nevelés

Elfogadni - feltétel nélkül

A gyerekek nem születnek kirekesztőnek, őket nem riasztja el a másság, azonban az idő múlásával a környezeti hatások által ez megváltozhat.

Az első zenekar

Idén tavasszal Dávid megkért, hogy segítsek nekik felkészülni az iskolai Ki mit tud?-ra, ugyanis a három legjobb barátjával összefogtak és zenekart alapítottak, a nevük: Kartondoboz.

Az első zenekar

Amikor a negyedik fiú megérkezett a családba, el kellett fogadjam, hogy a következő éveimben hiába ragaszkodom a „de én lányos anyuka vagyok”-érzésemhez, és kicsit komfort zónámon kívüli tevékenységekbe kellett beleállnom.

Hogyan neveljünk önálló gyermeket?

Gyermekünknek születésétől fogva igyekszünk a lehető legjobbat és legtöbbet megadni, mégis gyakran joggal felmerül a kérdés: tényleg minden esetben szükséges-e vele lenni, amikor unatkozik, bajba kerül, vagy időnként hagyhatjuk, hogy feltalálja magát, önállóan játsszon, megvigasztalja önmagát.

Hogyan neveljük olvasóvá gyermekünket?

A könyvek és az olvasás szeretetét nem lehet elég korán megalapozni. Kovács Zsanettet, a több mint 70 éve gyermekkönyvekkel foglalkozó Móra Könyvkiadó marketingvezetőjét arra kértük, ossza meg velünk, mely életszakaszban milyen tevékenységgel fejleszthetjük gyermekeink készségeit, és ebben hogyan lehet a segítségünkre egy-egy kötet.

Állatok segítik a gyerekeket a stresszkezelésben

A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre Alapítvány, melynek célja egy olyan ifjúsági centrum megnyitása, ahol állat-asszisztált foglalkozásokkal segítik a gyerekeket a tanulásban és a lelki kiegyensúlyozottság elérésében.

A gyermekek fejlesztésének lehetőségei iskolás korban

Ahogy arról a korábbi cikkemben is írtam, vannak olyan gyermekek, akik hosszabb-rövidebb ideig fejlesztést igényelnek annak érdekében, hogy képességeiket, a bennük rejlő lehetőségeket ki tudják bontakoztatni, hogy az iskolában jól tudjanak funkcionálni, ne maradjanak le társaiktól.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!