stresszhormonok szintje is csökkent.

Mint Sonia Lupien kutatásvezető hangsúlyozta, tapasztalataik egyértelműen azt mutatták, hogy a kutyák hatással voltak a gyerekek stresszének mértékére. A kutyák kiképzése három hónapig tartott, meg kellett tanulniuk, hogy akkor is maradjanak nyugodtak, amikor környezetük kaotikussá válik. A kutatás eredményeit a Psychoneuroendocrinology című szakfolyóiratban tették közzé.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!