Buja kalandok az ágyban

2010. 09. 03.
Szerző: Szimpatika
Elkeserítő. A nőknek manapság kevesebb ideje jut a házaséletre, mint az '50-es években. És még nem beszéltünk arról a 40 millió amerikairól, akik gyakorlatilag szexmentes házasságban élnek. A meghatározások szerint ez kevesebb mint 10 alkalmat jelent évente. Pedig a rendazeres szexuális élet egészséges. Egyaránt hat a tesre és a lélekre, közelebb hozza a párokat egymáshoz.
Már nem elég vonzó az ágy

Folyton azt halljuk: az ágyban csak szerelmeskedjünk és aludjunk. Ennek ellenére a laptopok, okos telefonok már az ágyunkba is betették a lábukat, a munkával együtt. A technológiai eszközök álmatlanságot okoznak, és tönkretehetik a házaséletet. Ha valakinek a keze a távirányítón, vagy inkább közösségi életet él, ahelyett, hogy a párjával foglalkozna, az nem vezet túl sok jóra.

Tanács: A minimum, hogy a hálószobát technikamentes övezetté kell nyilvánítani. Ki a televízióval, a DVD lejátszóval, és a laptoppal!

A gyógyszerek ellopják a buja éjszakákat

Az ember elkezd fogamzásgátlót szedni, hogy ne kelljen rettegnie a nem kívánt terhességtől. Aztán a varázslatos kicsi pirulák megszüntetik a vágyadat. Bár az általam ismert nőgyógyászok szerint ez nincs így, számos fórumon panaszkodnak erre a nők. A dolognak van biológiai alapja. A tablettákban lévő ösztrogén kihat egy fehérje termelődésére, ami a szexhormon globulin( SHGB) szintjét is szabályozza.


Az SHGB pedig a tesztoszteron termelésre hat, így befolyásolva a vágyainkat. Más gyógyszerek, mint a vérnyomáscsökkentők, a savlekötők, és az antidepresszánsok is csökkentik a nemi vágyat.

A megoldás: érdemes – és nem kínos – megkérdezni a kezelőorvost, hogy egyes gyógyszerek hogyan  befolyásolják a nemi vágyat. Érdemes hormonmentes fogamzásgátlást választani, mint a spirál, vagy a sokak által nem kedvelt, de többféle betegségtől is védő óvszer. Ma már léteznek szivacsok és krémek is amik a spermiumokat egyszerűen kivégzik.

Kaotikus-elfoglalt napok

Az ember a napjai nagy részét munkával, főzéssel, rohangálással tölti. Este hulla,fáradtan bezuhanunk az ágyba, és másra se vágyunk, mint az alvásra. A krónikus stressz hormonálisan is befolyásolja a test működését, és a szexualitásra is kihatással van. Érdemes egy kicsit leereszteni, mielőtt az ágyba vánszorgunk. Egy ylang-ylangos forró fürdő (pár csepp illóolaj tejben elkeverve, majd a fürdővízbe öntve) megnyugtat, és közben el lehet engedni a napi gondokat.

Nem szeretjük a testünket

Sok nő visszavonulót fúj az ágyban, ha úgy érzi, meghízott, vagy épp szülés után van. Sajnos ehhez a média is hozzájárul, amikor azt próbálja elhitetni, hogy csodás testünek kell lenni, mert csak akkor lehetünk boldogok az ágyban. Ha az ember hisz abban, hogy vonzó és kívánatos, azt a másik fél is megérzi. A férfiak pedig nem foglalkoznak az ágyban a narancsbőrrel és a terhességi csíkokkal.

Közeleg a menopauza

A változó kor környékén a csökkenő ösztrogén szint következtében a szex már mint gondolat is annyira vonzó, mintha kavicsokkal a zokninkban próbálnánk lefutni a maratont. A hüvely szárazabbá válik, és ettől fájdalmassá válhat az aktus. És ki szeretne magának vagy a másiknak fájdalmat okozni?

A hormonhelyettesítő terápia mindenki számára elérhető, mely csökkenti a menopauza tüneteit. Érdemes szakorvost felkeresni, hogy kiválassza a legmegfelelőbb kezelést. De egy egyszerű síkosító krém is sokat segíthet.

Én akarom, a párom nem

A férfiak egy része, ha problémával találja szembe magát a munkahelyén, vagy pénzügyi nehézségekkel küzd, visszavonulót fúj az ágyban is. Nehezen tudnak beszélni érzelmeikről, inkább becsukódnak, mint egy kagyló. A nyaggatás nem vezet eredményre, csak még jobban befelé fordulnak. Ki kell várni, míg fölnyílik a kagylóhéj.

Jobban kedvelt a vibrátor mint férj

A vibrátor az utóbbi 20 évben terjedt el széles körben. Ciki-ciki, de a nők egy része veszi, és természetesen használja. A baj csak akkor van, ha a férj helyett is a kis rezgő masina után nyúlunk. A probléma nagyobb, mint gondolnánk, főleg ha rendszeressé válik. Egyszerűbb feldobni vele az ágyban való hancúrozást, mint csak magunkban használni. Ha pedig az ember függővé válik a szexuális játékszereitől, akkor irány a pszichológus.

Betegség és fáradtság

A nők egy részének endokrin betegség mint pl. a nem diagnosztizált pajzsmirigy gondok miatt csökken a libidója. De ugyanígy problémát okozhat a vérszegénység, a cukorbetegség vagy a sokízületi gyulladás is.

Ilyenkor a megfelelő orvosi ellátás sokat segíthet, bár tény, hogy legtöbben nem beszélünk szívesen intim dolgainkról.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!