Az idén is lehet szavazni az év háziorvosára a Kárpát-medencében

2018. 01. 19.
Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezéssel az idén is pályázatot hirdetett a magyarországi, illetve a határon túli magyar háziorvosok, illetve elsősorban az őket ajánló betegek számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A nyolcadik éve meghirdetett pályázathoz kapcsolódó azevpraxisa.hu című honlapon a betegek ajánlhatják háziorvosukat, majd szavazhatnak is a zsűri által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra.
A pályázat annál is inkább fontos az államtitkárság számára, mert az alapellátás a betegek első találkozási pontja az egészségüggyel, és ha az jól működik, hatékonyabbá válhat a teljes egészségügyi ellátás.
Az emberek egészségének megőrzése érdekében alapvető a bizalmi kapcsolat kialakulása a betegek és a háziorvosok között, hiszen ők ismerik leginkább pácienseik kórtörténetét és életvitelét.- mondta el Szentes Tamás a tárca országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára.Ugyanakkor az elmúlt években jelentősen nőtt a háziorvosokra nehezedő teher, ezért a pályázat révén is erősíteni kívánják az orvosok és az őket segítő nővérek presztízsét, megbecsültségét - - mondta el  a tárca országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára.
A Szentes Tamás lényegesnek nevezte, hogy a határon túli nemzetrészekre is kiterjed a pályázat, mert a magyar kormány fontosnak tartja a határon túl dolgozó orvosok megbecsülését is. Annál is inkább, mert csak egészséges nemzetnek lehet jövője.
B. Király Györgyi, a projekt vezetője közölte: a betegek május 10-ig ajánlhatják egy rövid történet megírásával a háziorvosukat.
Az írások alapján az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tíztagú zsűri kiválasztja azt a tíz-tíz magyarországi, illetve határon túli háziorvost, akikre szavazhatnak a betegek, május 20-tól június 2-ig. A nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásának köszönhetően - ismertette a pályázat menetét a projektvezető.
Az elmúlt évben 90 ezren szavaztak a háziorvosokra, és egy-egy orvos támogatása ügyében komoly közösségi összefogás alakult ki - mondta B. Király Györgyi.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!