Sikeres ellenanyag a HIV-vel szemben

2017. 09. 24.
A főemlősöknél a HIV-vírustörzsek 99 százalékát megtámadó és a fertőzéssel szemben védelmet nyújtó ellenanyagot fejlesztettek ki az amerikai országos egészségügyi intézet (NIH) és a Sanofi gyógyszergyár szakemberei.

 Az emberi szervezet ellenanyag, vagyis antitestek termelésével reagál a HIV-fertőzésre.  A legtöbb esetben az antitestek nem semlegesítik a HIV-vírus összes válfaját a kórokozó rendkívüli mutációs képessége miatt, az immunrendszer tehát legyőzhetetlen számú vírusváltozattal találja szemben magát. Több éves fertőzöttség után azonban egyes pácienseknél úgynevezett "széles körűen semlegesítő antitestek" alakulnak ki, melyek képesek áttörni a HIV-vírus körüli védőrétegen és elpusztítani a HIV-törzsek nagy részét. A kutatók ezeknek a széles körűen semlegesítő antitesteknek a felhasználásával próbálják kezelni a HIV-fertőzést, vagy megelőzni azt - írta a BBC News.
 

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői három ilyen speciális antitest ötvözésével hoztak létre egy olyan erős ellenanyagot, amely "a szervezetben előforduló, eddig azonosított antitesteknél sokkal hatékonyabb".
A szakemberek úgy alkották meg az anyagot, hogy a vírus három "alappillérének" megtámadásával nehezítse meg a kórokozó számára az ellenállást.
A természetes módon előforduló antitestek legjobbjai a HIV-törzsek 90 százalékát képesek megtámadni, az új antitest a 99 százalékukat, ráadásul ehhez nagyon kis koncentráció is elegendő belőle.
A 24 majom bevonásával végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az ellenanyaggal ellátott állatok egyike sem fertőződött meg, miután beoltották őket a vírussal.
 

Az ellenanyag kifejlesztésében a Harvard Egyetem orvostudományi kara, a Scripps Kutatóintézet és a Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei is részt vettek. A Nemzetközi Aids Társaság "izgalmas áttörésnek" nevezte az eredményeket.
Az új ellenanyag klinikai próbái 2018-ban kezdődnek.

 

Forrás: BBC

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!