Hanggal jelzi az akadályt az okos fehér bot

2017. 05. 26.
Szerző: Szimpatika
A látássérültek közlekedését megkönnyítő okos fehér botot készített két szegedi diák, amivel megnyerték a Budapesti Műszaki Egyetem pályázatát.
– Meg kell szokni vele a közlekedést, de egyébként nagyon jó és előremutató az ötlet. Gratulálok a fiúknak! – mondta Bodnár Attila, a Csongrád Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületének alelnöke, miután kérésünkre tesztelte azt az okos fehér botot, amellyel két szegedi diák megosztott első helyet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) középiskolásoknak kiírt innovációs pályázatán.

Külön érdekesség, hogy a látássérültek tájékozódását segítő eszköz kitalálói a közgazdasági profilú Kőrösy-gimnázium végzősei. Igaz, egyikük műszaki informatikusnak, másikuk gazdasági informatikusnak készül.
– Ültem infóórán, és jött a flash, hogy mivel kellene pályázni – mondta az ötlet születéséről Krajkó Bence, aki osztálytársával, Puskás Tamással vágott bele a megvalósításba, informatikatanáruk, Terjék Balázs segítségével, aki március elején szólt nekik az akkor kiírt pályázatról.


Bodnár Attila tesztelte a botot, és újabb ötleteket is adott a gimnazistáknak a továbbfejlesztéséhez.
Fotó: Karnok Csaba


A „Smart white" névre keresztelt projektből egyelőre az okos fehér bot prototípusa készült el, de egy mobilalkalmazást is szeretne hozzákapcsolni a két fiú.
A botba annak felénél egy ultrahangos érzékelőt építettek, amely nagyjából kétméteres távolságból érzékeli a tereptárgyakat, és egyre sűrűbb csipogással jelzi, ahogy közeledik hozzá a bot használója. A látássérültek fülhallgatóba kapnák a hangjelzést – így a városi forgalom zaja sem nyomná el azt.
Mivel Tamás nagynénje látássérült, első kézből kaptak javaslatokat arra, hogy mivel segíthetnék leginkább a vakok közlekedését. A fiúk két hónap alatt kidolgozták az ötletet, és elkészítették a prototípust tanáruk és egy algyői cég segítségével – miközben az érettségire is készülnek. 
A rövid pályázati határidő miatt elsősorban ötleteket vártak a BME pályázatára, ezért az okos bothoz kapcsolódó mobilapplikáció most még csak papíron létezik.

Forrás: Délmagyar

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!