Anyaszemmel

Hat gyereket nevelni, a különböző korú családtagok életét menedzselni embert próbáló feladat. Rovatpárunkban szerzőink, Küttel Dávid és Szonda Györgyi avatnak be családjuk mindennapjaiba. Anyaszemmel rovatunkban Györgyi mesél a család örömeiről és arról, hogyan tudja koordinálni a gyerekek mindennapjait.

Anyáknapjára gyermekeimnek

Anya vagyok. Már 21 éve. Szeretem ezt az érzést. Hálás vagyok, hogy erről szól az életem. Nem vagyok szupermami, hibáztam és hibázok egy csomót. Sok könnyet ejtettem, de ebből sokat a boldogság, a büszkeség és az öröm szült. Sokat a fájdalom, a féltés, a tehetetlenség érzése.

Megtalált gyerek

Sok vita volt/van akár családon belül is arról, hogy kell-e és mikortól kell mobiltelefon a gyerekeknek. Nos, mi úgy döntöttünk, hogy felső tagozattól kapnak saját telefont, lehetőleg egy használt készüléket először, ami ugyan lehet, hogy régebbi, de legalább nem annyira értékes. Ez az az időszak, amikor elkezdenek egyedül járni különórákra, sokszor egyedül közlekednek tömegközlekedéssel a városban, ill. jelen esetben távolsági busszal a lakóhelyétől 20 km-re,

Eggyel több lépés minden nap

A szűrésekkel kezdődött a fogadkozás részemről is, de még az év végén, hiszen amióta elhagytuk a fővárost, könnyű volt kifogásokat találni, és halogatni az ellenőrző vizsgálatokat, „hiszen nincs panasz, ráér még!” felkiáltással...

Báli ruha – anyaszemmel

Ki kell mondanom, nagyon nem mindegy, hogy lányunk vagy fiunk készül erre az eseményre, azt is mondhatnám, ég és föld a rákészülés, az izgatottság, a cipelt cuccok mennyisége és a ráköltött pénz. Nyakunkon a szalagavatók.

Születésmese

Mióta anya lettem, kicsit több mint húsz éve, minden decembert igyekszem különleges várakozássá varázsolni, évről-évre próbálok felejthetetlen adventi időszakot biztosítani a gyerekeimnek.

Vérségi kötelékek – anyaszemmel

Nagycsaládban felnőni a legjobb dolog, ami egy gyerekkel történhet, és a „nagy” jelző sokféle családi helyzetre igaz lehet. Ismerek olyan családot, ahol a gyerkőc ugyan egyke, de olyan szoros a kapcsolat az unokatesókkal, nagybácsikkal, nagynénikkel, hogy nagycsaládban érzi magát a gyermek testvér nélkül is.

Minden egér szereti a sajtot (állítólag)

Reményeim szerint mire a kedves olvasók e sorokat olvassák, már bevégeztetett az egerünk sorsa, de az az igazság, hogy ebben a pillanatban, mikor a billentyűket nyomkodom, folyamatosan fülelek, honnan jön halk kaparászás, motoszkálás vagy legrosszabb esetben rágcsálás hangja. Kalandok a vidéki házban – anyaszemmel.

10 év Anyaszemmel

2008 szeptemberében írtunk először már akkor sem kicsi családunk mindennapjairól... 10 éves a Szimpatika – visszaemlékezés Anyaszemmel.

Okosan szeretni – Anyaszemmel

Az nem kérdés, hogy szülőként szeretjük a gyerekeinket, hogy mindent megadunk nekik, ami tőlünk telik, hogy örülünk nekik, és büszkék vagyunk rájuk, de van itt egy nagy dilemma: vajon ők hogyan élik meg ezt? Bírják-e ezt a nagy apai-anyai szeretetet?

Hosszú nyár – anyaszemmel

Annyit írtam mostanában arról, hogy mennyit változott az életünk a gyerekeink növekedésével, és azt látom, hogy a nyaraink is visszavonhatatlanul átalakultak...

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!