Szimpatika – Kutyával az egészségért

Tavasszal többször is rosszul éreztem magam, ezért családi unszolásra úgy határoztam, alávetem magam a megfelelő szűrővizsgálatoknak. A leleteim alapján azonnal kiderült, magas a vérnyomásom. Nagyon nehéz volt magamat rávenni a szűrésre, mert az ember mindig izgul, hogy találnak valamit, meg várni kell, meg minden férfi hipochonder, én pedig nagyon.

Mindennek tetejében január óta társadalmi munkában egy egészségügyi szűréseket népszerűsítő kampány PR-munkáit végezzük. A vállalásnak köszönhetően folyamatosan kapom jóváhagyásra azokat a cikkeket, sajtóközleményeket, amiben azt taglalják a szakértők és a kollégáim, milyen iszonyú veszélyeztetett korosztály vagyunk mi. Na, meg férfi is vagyok, és a napi stressz sem áll távol a mindennapjaimtól.

Mindezek tetejében azt a sokkoló nevet adta a kreatív csapat a kampánynak, hogy „4ből3”. Elszomorító tény, hogy a vezető halálokok közül 4 emberből 3 olyan betegségben hal meg, amely szűréssel megelőzhető lett volna. Ezen én is komolyan elgondolkoztam, hiszen nem kell őrült logika kikövetkeztetni, hogy ha egy betegséget időben diagnosztizálnak, akkor azt időben elkezdhetik kezelni.

Annyit el kell árulnom, hogy a kiváló kardiológus szakorvosom maga a keresztapám, ezért a szív- és érrendszeri problémák tekintetében a család állandó felügyelet alatt áll. Szóval kivizsgált, figyelmeztetett, én pedig megfogadtam a tanácsait, és próbálom azokat betartani. A mi családunkban soha nem volt felesleges kenyérfogyasztás, és a testvéreimmel úgy nőttünk fel, hogy nem lehetett válogatni, mindent meg kellett kóstolni, ezért nekem lételemem a változatos táplálkozás. A gyermekeimet soha nem vittem gyorsétterembe, mert rettenetesen károsnak tartom. Persze nem vagyok hülye, és tudom, egy mozi után ők is beülnek egy kólára vagy egy hamburgerre a barátokkal.

A mozgáshoz már nagyobb lelkierő kell, mert bár heti rendszerességgel szoktam sportolni, azt azért bevallom, hogy az őszi hideg reggelek beköszöntével már nehezebben indulok el futni vagy bicajozni. De hál’ Isten, mióta beköltözött hozzánk Maia, a csokibarna kölyök labradorlány, az életem gyakorlatilag megváltozott, mert minden nap, időjárástól függetlenül minimum fél órát a szabadban töltök. Maiával nem lehet álldogálni, és elmélkedni az élet értelméről, mert tíz hónaposan is jellemző rá a gyermeki kíváncsiság. Szerinte az erdőben csatangolni, minden dombra felmászni, minden tócsába belemenni nagyon izgalmas! Szeptemberben elkezdtem hozzászoktatni, hogy hetente egy-két alkalommal együtt fussunk. Na, az első alkalmakat remélem, senki sem látta, mert gyakorlatilag egy burleszkfilmet le lehetett volna forgatni. Elindultunk pórázzal, majd Maia gondolt egyet, és megfordult egy vadnyúl után. Én pedig utána át a szántáson. A következő alkalommal kipróbáltam póráz nélkül, és egy darabig csodálatosan ment. Mígnem ő úgy gondolta, hogy ez a kocogás uncsi, inkább legyen fogócska. Először elszaladt és várta, hogy utolérjem, persze nem ment, majd úgy döntött, hogy ő a fogó, és az út végén, egy tisztáson letepert, és rávett, hogy birkózzunk. Tiszta sarasan értünk haza mindketten. Lassan elkezdem kerékpárhoz szoktatni, és úgy döntöttem, hogy erről készítek videót. Tuti siker lesz a Szimpatika Facebook-oldalán!