Keresztes Ildikó: „Jobban érzem magam, mint húszévesen”

Szerző: Marosi Viktor
Tornászként kezdte pályafutását, de végül énekesnőként vált ismertté. Hangja összetéveszthetetlenül egyedi, de a színészet legalább annyira fontos számára, mint az éneklés. A televízióban az utóbbi időben zsűritagként láthattuk, és rengeteg hazai és határon túli fellépése mellett arra is szakít időt, hogy részt vegyen művésztársai különböző projektjeiben vendégelőadóként. Keresztes Ildikóval 2015 decemberében beszélgettünk.
Fotó: Hevesi Norbert

A munkásságod két részre oszlik: a színészi és a zenei pályára. Mi a prioritás?

Nem baj, ha egy művész sokoldalú. Vannak olyan kedvenceim a nemzetközi palettán is - Bette Midler, vagy Cher -, akiknél egyik pálya nem zárja ki a másikat, sőt, szeretnek kísérletezni. Jó az, ha vannak tartalékaid és tudsz mást is csinálni. Mivel régebb óta énekelek, elsősorban énekesnőnek tartom magam. De gyakran meghasonulok, mert annyi jó énekesnő van a világban, akikhez képest hol vagyok én? Színésznőként nem vagyok iskolázott, de sokan azt mondják, hogy tőlem valami olyat kapnak, amit nem lehet megtanulni. Azt már kisgyerekkoromban tudtam, hogy valószínűleg színpadon lesz a helyem.

Aztán mégis tornász lettél.

Igen, edzősködtem is, de hamar rájöttem, hogy ez nekem középszerű és nem tudnám sokáig csinálni. Teltek az évek, elkezdtem lázadni, bulizni, fiúzni. Erdélyben éltem, ahol a lázadást a magyar rockzene hallgatása jelentette. Pici voltam és vékony, de már akkor is mély hangom volt, amire a barátaim felfigyeltek. Elkezdett megfertőzni a rock és a szabadság, így felmerült, hogy ezzel kéne foglalkoznom. S bár kívülről egy magabiztos csaj voltam, valójában kishitű, és mivel oroszlán jegyben születtem, nem bírom a kudarcot, sokat tépelődöm. Aztán amikor anyám második házassága révén áttelepültünk, úgy voltam vele, hogy menjünk el egy szakemberhez, és mondja meg szemtől szemben, hogy van-e ezen a pályán keresnivalóm, vagy sem. Kiderült, hogy az előbbi, sőt, unikumnak számítok, mert akkoriban a kezdő énekesnők mind szépen énekelgettek, és senkinek nem volt ilyen szakadék hangja, mint nekem. Persze külföldön akkoriban is sok ilyen volt, Magyarországon viszont nem.

Ehhez hogyan jött a színház?

Világéletemben szerettem bohóckodni. Volt egy edzőm, Rókaly Vilmos, aki Marosvásárhelyen, a Színművészeti Főiskolán mozgásművészetet tanított. Vili el akart vinni egy rendezőhöz meghallgatásra, de mivel utáltam tanulni, a verseket se tanultam meg. Utána még egyszer, amikor korhatáros voltam, megpróbáltam a budapesti Színművészetit is, de a harmadik rostán kirúgtak. Aztán Mikó István meglátott az István, a királyban 1989-ben, és adott egy lehetőséget az Arizona Színházban, majd Sopronban eltöltöttem vele húsz évet a Petőfi Színházban.

Ha már István, a király: milyen volt 2015-ben visszatérni a rockmusicalbe Novák Péter rendezésében?

Péter egy szerteágazó művész és csodálatos ember. Írt a legelső lemezemre is szövegeket, és akkor is egyértelmű volt, hogy nekünk még lesz dolgunk egymással. Nagyon kevés az olyan ember, akire ebben a silány világban fel lehet nézni. Sokat tanultam tőle.

Fotó: Falus Kriszta

Ha valaki énekesként szép karriert fut be, nem feltétlenül elég ahhoz, hogy jó színész is legyen. Ezt hogyan hidaltad át?

Van egy adottságod, amit kapsz a Jóistentől - legyen az a hangod, drámai erő, vagy a karaktered. Ez még önmagában kevés a tehetséghez. Kell a pszichés teherbírás és a kitartás. Én akkor szeretek alkotni, amikor minden rendben van körülöttem. De annyi minden érdekel, és annyi mindennel szeretnék még foglalkozni, hogy sokszor úgy érzem, egy élet nem elég hozzá.

Ez az éhség nem csillapodik?

Nem, sőt. Fiatalként, amikor az ember egy ego-bajnok, csak magával van elfoglalva, még sikeresebb és még jobb akar lenni. De aztán rájössz, hogy a földi lét meg van szabva, és szeretnél élni, olyan dolgoknak is hódolni, amik nem elsősorban a pénzkeresetről szólnak, hanem egyszerűen érdekelnek. Például nagyon szeretnék festeni, amihez van is érzékem. Csodálom azokat a művésztársaimat, akik több mindenben ki tudnak bontakozni - Alföldi Robi jó színész, jó rendező, és még festeni is tud; Novák Péter zenész, táncos, koreográfus, rendező… Szeretem a társművészeteket, de az én napom is csak huszonnégy órából áll.

A dívaszerepben mennyire vagy otthon és mikor érzed úgy, hogy egy darabig hagynád az egészet?

A díva az egy klasszikus fogalom. Nekem a hollywoodi dívák jutnak rögtön eszembe, akiket sosem látunk lepukkanva, meg hajcsavaróval a fejükön. Az én dívaságom a hajléktalantól a legszuperebb csajig terjed, attól függően, mikor milyen kedvem van. Nem műszempillában megyek le a közértbe reggel, de ha a mesterségemet művelem, akkor ahhoz alkalmazkodom. Húszévesen egészen más volt, de ma már simán kimegyek az utcára smink nélkül.

A hiúságod vagy az egód kopott?

Az ego biztosan kopik, mert egyszer csak rájössz, hogy semmire nem jó, és kár időt pazarolni rá. Sokkal jobban érzem magam, mint például húszévesen éreztem. A nőket szeretik korilag diszkriminálni, de a kor az nem erény, hanem egy állapot. A harmincnyolc és ötven közötti időszakot soha nem adnám oda egy mai huszonöt éves nő életéért, se szakmai, se egzisztenciális szempontból.

A telefonod hátlapján a New York-i Szabadság-szobor van. Mi a személyes kötődésed Amerikához?

Nem tudom, hogy erdélyi magyar lányként ez hogyan alakult így, de nekem a zene egyenlő Amerikával. Amikor komolyan elkezdtem foglalkozni az énekléssel, három évig Janis Joplinnal keltem és feküdtem. Hogy honnan jött mindez? A nagy magyar fájdalom, meg a blues biztosan összeér valahol. A rockban és a bluesban találtam meg magam igazán, és mindig úgy tekintettem Amerikára, mint egy elérhetetlen álomra. Tavaly sikerült először eljutnom az Egyesült Államokba, de persze nem volt akkora döbbenet, mintha fiatalon mentem volna. Az a szabadságérzet, amit nem lehet szavakkal kifejezni, magával ragadott. Bárhová bementem, odavaló, jó zene szólt, és nem a lebutított tuc-tuc. Az utcán a rövidgatyás, nyolcvanéves nénit senki nem szólja meg. Lehet, hogy egy felületes világ, de egyszerűen azon kapod magad, hogy jó a kedved. Biztos, hogy rengeteg tehetség van ott is, és nem könnyű érvényesülni, de bánom, hogy húszévesen nem mentem ki és próbáltam szerencsét. Nem hiszem el, hogy ezzel a nagy magyar akarással ne sikerült volna.

Melyik város tetszett a legjobban?

Imádtam New Yorkot a maga nyüzsgésével, de a másik oldalt éppúgy, ahol sokkal nyugodtabb minden.

Fotó. Rab Zoltán

Különböző zenei projektekben veszel részt, vendégként gyakran énekelsz mások lemezein, de közben a saját zenekaroddal is koncertezel. Milyen gyakran mondasz nemet?

Nagyon sokáig nem mertem nemet mondani, mert úgy voltam vele, hogy minden jó valamire. Vagy a tapasztalás miatt, vagy azért, hogy forogjon a nevem a köztudatban. De nem vagyok hajlandó magamra erőltetni a tucatgyártást, csak azért, hogy játssza a számaimat a rádió, hiszen az a művészet halála lenne. Az időbeosztásban most már három éve segít a menedzserem, ami megkönnyíti az életem…

Még csak három éve?

Igen, az én generációm nincs hozzászokva, hogy egy egész stáb veszi körül. Korábban, amikor Szulák Andival találkoztunk egy tévéfelvételen, azon röhögtünk, hogy jöttek a fiatal sztárocskák, és velük együtt vagy öt ember, mi meg az egyik kezünkben fogtuk a sminkes táskát, a másikban a ruhazsákot. Most már persze jó, hogy a menedzserem, aki egyben a barátnőm is, levesz a vállamról bizonyos súlyokat. Megmondja, hányra menjek és hová, én pedig elvégzem a feladatom. De a nemekre visszatérve: most már könnyebben megy. Egy-egy megkeresés során közösen beszéljük meg, mi az, amit el lehet, és mi az, amit nem kell elvállalni. De szerencsére nem nagyon talál meg olyan dolog, amihez nincs kedvem.

Amikor az X-Faktor zsűrijébe felkértek, mennyire érezted magad arra érdemesnek, hogy fiatal tehetségek sorsáról dönts?

Ez egy nagyon érdekes dolog, mert bár szakmailag elismertek, sosem voltam egy közönségkedvenc, így sokan szkeptikusak voltak és furcsállották, hogy nem egy ismertebb előadót hívtak meg a zsűribe. Az elején én is tele voltam kétségekkel, mert nem éreztem magam alkalmasnak arra, hogy tanítsak. De ez volt életem egyik legszebb korszaka. Rengeteget tanultam magamról, és arról, hogy egy ilyen szituációban nem nézhetem csupán azt, hogy mi Keresztes Ildikó kívánságlistája. A mentoráltjaimnak pedig sokkal többet tudtam átadni, mint amennyit valaha gondoltam volna, közülük sokakkal a mai napig baráti viszonyban vagyunk. Olykor jobban tudtam értük harcolni, mint saját magamért. Csodálom a tehetségeket, és alig várom, hogy lenyűgözzön valaki. Az X-Faktor alatt jó főnökeim voltak, a mentortársaimmal pedig jól működött a kémia. Semmiért nem adnám azt a három évet, és ha életem végén majd megkérdezik, mik voltak azok a fontos csomópontok az életemben, amikre szívesen gondolok vissza, az X-Faktor biztosan köztük lesz.

Te kire tekintesz mesteredként?

Tina Turner mai napig egy idol számomra. Nagy vágyam, hogy egyszer megismerkedjek vele. De sok, nem feltétlenül NB1-es énekesnő van, akikre felnézek.

Elégedett vagy az életeddel?

Bár világéletemben egy elégedetlen Janka voltam, egy szavam se lehet. Ha valamit kínkeservesen elértem, már nem izgatott annyira. Minden rosszal együtt kegyes volt hozzám a sors, és még nem éltem meg iszonyúan nagy veszteségeket sem. Meg kellett tanulnom, hogy ami biztos, az a változás. Talán ott követtem el a hibát, hogy túl komolyan vettem az életet, de mióta ez nem így van, sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

Mikor jöttél rá, hogy jobb így?

Az elmúlt öt évben. Talán tényleg van ilyen az embernél, ahogy telnek az évek… Mégiscsak fél évszázados lettem. Ezt én magam sem hiszem el, borzasztó.

Most mondtad, hogy nem érdekel.

Nem, de mégis! Amikor fiatalként láttam egy ötven éves embert, megkérdeztem: ez még él? Most meg én is annyi vagyok, bár sem az életmódom, sem a gondolkodásmódom nem felel meg ennek. Jó életem van, azt csinálom, amit szeretek. Mindig lehetne tökéletesebb, de alapvetően jól vagyok.

Jársz még celebpartykra?

Korábban szívesen eljártam, amikor még volt értelme, és tényleg színészekkel, zenészekkel lehetett találkozni. Ami divattal kapcsolatos, az ma is érdekel, de csak azért, hogy részt vegyek egy celebpartyn, és nézzem a plázacicákat a plázatigrisekkel, nem megyek el. Talán már ki is nőttem ezekből.

Szerinted megosztó személyiség vagy?

Az alapján, ami hozzám visszajut, igen. Vagy zavarba ejtően imádnak, vagy utálnak. De ez nem baj, sőt. A művészpálya ezzel jár. Azt, amikor emberek zsigerből gyűlölnek, nem értem. Ha nem tetszik az, amit valaki csinál, egy percet sem töltenék vele, pláne nem írogatnék a facebook-jára.

Gyakran olvasol kommenteket?

Beleszaladok néha. Az X-Faktor idején kaptam az első ilyen áradatot, azzal nagyon nehéz volt szembesülnöm, de azóta már csak nevetek rajta. Sajnálom a rosszindulatú embereket.

Közeledik az év vége, hogyan készülsz az ünnepekre?

Nagyon szeretem a karácsonyt, ez az egyedüli ünnep, amit megtartok, mert máskor dolgozom. Mindig azt szeretném újra megélni, amilyen gyerekkoromban, Marosvásárhelyen volt. Együtt ünnepelt a család, éltek még a nagyszüleim is. Kicsit sajnálom, hogy azok az idők már elmúltak. Amikor először kellett megélnem a karácsonyt felnőttként, nem értettem, hogy miért nem olyan szép. Aztán rájöttem, hogy már nem csinálja meg nekem senki az ünnepet, hanem magamnak kell. Minden évben megfogadom, hogy időben veszem meg az ajándékokat, de természetesen ez soha nem jön össze. Mindenhol tumultus, hideg és latyak, na ezt a részét nem szeretem. De ha idén ügyes leszek, elengedem ezt a görcsöt, és inkább kimegyek két napra a barátaimmal Bécsbe, az adventi vásárba.

Forrás: Turay Ida Színház

Azon túl, hogy lemezeken énekelsz, színházban játszol, vagy tévéműsorokba jársz, mi az, amit nem látunk, de a munkád része?

Nagyon sokat járok vidékre is fellépni, olykor egy instant CD-vel a zsebemben, zenekar nélkül. Ez is egy feladat. Biztosan él három ember abban a faluban, ahová éppen megyek, aki nem tud eljönni Budapestre, viszont lát a tévében és szeretne velem találkozni. Néha persze megérkezünk egy olyan helyszínre, ahol kicsit más körülmények várnak ahhoz képest, ami a szerződésben volt, de alázatosnak kell lenni ilyen helyzetben is. Nyelek egyet, megcsinálom, megkapom a pénzem és hazamegyek. Nyugodtabb vagyok így, mert tudom, hogy ellenkező esetben nekem lenne a legrosszabb. Vannak különféle társadalmi vállalásaim is; évek óta dolgozom az Ökumenikus Segélyszervezettel és kutyamenhelyeket támogatok. Persze ezeket sokszor meg kell válogatni, mert én se tudok mindenhol ott lenni. Jó, ha tudod használni a nevedet valami olyan dologra, ami másoknak segít. Vagy ami szintén az életem része, hogy itt ülök ezen az interjún.

Örülsz, ha megoszthatsz bizonyos dolgokat az emberekkel, vagy csak púp a hátadra, hogy itt ülsz?

Vannak különböző periódusok. Emlékszem, az X-Faktor idején, napi szinten kellett interjúkra járnom, és két hét után már úgy éreztem, hogy nem tudom az alanyt az állítmánnyal összerakni. El kellett telnie egy kis időnek, hogy újra élvezni tudjak egy beszélgetést, és észrevegyem a jó kérdéseket. De alapvetően mindent élvezek, ami a munkámmal kapcsolatos, csak néha lemerülök.

Olyankor mit csinálsz?

Ami igazán kikapcsol, ha lemehetek a tengerhez. Spanyolországban él egy barátnőm, hozzá bármikor ki tudok menni. Szeretem a történelmet, és egy utazáskor mindent megnézek, amit csak lehet. Szeretem, ha valahol kultúra is van, nemcsak shoppingolási lehetőség.

Mi az, ami jelenleg boldoggá tesz?

Mivel a tavalyi év nagyon sűrű volt, idén nem akartam túlvállalni magam. Járok fellépni a zenekarommal, játszom a József Attila Színházban, a Turay Ida Színházban, megy az István, a király-turné, és jövőre nagyon szeretnék egy saját lemezt. Elkezdtem dolgozni fiatalabb szerzőkkel is, keresve a középutat egy huszonéves és a saját gondolkodásmódom között.

Ha lenne egy nagyobb szünet a karrieredben, akár saját döntésre, mit csinálnál?

Nagyon sokat utaznék. Elmennék Balira, és szerintem picit belemerülnék a buddhizmusba.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!