Szimpatika – Control C, control V

Ki(k) vagyok? Költői a kérdés, hiszen dönt helyettem a médiapiac, s mi tagadás, sokunk még örül is e természetellenes kiválasztódásnak. Gondoljunk bele, micsoda megkönnyebbülés, ha bele se kell gondolni! Abba viszont muszáj, s mihamarább, hogy miféle torzulások sokaságát okozza ez a fejekben össztársadalmilag.

Ott tartunk, hogy már kevésbé hatnak idegesítőnek az unos-untalan szajkózott perszonális parancsok – légy önmagad, válaszd az életet, nézz szembe a kihívásokkal, etc. –, mint a megszaporodott közösségi üzenetekben elemzett méretes rokonlélek életérzés. Mi Nők, Mi Férfiak, Mi Emberek, Mi Magyarok felütéssel gyakorlatilag bármilyen állítás ráhúzható egy jól láthatóan körvonalazott csoportra, akik tán varázsütésre ismernek ekképpen egymásra, összekacsintanak és borulnak nagy nyilvánosság előtt a lemenő napkorong fénypászmáiba. Én mondom, sírni kell.

Különösen, ha idény van! Kiemelt vadászszezon és maximalizálási engedély a vásárlók együttérzésére, mikor is menetrendszerűen békülnek ki családtagok, kerülnek elő kisállatok, telik meg derűvel vidék és város, óriás télapólábnyom körül jár körtáncot kicsi, nagy egyaránt a harminc másodperces kereskedelmi időkorlátok között. Ismét sírni kell, de most már kínunkban, miként is szolgáltatódnak ki legbelsőbb érzéseink egy olyan piacon, hol mindenki ugyanolyannak látszik.

Kutya, gyerek nézettségnövelő tényező, ahogy televíziós berkekben mondani szokás, de ennyi sablonos, egyforma érzelem láttán még a legmeghatóbb pillanat is kiveri a biztosítékot.

Olybá tűnik, kifogyóban a hatáskeltés eszköztára, akárhogy is. Bő százesztendős e témaspecifikus pszichológia, midőn először merült fel a befolyásolás lehetősége a márkacikkek kapcsán. Az empátia és a fantázia együttes stimulálása már a kezdetektől hatásosnak bizonyult, miszerint a minél nagyobb általánosságok és közhelyek váltanak ki reakciót – akár pont a változás, változtatás igényét –, mit végül kényszeres fogyasztással elégítünk ki. No, ennyit a fantázia szabadságáról.

Egy blikkfangos cím, egy különleges helyzet, látszólag össze nem illő elemek párosítása, mind-mind ezt a célt szolgálják több mint egy évszázada, s közismert, hogy a várt siker sem maradt el, egészen mostanáig. A helyzet ugyanis érezhetően megváltozott, leginkább a közösségi média megjelenésével, hol mindenki maga a termék, s úgy reklámozza ezt, ahogy csak nem szégyelli. Leáldozóban a hagyományos felületek hagyományos üzeneteinek, utolsókat rúgja a sok kreatív agytröszt, s talán innen is eredeztethető a megfigyelt érzelmi gátlástalanság.

Nota bene, bár ezek szerint az ördög a készletekben van, tanulhatunk is valamit a parttalan manipuláció áradásából. Introspekció, azaz az önmegfigyelés descartes-i gondolatát, amit a reklámpszichológia is újrahasznosít, hogy segítségével beleképzelje magát a termék leendő fogyasztójának személyébe. Ezek volnánk mi! Mi több, mi magunk is megtehetjük ezt önvédelem gyanánt, mielőtt az említett kényszeresség úrrá lenne rajtunk. Láttathatjuk énképünket, mit várunk el, s mit kompenzálunk a költés és birtoklás cselekvéseivel? Akarunk-e valaminek, valakinek a másolatai lenni, vagy mind egyéniségek vagyunk? Remélem igen, s lehetek jó hazafi akkor is, ha nem eszek porcukrot a szalonnához, ahogy azt egy remek reklámban hallottam honfitársaimról, nemrégiben.