viselkedés

6 látással kapcsolatos mítosz és az igazság

Mindannyian hallottunk már arra vonatkozó praktikákat, hogy mit kellene tennünk, avagy épp ellenkezőleg, mit nem szabad tennünk annak érdekében, hogy megvédjük a látásunkat. De vajon a népi bölcsességeknek mennyi a valóságalapjuk?

A hiszti kezelése – avagy hagyjuk-e sírni a gyereket?

Számtalan esetben fordulnak gyermekpszichológus szakemberhez kifáradt, elkeseredett szülők, akik tehetetlennek érzik magukat „hisztiző” gyermekük viselkedése kapcsán. Nem értik, mit csinálnak rosszul, eszköztelennek, rendkívül frusztráltnak érzik magukat, kimerültek.

Tanítsuk meg a gyereket tanulni!

Nem magától értetődő, hogy egy kisgyerek az iskolás évei megkezdésekor azonnal elsajátítja a tanuláshoz szükséges képességeket – de problémák akár később is kialakulhatnak.

Hogyan neveljük olvasóvá gyermekünket?

A könyvek és az olvasás szeretetét nem lehet elég korán megalapozni. Kovács Zsanettet, a több mint 70 éve gyermekkönyvekkel foglalkozó Móra Könyvkiadó marketingvezetőjét arra kértük, ossza meg velünk, mely életszakaszban milyen tevékenységgel fejleszthetjük gyermekeink készségeit, és ebben hogyan lehet a segítségünkre egy-egy kötet.

Vízipisztolyt vetnek be a galambok ellen Velencében

Vízipisztollyal „fegyverzik fel” vendégeiket egyes velencei szállodák a falánk galambok és sirályok ellen, amelyek agresszívan csapnak le a szabadban reggeliző vagy ebédelő vendégek szendvicseire, pizzáira és más harapnivalóira.

Állatok segítik a gyerekeket a stresszkezelésben

A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre Alapítvány, melynek célja egy olyan ifjúsági centrum megnyitása, ahol állat-asszisztált foglalkozásokkal segítik a gyerekeket a tanulásban és a lelki kiegyensúlyozottság elérésében.

60 perc bolygónk védelméért

Március 26-án a szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója ezekben a nehéz időkben újabb pillanatot teremt a szolidaritásra, valamint arra, hogy vigyázzunk egymásra és közös otthonunkra, a Földre.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!