Beteg gyermekeknek gyűjtenek a medikusok

Évente több száz súlyosan beteg gyermek gyógyulását segítheti az a betegőrző monitorrendszer, melyet a főként orvostanhallgatókból álló Medikus Zenekar március 19-i, zeneakadémiai jótékonysági koncertjének bevételéből vásárolnak a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Intenzív Terápiás Osztályára.
Az orvostanhallgatókból, profi zenészekből és főiskolásokból álló Medikus Zenekar Schöck Atala operaénekesnővel lép fel. Brahms, Mahler és Dvořak által szerzett műveket adnak elő a Zeneakadémián március 19-én. A koncert teljes bevételét a Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás Osztálya kapja. Az osztály legkisebb betegei az újszülöttek, a legidősebbek a 18 évesek, ahol főként súlyos vese- és májelégtelenségben, sokszervi károsodásban, illetve anyagcsere-betegségben szenvedő gyerekek műtét utáni gondozása zajlik.

A súlyosan beteg gyerekek gyógyulását segítő betegőrző monitorrendszer folyamatosan, a nap minden percében aktuális adatokat közöl és tárol a betegek szívműködéséről, légzésszámáról, vérnyomásáról és az agyi funkciókról. Lehetővé teszi továbbá az adatok elmentését, összehasonlítását is. Emellett a központi monitor segítségével egyidejűleg valamennyi, az osztályon kezelt gyermek állapotát figyelemmel kísérheti az ügyeletben lévő orvos és szakápoló.

A Dubóczky Gergely karmester által vezetett Medikus Zenekar 2008-ban alakult, a tagok többsége a Semmelweis Egyetemen tanul, de más egyetemek hallgatói is zenélnek a javarészt szimfonikus felállásban működő együttesben, amelynek a mostani lesz az első jótékonysági fellépése. A hagyományteremtő céllal létrejött hangversenyen minden alkalommal egy-egy elismert szólistával lép fel a zenekar.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!