Alvásproblémák

A lakosság felét érinti az álmatlanság

A felnőtt lakosság nagyjából fele legalább egyszer megtapasztalta már a rövid ideig tartó álmatlanságot, a magyarok 10 százaléka pedig tartós inszomniától szenved. Hátterében számtalan ok húzódhat meg.

A nyugtalan láb szindróma okai

A láb lefekvés utáni, feszülő érzését gyakran csak mozgással tudjuk enyhíteni, ez azonban alvászavarhoz is vezethet. Mi okozza a nyugtalan láb szindrómát?

Hogyan álljunk át a nyári időszámításra?

Újra itt a nyári időszámítás: március 27-én egy órával előbbre, hajnali két órakor három órára kell állítanunk az órát. Milyen hatással lehet ez az alvási szokásainkra, közérzetünkre?

Az éjszakai asztmás tünetek 3 kiváltó oka

Asztmás tünetek éjszaka több okból is jelentkezhetnek, allergéneknek, reflux betegségnek is szerepe lehet benne, de előfordulhat, hogy a kezelésen kell módosítani.

A fiatalok túl keveset alszanak

Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a Magyar Alvás Szövetség. Sok tinédzser jóval kevesebbet alszik, mint amennyire szükség lenne.

Hogyan diagnosztizálhatók a rémálmodók?

A tudományt régóta foglalkoztatja, milyen biológiai paraméterek különböztetik meg a gyakori rémálmodókat. Egy friss tanulmány szerint svájci kutatók végre megtalálták a magyarázatot – az ELTE PPK Alváslaboratóriumának jóval átfogóbb elemzése azonban egészen más eredményre jutott.

Az álmatlanság 5 típusa és oka

Az álmatlanság olyan gyakori tünet, amely nemcsak nappali fáradtsághoz, de akár fizikai betegségekhez és depresszióhoz is vezethet.

A nappali aluszékonyság 6 leggyakoribb oka

A nappali aluszékonyság, a hiperszomnia tüneteit ajánlatos komolyan venni, nemcsak azért, mert kár a kedvetlenül, sikertelenül telt napokért, hanem mert ennél súlyosabb következményei is lehetnek.

Az alvásproblémák hosszú távú hatásai

Az alvás és a mentális egészség közötti kapcsolat soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban. Az alvás minőségének jelentős romlása a világjárvány egyik jellemző következménye.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!