Játszani és utazni

2010. 05. 22.
Szerző: Bányai Gábor
Párás, tavaszi reggel a Széchenyi-hegyen. Várom a 11 órát, akkorra beszéltünk meg randevút a friss Kossuth-díjas Margitai Ágival. Nem akarok előbb becsöngetni, inkább felsétálok gyerekkorom monstrumához, az adótoronyhoz.

Margitai Ági és Máté Gábor



Már nem titokzatos, már csak egyszerűen csúnya. Van, amit az idő nem érlel meg. Aztán Ági ajtót nyit, újra rácsodálkozom, hogy milyen csajos mindig, leülünk – és azon veszem észre magam, hogy ő kérdez, én meg mesélek. A párja szerint ha nem vigyázok, én leszek egy mélyinterjú alanya. Igen, ez Margitai Ági: attól olyan elképesztően izgalmas és érdekes, ahogyan másokra kíváncsi.

Nekem mindig az jut Rólad eszembe elsőre: bohóc vagy!

Mert már régen ismersz. Fiatal koromban tényleg sokszor mondták ezt rólam. Bohócarcúnak neveztek, mások finomkodva elrajzolt arcot emlegettek. Még Giulietta Masinához, Fellini feleségéhez és örök hőséhez is hasonlítottak. Azt hiszem, ehhez hozzájárult első igazi filmszerepem is, az 1967-es Fiúk a térről, Szász Péter rendezése, ahol Zsizsi figuráját kaptam meg. És büszke voltam arra, hogy bohóc lehetek: ilyen a gumiarcom, a mimikám, különösen filmen vigyáznom is kellett, nehogy túl soknak tűnjék a játékom. Azt hiszem, mára már kinőttem a bohócságból, már nem ilyen szerepeket játszom.

Attól még az maradtál, maradhattál…

Á dehogy! Nagyon sokat változtam! Én egy érzelmes, de kemény nő vagyok, aki néha a kelleténél is őszintébb. És az elvártnál jóval kevésbé diplomatikus. Ezen például már nem tudok és nem is akarok változtatni. Ahogyan azt is szeretem magamban, hogy annyira érdekel a másik ember. Persze ahogyan magamat, úgy másokat is kritikával kezelek – de ez nem változtatja meg a szeretetemet.

Nagyon impulzív vagyok, és ez néha bizony kellemetlen, hiába vezet engem a jószándék. Volt, hogy egy rendezőnek keményen szóltam vissza, azt hitték, ez indulat, pedig csak alkati sajátosság. A párom szokta mondani, hogy néha telefonbeszélgetéseimet hallgatva azt hiszi, valami elképesztő tragédia történt, pedig csak leesett a vajas kenyér…

Mert mindig figyeled, „túlfigyeled” az embereket!


A figyelem az egyik legfontosabb együttélési és túlélési szabály. Színészként is fontos, hiszen ebből építkezem, ebből merítek a legtöbbet. Ugyanakkor megtanultam azt is, hogy cserébe soha ne várjak el a másiktól semmit. A figyelem és a szeretet nem csereüzlet. Nekem szükségem van barátokra, tehát tudatosan teremtek és tartok meg barátságokat.
És az sem tántorít el, ha olykor rosszat kapok vissza. Soha nem ragadok le a rossznál. Nem ápolom a sérelmeimet, mert elvenné tőlem a levegőt. Megfojtana, nem hagyna élni. Azt mondják, a nagyvonalú emberek sokkal többet kapnak vagy kapnak vissza másoktól, még ha ezt akkor észre sem veszik – mint azok, akik mindig méricskélnek, szeretetet vagy figyelmet porcióznak.


Illúziók-1983 Máté Gábor, Béres Ilona, Iglódi István és Benedek Miklós

„Ági a Teleki téren nőtt fel. Csapattitkár és kitűnő tanuló volt az általánosban. És rendszeresen belógott a közeli Erkel Színház előadásaira. Történelemtanárnak, majd színház- és filmrendezőnek készült. Utóbbi gondolatának ma sem tudja pontos okát adni. Mindenféle szelek fújtak akkoriban, fényesek és frissítőek, talán azok is hatottak, nyilván valami belső szándék is munkált benne.

Ám édesanyja boltja időközben csődbe ment. Így Margitai Ági tizennégy évesen kiváltotta a munkakönyvét, hogy besegítsen otthon. Aztán a mama majdnem elájult, amikor az eminens bejelentette: néptáncos lett a SZOT Művészegyüttesben. Amúgy előzőleg a balettintézetbe azért nem került be, mert a felvételin sokallták a hátsóját. Nagy kérdés: milyen pasik ülhettek a bizottságban?” (Sztankay Ádám, a színészbarát újságíró fia írta ezt róla: aki a cikkében egyébként egyszerűen csak angyalnak nevezte Ágit. Nekem tetszik: egy bohóc angyal…)

Meglehetősen irígylésre méltó alkat vagy!


Ezt nem tudom. De szerencsésnek tartom magam. Azért is, hogy ilyen intenzíven tudok élni, azért is, ahogyan a pályám alakult. Lekéstem a főiskolai felvételit például: a színészhallgatók rábeszélésére megkértem Básti Lajost, hogy hallgasson meg. Kőmíves Kelemen balladáját mondtam - én, a pesti lány mindenféle rámragadt tájszólásban, de neki tetszett az, ahogyan beszéltem, ahogyan léteztem, így ajánlására mégiscsak fölvettek.

Másodéves voltam csak, amikor a tanszékvezető, Gellért Endre kivitt a Katonába, először a Sipsiricába, később Németh László Galileijébe – tehát nagyon-nagyon hamar igazi színpadon találtam magam. A vizsgaelőadásunk, a Szinetár Miklós rendezte Koldusopera is a Katona József Színház színpadára került tízszer egymás után, és tulajdonképpen a darab első hazai sikerének bizonyulva kultikus előadássá lett: mi, végzősök meg egyszeriben érdekesek lettünk, sokan láttak, sokan megjegyeztek minket. Fülöp Zsiga volt Bicska Maxi, Bodrogi Leprás Mátyás, Fonyó játszotta Peacock szerepét, én Polly voltam. Felejthetetlen.

Sokaktól kaptál sokat: ezt megélni is tehetség kérdése.


Meg kell hozzá szerencse és nyitottság. Elmentem Pécsre, Lendvay Ferenchez, aki remek színészpedagógus volt. Paál Istitől a nézőpont merészséget tanultam, egy másfajta szemléletű színházat, a színház és a néző kapcsolatának sokféleségét, mentem is utána, ha kellett. Érte otthagytam például Berényi Gábort, pedig meghatározó szerepű rendező volt ő is a pályámon.


Cseke Péter és Margitai Ági Fierstein Kakukktojásában-1993

És a legjobbkor kaptam szerepet Verebestől és lehettem Máli néni, és remek volt dolgozni Novák Eszterrel vagy Kamondi Zolival. Egyre több lettem tőlük. Vagy épp Fehér Gyuritól, aki sokat tágított az én fejemen, ahogyan örök kaland Radványi Géza, András Frici, Zsombolyai vagy épp Sándor Pali, akikkel a legizgalmasabb filmjeimet csináltam. Imádom ezt a sokféleséget, mert mindig erre vágytam: én játszani és utazni szeretek, játék közben is utazom és utazás közben is játszom. Ha bármelyiket elvennék tőlem, belehalnék.

"Én ilyen vándorlós vagyok: lehet, hogy éppen van valahol egy társulatom, de ha hívnak egy új feladatra, akár a bizonytalanságba is elmegyek. Másrészt, ha úgy érzem, hogy valaminek eljött a vége, akkor is mindig továbbállok. Mindig óriási volt bennem a nyugtalanság. Nem szoktam félni a bizonytalantól, és sosem akartam benne maradni semmiben, ha már nem érdekelt. Ez nem az a szakma, ahol az ember ücsöröghet a korábbi sikerein. De értelme sem lenne: ha elveszítem az érdeklődésemet, akkor már türelmetlen vagyok, és nem működik az egész." Ezt néhány éve mondta Ági. Ugye, hogy nem változik?!

És miközben ennyi mindent tanultál, ennyi felé kalandoztál, ennyi tudást szívtál magadba – te megelégedsz a színész-léttel, nem akarod mindenáron rendezőként kifejezni magadat.

Egészen egyszerűen úgy érzem, nem vagyok rendező alkat. Pedig tudok bánni a színészekkel, a kollégáimmal, érzékem van a dramaturgiához, bár mindez nem elég ahhoz, hogy valaki nagyon jó rendező legyen: meg valahogy engem jobban érdekel az, amikor magam is játszhatok. Egyszer azért megpróbáltam. Kilenc éve a Tháliában rendeztem A szentek fecsegése című darabot, élveztem, remek játék volt, de nem vágytam a folytatásra. Talán azért sem, mert manapság ha valaki függetlenként akar produkciót létrehozni, annak ez elsősorban gründolást jelent. Hogy összeszedd a pénzt, a támogatókat, hogy szervezz és talpalj… hát ebben a tekintetben én nem vagyok egy par excellence producer-rendező alkat…

Miközben sokat játszol, rengeteg előadást nézel is.

Sok érdekes, új dolog kezdődik mostanában. Mert nagyon sok alternatív előadás van. Bár ez a rózsaszínű kép nem igaz mindenütt: míg Pesten tényleg a sokféleség jellemzi a színházakat, a vidék általánosságban sokkal rosszabb állapotban van. Pesten van alternatív és hagyományos, útkereső és konzervatív színház egyaránt, van színház, ahol remekül keveredik a kettő, igaz, ezt néha sikerült vidéken is megteremteni. Azt veszem észre, hogy az emberek a válság ellenére mégiscsak járnak színházba, és ez jó dolog.

Ha most hallana valaki minket, azt hinné, veszekszel velem, pedig csak az indulataid csillognak a szemedben, a szenvedélyed hangos csupán…

Mert örülök, hogy megint fontos lehet a színház, de dühít, hogy ennek az is az oka, hogy például a televízió csak a szemétre szoktatja az úgynevezett fogyasztóit. Mindig arra hivatkoznak, hogy ez a vacak kell az embereknek: én meg azt mondom, hogy ha ehhez szoktatták-szoktatják csak őket, akkor a kicsit is komolyabbat és igényesebbet már tényleg nem fogadják majd el. A mi televíziózásunk semmilyen társadalmi feladatot nem lát el, semmilyen értékelhető funkciót nem tölt be, még a kézenfekvő etikai problémákat sem érzékeli: és nem csupán a kereskedelmi televíziókról beszélek!

Azt hiszem, ez nem csupán a televíziók problémája…

Csak ott látszik a legélesebben. Ez az oktatás kérdése is: olyan büszkék voltunk ennek színvonalára évtizedeken át, most meg jól lemaradtunk. Ebben is. A hülyeséghez szoknak hozzá a gyerekek, a hülyeség fogyasztóinak nevelik őket. Manapság egyre nagyobb késztetés kell az értékhez – pedig mennyi, de mennyi érték van felhalmozva! Másokban is, akiket éppen nem akarunk elfogadni. Mert odáig már nem tart ki a felelősségünk. Értékek és kultúra helyett most a szerzés korát éljük: akik kevésbé szerencsések, azoknál a szerzést az „egyáltalán megéljek” félelme helyettesíti.

"Ez a vérbő, (tragi)komikus történet bárhol játszódhat, ahol élők és holtak, csalatások és csalások, vitális özvegyek - nők és férfiak - téblábolnak a maguk bonyolult, és remélhetőleg hosszú öregkora felé. Bárhol, bármely nyelven könnyen megbillen a sztereotípiák, bejáratott élethazugságok egyensúlya, s kivillan a pőre magány, az esendőség, a halálfélelem, mint valami ózonlyukon, amit aztán sírva-nevetve befoltoz az életösztön, a szeretet- és szerelemvágy, a vágy a saját, egyedi, bombabiztos közhelyeink iránt.” Ezt a Sírpiknik című darab bámulatos magyarítója, Parti Nagy Lajos írta. A darabról? A színházról, mely tükröt tart mintegy… Szóval: az életünkről…

Te hogy érzed magad ebben a szerző korban, örök fiatalon, és immár végre Kossuth-díjasként?

Én sose pazaroltam. Éreztem és tudtam, mire van szükségem. Nem kellett több, de nem értem be kevesebbel. Mondtam neked: játszani és utazni szeretek. Az elmúlt egy-két évben kicsit elfáradtam, most szeretnék elmenni például Berlinbe, mert azt hallom, manapság ott van Európa közepe, szóval elmennék oda egy színházi fesztiválra, hacsak közbe nem jön egy munka, mint most a Ványa bácsi - de majd pótolom…

Meg még valami nagy útra, talán augusztusban, amikor nem játszom, talán Dél-Amerikába, mert vonz engem az a földrész. Szeretek menni, aztán visszajönni: sosem tudnék tartósan máshol élni. Mert akkor nem játszhatnék, mert a nyelv, a táj, a föld, az irodalom, a barátaim: mind-mind idekötnek engem.

Az összes géned…

Az érdeklődésem, a kíváncsiságom. Megbecsülése múltnak és jelennek. Engem a munka tart karban. Persze, odafigyelek a testemre, tornázom, de ha a fejem nem lenne rendben, akkor kizuhannék a szakmámból. Ebből a csodálatos, inspiráló közegből. Amiben a díj már csak egy váratlan meglepetés volt. Amikor már letettem róla. És most mégis újabb szereteteket hozott nekem. Tudod, az ember úgy kezdi a pályáját, hogy ide nekem az oroszlánt is. A legnagyobb baj akkor éri, ha oda is adják neki…


Margitai Ági

Születési név Margitai Ágnes
Született 1937. július 12., Budapest
Foglalkozása színésznő

1958-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után Pécsre került a Pécsi Nemzeti Színházba. 1962-től a kecskeméti Katona József Színház tagja, 1963-tól a Petőfi Színházban, 1965-től a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól a Mikroszkóp Színpad, 1970–1972 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1972-től a József Attila Színház, 1978-tól a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1982-től a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatának, 1990-től újra a Miskolci Nemzeti Színház tagja, majd 1999-ben a Győri Nemzeti Színházhoz szerződött, majd szabadúszó lett. Több mint 40 magyar filmben és szmos tv-filmben játszott.

Díjak Jászai Mari-díj (1962), Érdemes Művész (1981), Kiváló Művész (1989), Déryné-díj (1995), Kossuth-díj (2010), 2006 óta a Halhatatlanok Társulatának tagja

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!