Építsen napkollektort házilag!

2010. 06. 25.
Hogyan lehet házi barkácsolással olcsón, egyszerű anyagokból napenergiával működő légkollektort, gyümölcsaszalót vagy éppen vízmelegítőt készíteni - mindezt pedig úgy, hogy közben egy hátrányos helyzetű kistérséget is segítünk vele?
Az ErőNyerő megújuló energia műhely az ország egyik leghátrányosabb helyzetű vidékén, a kilenc településből álló Mezőcsáti Kistérségben tevékenykedik. A műhely kezdeményezői olyan kisléptékű, szelíd technológiai megoldásokat szeretnének megmutatni a nagyközönség számára, amelyek szociális és gazdasági szempontból egyaránt segíthetik a térség háztartásait, ráadásul tiszta és kimeríthetetlen energiaforrásokra építenek, amilyen például a napenergia.

A műhelyt koordináló Bodorkós Barbara elmondása szerint az elkészített eszközök a felhasználók mindennapjait könnyíthetik meg, hiszen rásegítenek a fűtésre, melegvizet állítanak elő, vagy éppen gyümölcs aszalására alkalmasak. A műhely szakértői olyan helyszínekre próbálják az eszközöket telepíteni, ahova azok a legjobban illeszkednek, és ahol a legjobban hasznosulnak.

Fontos szempont számukra az is, hogy a „fapados" technológiák azokhoz jussanak el elsősorban, akik nem engedhetnék meg maguknak például azt, hogy profi napkollektoros rendszereket vásároljanak, vagy éppen egy környezetbarát ház építésébe vágjanak bele. De természetesen szívesen látják mindazokat is, akik kevésbé szorulnak rá ezekre az olcsó megoldásokra, egyszerűen csak szívesen bütykölnek otthon a garázsukban vagy éppen a kertjükben - magyarázta a koordinátor.

Az első ErőNyerő műhelymunka alkalmával az érdeklődő helybeli lakosokkal és iskolásokkal közösen –  a légkollektor, valamint a vizes napkollektor mellett –  egy napkollektoros aszalót is építettek, amelyhez mintegy százhúsz darab üres, a kidobástól megmentett sörösdobozt használtak fel.

A nagy népszerűségnek örvendő berendezés hatékony eszköz a kertben termő gyümölcsök szárításához, ugyanis egy ilyen aszalóval akár húsz kiló gyümölcsöt is meg lehet a napon szárítani, mindössze tizenkét óra alatt. Az aszaló újdonsült tulajdonosa Roszkos Lajos, a mezőcsáti iskola nyugdíjba vonult  fizika tanára lett, aki ígéretet tett arra, hogy a szeptemberi Mezőcsáti Kistérségi Helyi Termék Fesztiválra már saját aszalású helyi termékekkel érkezik. A tanár úr már meg is kezdte az aszaló tökéletesítését, tapasztalatait pedig folyamatosan megosztja a térség érdeklődő lakóival.

Roszkos Lajos a rábízott berendezéseket az első műhelymunka után éppen egy hónappal a helyi középiskolában megrendezett, megújuló energiaforrásokról szóló diákkonferencián állította ki, ahol már maguk a diákok mesélték el egymásnak, hogyan is működnek ezek az eszközök. „A program egyik fő célja épp ez: a szemléletformálás és az alternatív technikák elterjesztése. Ezek a folyamatok pedig akkor működnek a legjobban, ha a kezdeményezéseink egy idő után önjáróak lesznek" - véli Barbara. „A vizes napkollektorhoz szükséges csövek összeillesztése során például a lelkes, amatőr szerelők már nem is igényelték a szakértői útmutatást, csapatmunkában maguk is kitalálták az illesztés módját."

A vizes napkollektorból kifolyó meleg víz a műhely szakértőinek reményei szerint hamarosan egy Tisza menti kemping vendégeit örvendezteti meg, amelyet szintén önkéntesek alakítanak majd ki. A légkollektor a rajta átáramló levegőt melegíti fel, amelynek mozgását a meleg levegő felfelé történő áramlása, valamint egy kisebb ventilátor segíti. A következő fűtési időszakban a berendezés egy szegényebb tiszakeszi család házának falára erősítve tölti majd be misszióját.

„A légkollektorról azt kell tudnunk, hogy a napkollektorhoz hasonlóan a nap energiáját alakítja át hőenergiává, és a fűtés rásegítésre használható, elsősorban a késő őszi és téli időszakban, amikor már kint hideg van, de még van ereje a napnak. Sok helyen már az is nagyon nagy szó, ha tizenegynéhány fok helyett 18-20 fok van a szobában, vagy akár kevesebb fát fűt el az ember telente" – mutatott rá Bencsik Attila, a műhely meghívott külső szakértője.

A kutatók az energiahatékonyságra is igyekeznek felhívni a figyelmet: az őszi műhely során olyan praktikus módszereket terveznek bemutatni, amelyek szintén az úgynevezett energiaszegénység mérséklésére alkalmasak. Hazánkban mintegy másfél millió embert –  vagyis mindazokat, akik a kiadásaik több mint 10 százalékát fordítják energia megvásárlására –  érint az energiaszegénység. „Gyakran előfordul, hogy az állami támogatással épített házak rosszul szigeteltek, és a tulajdonosoknak nincs pénzük drága szigetelőanyagok beszerzésére"  – sorolja a problémákat Dr. Kohlheb Norbert. Pedig ablakainkat utólag is lehet szigetelni egy horonymaróval és némi szilikon tömítőanyaggal. Egy ilyen, amúgy drágább gép akár civil szervezetektől is ingyen kölcsönkérhető, a szilikon pedig nem kerül többe néhány száz forintnál. A különféle energiatakarékossági módszerek alkalmazásával a fűtési költségek szintén csökkenthetők: mivel így az energia nem illan el a tetőn a környezetbe, vagyis nem kell az utcát fűteni.

Szintén az energiaszegénységet enyhítheti a régi időkből ismert szalmabálás hőszigetelés. A vályoggal vastagon tapasztott szalmabála –  a közhiedelemmel ellentétben –  nem tűzveszélyes. Természetes vegyszerrel kezelve pedig a szalmabálába a rágcsálók sem férkőznek be. Egy üres padlás födémére egyenletesen leterítve néhány órán belül érezhető a különbség a benti hőmérsékletben. „Nem elég azonban átadni ezeket az eszközöket az energiaszegény családoknak, hanem meg is kell őket tanítani arra, hogyan kell azokat megfelelően használni" – hívta fel a figyelmet az ilyen típusú beruházások buktatóira a szakértő.

Az alternatív megoldásokkal tehát nem csupán a környezetünkért tehetünk és az energiaszámlánkat csökkenhetjük, hanem közvetett módon az energiaszegény lakosok egészségügyi helyzetét és életminőségét is jelentősen javíthatjuk. A légkollektor alkalmazásával például kevesebb lehet majd a légúti megbetegedés a térségben. A helyi lakosokkal végzett közös barkácsolás pedig hozzájárul az energiatudatos gondolkodásmód kialakulásához - és ami nem kevésbé fontos: még a közösségi összetartozást is erősítheti.

A szerelésekről szóló fotók, videók, valamint a részletes szerelési útmutatók megtalálhatóak a www.jovomeno.org, valamint a www.essrg.hu honlapon.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!