Csányi Vilmos: „A kutyák csodálatos élményekkel gazdagítanak minket”

2016. 12. 09.
Szerző: Kalmár András
Először vegyész lett, majd biokémikus, és csak ezt követően kezdett el tudományos szinten foglalkozni a kutyák viselkedésével. Ma már az ország legismertebb etológusa. Csányi Vilmossal 2016 novemberében beszélgettünk tanulási technikákról, kutyatartásról, és hogy az emberek számára miért nélkülözhetetlen az állatok viselkedésének tanulmányozása.

Meghökkentő volt Önről azt olvasni, hogy kutyaiskolába járnak Jankával, a jelenlegi kutyájával. Ez nekem olyan, mintha egy szívsebész elsősegély-tanfolyamra járna...

Tévhit, hogy a kutyaiskolában a kutyákat nevelik, ott elsősorban a gazdáiknak kell tanulniuk. Nekem egyébként nem volt semmi problémám Jankával, nem is nagyon akarom fegyelmezni, mert nem azt akarom viszontlátni benne, amit én csináltam belőle. De reggelente a feleségem viszi sétálni, és neki sok gondot okozott, hogy nem fogadott szót. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy nem úgy bánt vele, ahogy egy ilyen engedetlen kutyával kell, és mivel ez tarthatatlan állapot volt, elmentek egy iskolába. Persze az iskolában ugyanazt mondták el, amit én otthon, de ez utóbbi nem minősült szaktanácsnak. Akinek van felesége, érti, miről beszélek. Szépen lassan azért rendbe jöttünk.

Az iskolának végül sikerült minden problémát megoldania?

Minden kutya egyéniség. Az előző kutyáim, Bukfenc és Jeromos meggyőzhetőbbek voltak, de Janka egy szeszélyes, érzékeny, sértődős lány. Például azon az iskola sem tudott segíteni, hogy mindenáron azt akarja enni, amit mi eszünk. Egy nagy tál húst sem eszik meg, ha azt látja, hogy előttünk tészta van. Néhány falatot adni kell a miénkből, csak akkor hajlandó megenni a sajátját.

Honnan ered az állat- és természetszeretete?

Városi gyerek vagyok, de édesapám, aki villanyszerelő volt, gyakran hozott haza valamilyen állatot. Így volt baglyom, héjám, kacsám, kutyám, macskám, halaim, gyakorlatilag mindenféle állatom. Igazi Durell-könyvbe illő gyerekkorom volt.

De ettől még lehetett volna bármi más, mint etológus...

Először én is vegyész lettem, onnan tértem át biokémiára, és később ebből fordultam az etológia felé.

Mikortól létezik egyáltalán etológia?

Gyakorlatilag Konrad Lorenz és Niko Tinbergen, valamint Franz Frisch1973-as Nobel-díjától számíthatjuk a modernkori etológia kezdetét. Cikkek már előtte is születtek a témában, de egy új tudományágat nem egyszerű elfogadtatni, több évtizedbe is belekerülhet. Hatalmas előrelépésnek számított ez a Nobel-díj, akkor kezdtek el etológiát tanítani az egyetemeken, és egy évtized alatt aztán be is épült a biológiai tudományok közé.

Miért számítottak forradalmian újnak Lorenz felfedezései?

Az állati viselkedés kutatása, megismerése egy kínosan lassú és hosszú folyamat. Az etológusok úgy tartják, hogy egy állat lényeges tulajdonságainak feltérképezéséhez kb. kétezer órán át kell azt megfigyelni a természetes környezetében – persze nem egyvégtében, hanem több év alatt. Ezzel azért nem sokan próbálkoztak. A másik probléma pedig az volt, hogy bár létezett állatpszichológia, az totális tévedés volt az állati viselkedés tudományának történetében. Az állatokat jó ideig csak arra használták, hogy a pszichológiai kísérletekben azokat az embereket helyettesítsék, akiken praktikus okokból nem lehetett kísérletezni. Egyébként Darwin tekinthető az első etológusnak. Az állatok és az ember érzelmi viselkedésével foglalkozott, és ő írta le először, hogy magunkat is az állatok közé kell sorolnunk, de ez még manapság is gyakran vált ki felzúdulást. Az a nézet, hogy az állatok és az ember között alapvető, elvi különbség van, Descartes-től eredt, aki úgy tartotta, hogy az állatok biológiai gépek. Persze ez tévedés volt. A legtöbb kutató azt hangoztatta, hogy az állatok esetében nem beszélhetünk komplex agyról és gondolkodásról, ők csupán a külvilág ingereire reagálnak. Szerencsére, amikor Lorenz elkezdett az állatokkal foglalkozni, nem ezt az állatpszichológiai vonalat akarta tovább vinni, hanem elkezdte rendszertani, biológiai alapon vizsgálni őket, és rájött, hogy a viselkedés éppen olyan biológiai jegy, mint az, hogy milyen színű az állat szőre. A viselkedés leírása lett az etológia, és felfedezték, hogy az állat természetes környezetben mutatott viselkedésjegyei éppen úgy rendszerezhetőek, mint az összes többi tulajdonsága. Lorenzt azonban nem érdekelte a tanulás folyamata, azzal csak a Nobel-díja után kezdett el néhány kutató foglalkozni, mint viselkedésformával. Felfedezték, hogy minden állat képes a tanulásra, de mindegyik csak a saját fajára jellemző módon. Sok évtizedes küzdelem eredménye, hogy az etológiának sikerült megdönteni a behaviorizmus elméleteit, és az igazi áttörést valójában a kutyák hozták meg.

Miért épp a kutya lett az ember legjobb barátja? Miért nem egy közelebbi rokonunk, például a majom?

A tudományban számos kitérő volt, mire egy-egy fajtát sikerült alaposan megismerni. Érdekes, hogy a kutyák őseiről, a farkasokról sokáig csak annyi információnk volt, hogy agresszív állatok. Ez persze azért volt, mert fogságban figyelték meg őket, és ott valóban erőszakosan viselkedtek egymással. Amikor aztán a természetes környezetükben vizsgálták őket, kiderült, hogy rendkívül szociális lények, a szülők nagy családokban élnek a kölykeikkel, nem kegyetlenkednek egymással, és rendkívül fejlett a családi életük. Például az idősebb kölykök vigyáznak a kisebbekre, amíg a szülők vadásznak. Ezzel szemben legközelebbi rokonunk, a csimpánz esetében elmondható, hogy a hímek gyakran verekszenek egymással, a nőstények a hímek felügyelete alatt állnak, külön esznek, alszanak, és kevésbé fejlett a szociális érzékük. Tehát egyértelmű, hogy a farkasoknak jóval több emberi viselkedéshez hasonló tulajdonsága van, másrészt eleve egy olyan szociális közegben élnek, ami könnyebbé tette számukra az ember melletti élethez való alkalmazkodást.

Ezek szerint Kiplingnek volt igaza... De mégis, hogy lehet, hogy az emberszabású majmok viselkedése jobban különbözik a miénktől, mint a farkasoké?

Azért velük is sok a hasonlóság. Például van egy faj, a bonobo, amelynek a fejlődése két és fél millió éve vált el a csimpánztól. Náluk például nagyon erős kapcsolat van a két nem között. A nőstények a dominánsabbak, az agressziót szexszel csillapítják, és akkor is hajlandóak egy aktusra, ha épp nincsenek megtermékenyíthető állapotban. Náluk a szexualitás örömszerző funkció is, akárcsak nálunk. A hímek ajándékokkal kedveskednek a nősténynek az együttlét után.

2009-ben következett be a nagy áttörés, amikor megjelent a magyar etológiai kutatásokról egy cikk a nagytekintélyű Science magazinban...

Valóban, amikor a Science elfogadta egy tanulmányunkat, amelynek Topál József kollégám volt az első szerzője, azzal elismerte a kognitív etológiát, ami példátlan sikernek számított, hiszen ez itt mégis csak Kelet-Európa. Nagyon tetszett nekik a felfedezésünk, de biztosak akartak lenni abban, hogy itt egy valós intézmény valós kutatói dolgoznak, ezért ideküldtek egy szerkesztőt, aki egy hétig figyelte a munkánkat. Ő mindennel nagyon meg volt elégedve, mindenkivel beszélgetett, majd egy négyoldalas riportot írt a tanszékünkről. Ebben bemutatták, hogy a kutyakísérletek abszolút optimális környezetben és módon zajlanak, és elismerték az etológia új ágát, a kognitív etológiát. Ezután számtalan külföldi szaktekintély nyilatkozott a témában, és hirtelen mindenki elkezdett kutyákkal foglalkozni. Nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak etológiai, hanem orvosi és számtalan más típusú modellezéses kísérletre alkalmasak az ebek.

Mi volt a legmeglepőbb ebben a tanulmányban, miről szólt a cikk?

A konkrét cikk azzal foglalkozott, hogy a taníthatóság mint tulajdonság, a kutyákban ugyanúgy jelen van, mint a gyerekekben, viszont ugyanez a farkasoknál már nem figyelhető meg. Van egy pszichológiai kísérlet, amit sokáig félremagyaráztak, a gyerekek fejletlen idegrendszerét téve felelőssé. Ha egy másfél éves babának mutatunk egy labdát és két cserepet, majd a labdát betesszük az egyik alá, miközben folyamatosan beszélünk hozzá, és a végén megkérdezzük tőle, hogy hol a labda, meg fogja mutatni. Ha ötször eldugjuk a labdát ugyanabba a cserépbe, hatodszorra pedig a másikba, a baba az eredeti cserépre fog mutatni, mert azt hiszi, most megtanítottunk neki valamit, és ezt így kell csinálni. Érdekes megfigyelés volt, hogy a babák csak akkor tévesztettek, ha folyamatosan beszéltünk hozzájuk. A kollégákkal nem akartuk elfogadni azt, hogy az idegrendszer fejletlensége a magyarázat a jelenségre, ezért elvégeztük ugyanezt a kísérletet kutyákkal és farkasokkal is. Azt tapasztaltuk, hogy a farkasok mindig megmutatják, ahol a labda van, akár beszélnek hozzájuk, akár nem. A kutyák viszont ugyanúgy viselkednek, mint a gyerekek: ha nem beszélünk hozzájuk, mindig tudják, hol a labda, de ha magyarázunk közben, akkor a gyerekhez hasonlóan arra fognak mutatni, amit az első öt alkalommal láttak. Genetikai adottság, hogy eleve úgy gondolják, hogy épp tanítunk nekik valamit! Az pedig külön meglepő, hogy a genetikailag hozzánk közelebb álló, a kutyáénál nagyobb aggyal rendelkező csimpánz esetében egy kölyök csak négy év alatt tanulja meg utánozni az anyját – ehhez képest a kutya nagyon gyorsan tanul.

Ez a gyors tanulási képesség hasznosítható a segítőkutya-kiképzésekben is?

Pontosan, ráadásul a fogyatékkal élőket segítő kutyák csodálatos élményekkel gazdagítanak minket, a tanszékünknek van is egy alapítványa, ahol ezzel foglalkozunk. Ezt a tanulási képességet ugyanis többféle módon ki lehet használni. Létezik egy híres pszichológiai teszt, a „do as I do”, vagyis a „csináld, amit én”. Az utánzásról szól, általában csimpánzokkal és delfinekkel szokták megcsináltatni, de náluk is hónapokba telik, mire megtanulnak valamit, és akkor sem igazán értik, inkább csak a jutalom kedvéért csinálják meg, amit kérünk. Mi viszont kipróbáltuk ezt a tesztet egy kutyával is. Az első segítőkutyának kiképzett eb Filip volt, aki egy kerekes székes fiatalemberhez, Richárdhoz került. Vele nagyon sokat kísérleteztünk, és számtalanszor kiderült, hogy mennyire sok önálló gondolata van, illetve hogy képes elvégezni, amit megtanítunk neki. Egy hét alatt tanulta meg parancsra ugyanazt csinálni, amit előtte a gazdájától látott. Aztán egy másik kísérletben például azt kérte tőle a gazdája, hogy hozza oda neki a rádiótelefonját, amit előtte eldugott. A kutya háromszor körbejárta a lakást, de nem találta. Akkor még nagyon hasonlítottak ezek a készülékek egy távirányítóra, ezért Filip negyedszerre várt egy kicsit, aztán a távirányítót odarakta a telefon helyére, gyorsan körbejárta a lakást, majd odahozta a távirányítót, hiszen a telefon helyén volt. Persze jót nevettünk az eseten, de ez is bizonyítja, milyen összetett gondolkodásra képesek az ebek. Erről bárki, akinek van kutyája, sokat tudna mesélni.

De ezt nem mindegyik kutya képes megcsinálni...

Mindenki azt mondta, hogy Filip biztosan egy zseni. Én akkor nagyon dühös lettem, mondtam Jeromosnak, hogy bizonyítsuk be a kételkedőknek, hogy minden kutya képes megtanulni ezeket a feladatokat. Egy szék és egy gumikrokodil segítségével próbáltam megtanítani neki, hogy ugyanazt kell csinálnia, amit tőlem lát. Három-négy nap alatt megtanulta. Ha belegondolunk, hatalmas teljesítmény tőlük, hogy egy más külsejű lényt utánozzanak, hisz a feladatot le kell fordítaniuk a saját testükre. Nyilván csak funkcionálisan imitálnak, hiszen nincs kezük, a szájukkal fogják meg a tárgyakat, de ez egy fantasztikus dolog, és az értelemnek egy nagyon magas szintje. Szerencsére tele vagyunk ilyen felfedezésekkel, ezért lett ilyen felkapott az etológia. Ma már bárki bejöhet a tanszékre a kutyájával gyakorolni, az állatok pedig imádják, ha foglalkoznak velük.

Karácsonykor sok családba kerül kutya, de örök dilemma, hogy merjenek-e menhelyről örökbe fogadni, mivel egy problémásabb állat kerülhet a családba. Ön mit tanácsol?

Egyrészt a menhelyen is vannak kölyökkutyák, akikkel nem lehet gond. Másrészt az hozzon onnan felnőtt kutyát, aki vagy annyira lelkes, hogy ha probléma van, akkor vállalja, hogy dolgozik rajta, vagy ha nem akar feltétlenül intim viszonyba kerülni az állattal, például csak egy házőrzőt szeretne. A menhelyre bekerülő kutyák többségének szörnyű kínokat kellett átélnie, ezért gyakran lelkileg is sérültek. De nem az alapján kell választani, hogy melyik kutya tetszik a legjobban. Legalább négy-öt kutyát ki kell kérni tíz percre, és hagyni, hogy az egyikőjük kiválasszon minket. Jobban választanak, mint mi, és biztosak lehetünk benne, hogy amelyik kutya elkezd hozzánk ragaszkodni, azzal nem lesz gond.

Régen úgy tartották, a keverék kutyák egészségesebbek, ellenállóbbak, igaz ez?

Ez csak annyiban számít, hogy a keverékről nem tudhatom, hogy pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezik, milyen genetikai adottságai vannak, míg a fajtatisztáról pontos információim vannak. Például ha egy családi kutyát szeretnék, akkor veszek egy golden retrievert, egy keverékről viszont kiderülhet, hogy nem szereti a gyerekeket. Valójában az a lényeg, hogy tanítással nagyon sok mindent meg lehet oldani, de akinek fogalma sincs arról, hogyan kell egy kutyával bánni, vagy hogyan kell kiképezni, az inkább ne kockáztasson, forduljon szakemberhez.

Az evolúció emberi életben mérve felfoghatatlan idő alatt megy végbe, ugyanakkor az ember folyamatosan pusztítja a környezetét. Ez azt jelenti, hogy akár az evolúció folyamatát is megváltoztathatjuk?

A tenyésztéssel már most is beleszólunk a fejlődésbe. De mindig az a kérdés, minek az evolúciójáról beszélünk, mi az, ami változik? A faj, az egyed, esetleg a bioszféra? Valószínűleg ez utóbbi a helyes válasz, ha az megváltozik, akkor beszélhetünk evolúcióról, a fajok ebben a változásban csak alkatrészek. Harminc millió faj él a Földön, ezek közül egynek az összes többi a környezetét jelenti. Amikor azok megváltoznak, az az adott fajnál környezeti kihívásként jelentkezik, ami őt is megváltoztatja, ez pedig további fajok fejlődését befolyásolja.

Ha az emberi tevékenység miatt felgyorsul a bioszféra változása, felgyorsulhat az evolúció is?

Ezt mindig csak visszamenőleg lehet megmondani. Sok könyv íródott arról, mi lesz az emberrel ötven millió év múlva, vagy hogy mi lesz a háziállataiból. Az ember a vadon élő nagytestű ragadozókat folyamatosan irtja, és bizonyos növényeket is, hogy a saját életterét növelje, de ez nagyon durva változásokat okoz. Kívülről ezt lehet evolúciónak tekinteni, de minden csak nézőpont kérdése.

Számos szépirodalmi könyv fűződik a nevéhez, idén is megjelent egy izgalmas regénye…

Az etológia állati intelligenciákkal foglalkozik, így talán nem különös, hogy engem mindig érdekelt a mesterségesen létrehozható intelligenciák problémája is, amelynek kutatása sebesen halad előre. Mint író, természetesen elsősorban az emberi oldalra vagyok kíváncsi, hogy mi történik, ha közénk csöppen egy nálunk értelmesebb, gépi valaki. Erről szól a Libri kiadónál a könyvnapra megjelent új regényem, az „Ő ott bent”. Egy professzor agyának alkotóelemeit átkonvertálják, és egy számítógépbe töltik. Mi történik ezután? Izgalmas kérdés, erről szól a regény.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!