Szimpatika – Torres: „Elégedett vagyok azzal, ahol tartok”

Ecuadorban éltél hatéves korodig. Mire emlékszel ebből az időszakból?

Apukám ecuadori, de beszél magyarul, mert Budapestre járt a műszaki egyetemre. Itt ismerkedett meg anyukámmal, innen mentek ki együtt Quitóba. Én már ott születtem. Azt fel tudnom idézni, amikor az óvodában a nyakamba szórtak egy vödör homokot, de más emlékem igazából nincs. Úgy látszik, ez elég traumatikus volt. Négyéves koromban jártunk Magyarországon először, és mikor két év múlva ideköltöztünk, emlékeztem, hogy már jártam itt. De csak az emlék emléke van meg, ezt biztos ismered. A Budapestre településünk utáni időszakból az maradt meg leginkább, hogy az ecuadori gombos kilincsek helyett itthon rendes, lenyomható kilincsek voltak. Érdekes, hogy mi válik fontossá egy gyereknek.

Az ecuadori családoddal mennyire sikerült/sikerül tartanod a kapcsolatot?

Amennyire a távolság ellenére lehetséges, nagyon aktív a kapcsolat. Ebben az internet sokat segít, de évente egyszer biztos ki is utazom apuhoz; most a barátnőmmel mentem. Apám szintén jár Magyarországra, üzleti ügyei vannak itt. Ami még nagyon fontos, hogy rendszeresen túrázom az ecuadori családommal meg a kanadai és amerikai barátaikkal, kb. ugyanazzal a csapattal. Apám hivatásos hegymászó volt, én is imádom a hegyeket. Egy éve voltunk Nepálban, előző évben Afrikában. Afrikába úgy mentem ki, hogy semmi időm nem volt előtte ráedzeni. 1000 m-ről indultunk, úgy mentünk fel a Kilimandzsáró platójára, ami 3200 méter. Az első nap 30 km-e után másnap alig bírtam megmozdulni, de muszáj volt, mert senki nem vesz a nyakába. A platón mentünk körbe, 10 napon át, így akklimatizálódtunk. Nepálban az Anakurna túráját csináltuk végig. Ez egy hegylánc, a Himalája része. A völgyben kezdtünk 800 m-en, 11 nap alatt, hordárokkal 145 km-t tettünk meg. Az utolsó szakaszon 4800 m-ről mentünk fel 5600-ra. Fantasztikus élmény volt!

Véletlenül pont utazásszervezést tanultál a főiskolán…

Igen, ez a szakmám. Apám ’88-ban alapította meg a tour operator cégét, ami azt jelenti, hogy ő állítja össze az utakat és ő is értékesíti őket. Úgy volt, hogy ebben fogok dolgozni, de a zenei pályám beindulása miatt máshogy alakult. Egyébként a főiskola alatt dolgoztam utazási irodában, és a főnökeim nagyon elégedettek voltak velem, de a reggeli munkakezdéstől iszonyúan szenvedtem: literszám ittam a kávét, míg magamhoz tértem.

A Megasztár kellett ahhoz, hogy beinduljon a zenei pályád?

Igen, ez hozta az ismertséget. Bár már előtte is bőven fellépegettünk a punk-zenekarunkkal, meg egy latin formációban is próbálkoztunk. De az első megasztáros nagyszínpadi fellépés után éreztem meg, hogy képtelen vagyok visszamenni az irodába, és hogy nem csak hobbi-szinten szeretnék játszani meg énekelni, mert igazából mindig ezt akartam csinálni. Egyébként a zenélés szintén apuhoz köt. Ő gitározott, és én kisgyerekkoromban ott prüntyögtem vele. Mikor a szüleim elváltak, és hazaköltöztem anyuval, már tudtam, hogy a zene az életem. Előbb alapítottam a suliban zenekart, mint hogy 12 évesen elkezdtem gitárt tanulni.

A Megasztár elején sokan azt gondolták, hogy „spanyolgitárosként” építesz karriert. Talán könnyebb dolgod is lett volna.

Persze, hihették, mert az El Mariachit játszottam a Los Lobostól meg a Dia Luna-t a Manu Chao-tól. Nagyon szeretem a latin zenéket, de rengeteg mást is. Játszottam rockot, goát, punkzenét, sőt mostanában baba-zenét is csinálok, mert nagy rá a kereslet. Én sosem foglalkoztam a címkékkel, ki mit aggat rám. Anno a management magyar Ricky Martint szeretett volna belőlem csinálni, de ez a fajta pop-vonal nem feküdt. Meg saját zenei elképzeléseim voltak. Az a vicc, hogy általában kiderül, hogy az utánzás nem jön be. Írattak velem egyszer egy számot Michel Teló világsikerre vitt dalának a mintájára, de a kutyát nem érdekelte. Az ilyesmi nem hiteles. A matekozás sosem jó, főleg a zenénél, ahol mégiscsak érzelmeket kellene közvetíteni.

Amikor jelentkeztél a műsorba, benne volt a pakliban, hogy valakit formálni akarnak majd belőled, nem? 10 éve mit gondoltál, hogy alakul a következő 10 éved?

Ha egy csatorna rengeteg pénzt fektet a műsorába, mint vállalkozásba, természetes, hogy a termékeiből pénzt akar csinálni. Én nem tudatosan nem hagytam magam átformálni, hanem így alakult a folyamat, miközben mondtam igeneket és nemeket. Sosem támasztottam távoli elvárásokat, mindig közvetlen céljaim voltak. Ez hektikus szakma, nem minden sikerül, de a hibákból vagy kudarcokból is tanulni lehet. 2011-ben egy­ dalom dobogós lett egy németországi dalversenyen; sokan nemzetközi sikert jósoltak ez után, csakhogy az egyébként német management lelépett – elég sok pénzzel. Most én managelem magam, ami nem könnyű az alkotás mellett, de legalább a saját munkámon múlik, mit érek el. Néha rám tör a pánik a kiszámíthatatlanságtól, de hamar elmúlik. Valaki vagy megengedi magának a párperces pánikolásokat, vagy felejtse el ezt a szakmát, és dolgozzon havi fixért. Az a kulcs, hogy tudom, mit akarok: zenélni. Az összes bizonytalanságával együtt. Semmit nem csinálnék máshogy, elégedett vagyok azzal, ahol tartok. És abban bízom, hogy a befektetett munkám megtérül.

Színészkedsz is a zenélés mellett. Ez csak mellékszál, vagy annál már fontosabb?

Igazából mindig is vonzott a színészet, ezen belül különösen a filmezés. 2007-ben felkértek a Macskák egyik szerepére a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Onnantól nem is akartam abbahagyni. Szerencsére rögtön ez után Szalay Kriszta beválogatott egy gyerekdarabjába, és ez a játszós vonal azóta se szakadt meg. Janik Lacival, rendező-színész barátommal állítottuk össze a Trágár töredékeket, egy pajzán vers-felolvasóestet, amellyel folyamatosan hívnak szerepelni ide-oda az országban.  Laci közben elkerült Szegedre, helyette Tóth József ugrott be, Lacival pedig a Bűnbánat főnév című drámát készítjük. Tavaly év végén párhuzamosan próbáltam ezt a prózai darabot és a Kabarét – jó húzós időszak volt.

De Te ezt imádod!

Igen!!! Pláne, ha ilyen különböző dolgokat csinálhatok. A Trágár töredékekben azt szeretem, hogy meg lehet nevettetni a közönséget. Rendesen polgárpukkasztó még mindig, pedig már rég nincsenek tabuk, a legegyszerűbb reklám is szexről szól… Persze aki eljön megnézni az estet, az már tudja, mire számíthat.

A megasztáros negyedik helyed után rögtön könyv jelent meg rólad, elárasztottak médiaszereplésekkel. Hogy cseng most számodra a „sztár” szó?

Hülyén. Elsőre rettentő fura volt, amikor sztárolni kezdtek, de hozzászoktam. Ma is megállítanak az utcán, persze nem annyiszor, mint a Megasztár után. Néha Palcsó Tamásnak néznek. Emlékszem, anno másnap reggel, miután lement a műsor válogatója, mentem be az irodába, és mindenki engem bámult. Ijesztő volt. Mintha egy ufó-filmben lennék. Ugye felvételről ment az adás, tehát velem nem történt semmi előző nap! El kellett fogadnom, hogy ez is a szakmához tartozik. Zenélni akarok, ami a közönségnek szól, tehát a közönséget nem iktathatom ki. Olyan nincs, hogy matektanár akarok lenni, de nem akarok számokkal foglalkozni. Többnyire normális emberek a rajongóim, helyes leveleket írnak, nem küldözgetnek meztelen fotókat, meg amikről más előadóktól hallani. Volt persze negatív tapasztalatom is. Egy részeg fiatal lány egyszer üvöltött velem, hogy azonnal smároljak le valakit, akire ő rámutat. Mikor megpróbáltam meglógni, elkezdett ütni.

Nem tűnsz stresszes típusnak, mindig nagyon lazán állsz színpadra. Ez mennyire a látszat?

Ha lazának tűnök, az jó, akkor valamit jól csinálok. Az első 2-3 számig mindig bennem van a drukk, utána felengedek. A gitár sokat segít egyébként, van mibe kapaszkodni. Amikor először kiálltam a Megasztár színpadára gitár nélkül, azt sem tudtam, mit csináljak a kezemmel. De a mai napig majd meghalok az izgalomtól a koncertek előtt.

Te nem sokat változtál, sokakkal ellentétben, akik hirtelen váltak ismertté. Hogy csináltad?

Amikor a legjobban sztároltak, akkor is pontosan tudtam, hogy egy taknyos vagyok, hogy mennyi tanulnivalóm van. De a kritikát sem lelkiztem túl, ahogy a bulvársajtó hülyeségeit sem. Ha reagál rájuk az ember, rosszabb. Aki elhisz bármit, higgyen, amúgy meg minden csoda három napig tart. A barátaim ugyanúgy néztek rám, mint azelőtt. Egyébként az összes régi barátomat, aki a Megasztár előtt volt, megtartottam, és persze lettek újak, akár rajongókból, akár zenésztársakból, de idővel. Az ő véleményük számít. És tudod, mi az igazi visszajelzés? Amikor jó zenészekkel játszhatok együtt, és már nem szólítanak Danikának.