Gyulladáscsökkentővel mérsékelték a szívroham és az agyvérzés kockázatát

Szerző: Szimpatika
Ízületi gyulladásra kifejlesztett gyógyszerrel először sikerült csökkenteni a szívroham és az agyvérzés kockázatát egy nagy szabású, hosszú időn át végzett vizsgálatban - számolt be róla a BBC hírportálja.
A tanulmány készítői szerint ez volt a legnagyobb áttörés a koleszterincsökkentő sztatinok kifejlesztése óta. A vizsgálatban részt vevő, mintegy 10 ezer páciensnél 15 százalékkal csökkentették a szívinfarktus kockázatát. Olyan páciensekkel dolgoztak, akik szívrohamon estek át. Háromhavonta adtak nekik gyulladáscsökkentő gyógyszert (canakinumabot).

A majdnem 40 országban végzett tesztek résztvevőit éveken át, akár négy évig is figyelemmel kísérték. A gyógyszert szedő pácienseknél - mellékhatásként - megnőtt a súlyos fertőzések esélye. A kutatás eredményeit az Európai Kardiológiai Társaság barcelonai konferenciáján ismertették.
„Ez volt az első alkalom, hogy egyértelműen bizonyíthattuk, a gyulladáscsökkentés - a koleszterintől függetlenül - mérsékli a szívroham kockázatát" - mondta Paul Ridker, a Harvard Orvostudományi Egyetemhez tartozó Bringham and Women's Kórház munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.


Szívinfarktus érelmeszesedés következtében, a koszorúér belsejében kialakuló szűkület miatt következik be. Ilyenkor az ér belsejében lévő meszes plakk megreped és elzárja a véráram útját. Mivel az ér által ellátott szívizom nem kap elegendő vért és az oxigén ellátása elégtelen lesz, egy idő után végleges károsodást szenved, elhal.

A
szívinfarktus jellemző tünetei:
• mellkasi – főleg a bal karba sugárzó - szorító fájdalom
• verejtékezés, sápadtság
• előfordulhat hányinger, gyomortáji fájdalom
Néha atipikus tünetek is jelentkezhetnek, főleg nőknél gyakori, hogy nincs klasszikus mellkasi fájdalom szívinfarktus alatt.

Stroke alakul ki akkor, amikor valamely agyterület vérellátása olyan mértékben leromlik, ami az ott levő sejtek egy részének pusztulásához vezet. Korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és a kialakuló életminőség-romlás mértékét. A stroke hirtelen alakul ki (innen kapta népies neveit, a szélütést, illetve a gutaütést) és általában egyszerre több tünet is jelentkezik.

A stroke főbb tünetei:
- Az arc, a kar, vagy a láb általában egy oldalon fellépő hirtelen érzéketlensége, az egyik testfél zsibbadása (határozott vonal húzható a zsibbadó és a nem zsibbadó testfél között), az egyik oldali végtagok gyengesége vagy bénulása. Hirtelen kialakuló beszédértési, szótalálási vagy hangképzési zavar (aphasia).

-Hirtelen elhomályosuló látás (akár a megvakulásig is), kettős látás, vagy látásélesség gyors csökkenése.

-Hirtelen kialakuló szédülés, egyensúlyvesztés, mozgási zavarok.

-Minden előzmény nélküli, szokatlan jellegű erős fejfájás, melyhez nyaki merevség, arcfájdalom, a szemek között megjelenő fájdalom, hányás és tudatzavar társulhat (ez kimondottan a stroke egy speciális típusára, az ún. subarachnoideális vérzésre jellemző).

-Zavartság, memóriazavar, a térbeli tájékozódás, illetve az érzékelés zavara.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!