Szimpatika – Kertelés

Betont hozatni kellett, nem volt olcsó, de sitt szerencsére volt bőven, mert elbontottuk azt a csúnya sufnit a kertben. Vendégház volt? A legkevésbé sem látszott rajta. A szúette bútorokat persze előbb kihoztuk és eltüzeltük. A könyvespolcot is. Nem kár érte, egyik-másik könyv olyan régi volt, hogy még kézzel írták. A molyok útikönyvében ez volt az eldorádó. Lényeg, hogy flottul elfüstöltük, azokkal már nem lesz több gond.
Találtunk egy világháborús bombát is, de azt fel sem számítom, mert csak átdobtuk a kerítésen a szomszédba a vak Gottmann nénihez. Őt nem zavarja – azt hiszi rá, hogy kóbor macska, már kétszer adott is neki enni hurka maradékot. Kicsit zsörtölődött, hogy nem eszi meg, de aztán megenyhült, amikor a bomba simogatásra búgni kezdett: azt hiszi, dorombol.

Tetszett kérni, hogy tisztítsuk ki a kutat. Természetesen ez is megtörtént. Kegyed unokáját leengedtük szivaccsal és egy flakon Cillit Banggel. Majd estefelé tessék felhúzni, mert mostanában talaj menti fagyok vannak, oszt ezek a mai óvodások olyan nyeszlettek, még a végén meglevesedik az orra.

Mi is volt még? Ja persze, a kocsibeálló térkövezése. Mondta a naccsága, hogy valami mintába’ rakjuk le a viakolort, csak ne pepita legyen. Szerencse, hogy az unokaöcsém másfél évet volt a Képzőművészeti Egyetemen… karbantartó. Fájinul kirakta mozaikból Mona Lisát, ahogy fonalgombolyagokkal játszik. Sokkal vidámabb, mint az eredeti. Jól áll neki a sok rózsaszín.

Hanem az esővíz elvezetésével meggyűlt a bajunk, őszinte leszek. Mert az csak jön a csatornából, mint az áradat. Hát hová vigyük? A kútból kiönt – meg most bent is van a gyerek – ha szikkasztót ásunk, oda a szép zöld gyep, úgyhogy a szemközti önkormányzat pincéjébe vezettük, ott nem jár senki, csak akik a kenőpénzeket veszik át, meg akik lehallgatják őket. Szavam ne felejtsem, a vizet kénytelenek voltunk átvinni a villanyóraszekrényen, úgyhogy le kell majd kapcsolni az áramot, ha esik.

Apropó áram. Guszti – a legjobb gereblyésem – rávizelt az utca végiben a lovarda villanypásztorára, amikor odatalicskáztuk a szemetet. Azóta úgy kinyílt a szeme a nagy ijedtségben, hogy nem tud pislogni. Szemcseppet kellett vennem neki, különben kiszárad a szaruhártyája. Annak az árát is hozzáírtam a költségekhez.

A tujákat, sövényeket utólagos engedelmével mind kicsaptuk, mert hát ki hallott már tujapálinkáról? Hát nem? Szépen beültettük a kertet gyümölcsfákkal. A nagy igyekezetbe sajnos egy kis hiba is vegyült, és a nagykapu közepére is került egy fa, úgyhogy majd az utcára tessék parkolni. De hát a kocsi legyen értünk, ne mi a kocsiért, igaz-e?

Kedves férje említette, hogy örülne egy kerti halastónak, úgyhogy kihoztuk a házból a jakuzzis sarokkádat és leástuk a kerítés tövébe. Hogy addig is legyen miben fürödni a családnak, amíg a vízvezeték szerelők megoldják, bevittünk a helyére egy konténert. Olyan lett a tó, mint egy kis ékszerdoboz. A Tescóból hoztunk bele pontyokat. Élő nem volt, csak fagyasztott-filézett, de legalább könnyebb lesz kifogni.

De ami igazán dísze lesz a háznak, az a sziklakert. Mondta a veje, hogy ázsiai minimál dizájnban gondolkodjak, semmi nagyzolás, mert kevély ló nagyot botlik, úgyhogy teraszosan elrendeztem a sziklákat és minden szintre odabetonoztam egy kínai kerti törpét. Mozgásérzékelősek. Nincs annál szebb, mikor elszalad előttük a kutya, és a 19 törpe egyszerre énekli el az „Old McDonald had a farm”-ot kínaiul. Na, itt tessen aláírni.