Így taníthatjuk meg az orrfújásra a kicsiket

2015. 09. 22.
|
Címkék: Fül-orr-gége 
Szülőként sok hétköznapi tevékenységre megtanítjuk gyermekünket: ilyen például a cipőfűzés, az evőeszközök használata, vagy a helyes kézmosás. Gyakori vita tárgya, a gyerekek nem is szívesen foglalkoznak vele, pedig épp ilyen fontos dolog az orrfújás is, amivel az őszi-téli időszakban gyakori betegségek szövődményeit is csökkenthetjük.

A bedugult orr és további fertőzések

Az őszi-téli időszak nem múlhat el nátha, felső légúti hurut, köhögés nélkül az óvodás, kisiskolás gyermekek életében. A szülőknek úgy tűnhet, hogy ezek a betegségek gyakorlatilag folyamatosan követik egymást, a közösségbe került gyerek ősztől-tavaszig kisebb szünetektől eltekintve köhög, vagy náthás, majd megjelennek a szövődmények. A kicsik immunrendszere nagyjából 10 éves kor körül éri el a felnőttkori érettséget, nem csoda, ha könnyebben megbetegszenek – mondta el dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa a Weborvosnak. Emellett azonban gyakran azt látjuk, hogy a szövődmények egy része elkerülhető lenne, ha a gyerekeknél odafigyelnénk arra, hogy mindig helyesen fújják az orrukat.

Náthától a fülgyulladásig

Egészséges esetben a középfül üregrendszere, a dobüreg az orrgarat felől egy kis csövecskén, a fülkürtön keresztül szellőzik. Ha a tartós nátha miatt duzzadt nyálkahártya, vagy a tartósan jelenlévő orrváladék elzárja a fülkürt nyílását, a dobüregben egy idő után nyomáscsökkenés, majd folyadékkiválás következik be. A dobüregben tartósan meglévő folyadék halláscsökkenést okoz, a tartósan fennálló folyamat előbb-utóbb károsítja a dobüregben lévő rendkívül érzékeny képletek valamelyikét is és súlyos, hosszantartó, esetleg csak komoly műtéttel javítható krónikus középfül-gyulladáshoz vezethet. Az elhúzódó nátha gyakori szövődménye lehet arcüreggyulladás, rostasejtgyulladás is. Gyerekeknél sokszor ennek az egyetlen tünete a makacs köhögés, vagy később a nem szűnő nátha.

Orrfújás lépésről-lépésre

A következmények ismeretében érthető, miért fontos az orr gyakori és alapos leszívása csecsemő- és kisgyermekkorban, még akkor is, ha csemeténk nem fogadja kitörő örömmel. A nagyobb gyerekeket meg kell tanítani a helyes orrfújásra is. A szülő feladata a megfelelő technika elsajátíttatása, de az, hogy mikortól lesz képes önállóan orrot fújni, a gyerektől is függ.

2 éves kor körül már érdemes az alábbi játékos gyakorlatokkal előkészíteni az orrfújáshoz szükséges mozdulatokat:

1. A kicsik a szájukon át veszik a levegőt, ezért először is az orrlégzést kell megtanulniuk. Ehhez kérjük meg, hogy csukja be a száját, majd tegyünk az asztalra egy tollpihét, esetleg pingpong labdát, amit az orrán kifújt levegővel kell elmozdítania.

2. Ezt követően a váltott orrlyukból való levegő kifújást gyakoroltassuk. Egyszerre csak az egyik orrlyukat szabad befogni, majd a másikat, felváltva.

3. Ha ezeket a lépéseket begyakoroltuk, akkor nátha esetén ugyanezekkel a mozdulatokkal kell majd az orrfújást is elvégezni, az első időszakban persze a szülő segítségével.

Fontos, hogy ne hagyjuk a gyereket szipogni, de az sem jó, ha helytelenül fújja az orrát, például egyszerre mindkét orrlyukat befogja – figyelmeztet dr. Augusztinovicz Monika. Az orrváladék mindkét esetben könnyen az orrmelléküregekbe, vagy a középfülbe juthat és így a már említett szövődmények megjelenéséhez vezethet. A sűrű orrváladék kifújását sós vizes orrspray bepermetezésével könnyíthetjük meg. Ameddig nem sikerül a hatékony orrfújás, segítséget jelent az orrszívó rendszeres használata.

Forrás: Weborvos

Októberi akció

Novo C plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 325 Ft

55,4 Ft/db
C-vitamint liposzómális formában tartalmaz, mely lehetővé teszi a C-vitamin kiváló hatékonyságú felszívódását és hasznosulását a szervezetben
Penta Pharma Kft.
Étrend-kiegészítő készítmény**

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

2 995 Ft

149,7 Ft/tasak
Hatékonyan enyhíti az enyhe és középsúlyos térdízületi porckopás tüneteit
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 620 Ft

101,3 Ft/db
Láz- és fájdalomcsillapító, gyulladásgátló hatású készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® pezsgőtabletta

20 db

1 435 Ft

71,8 Ft/db
Kalciumhiány megelőzésére és kezelésére
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Actival® Kid Gumivitamin

50 db

2 245 Ft

44,9 Ft/db
Cukormentes gumivitamin-készítmény, mely hozzájárul a gyermekek immunrendszerének normál működéséhez. Citrom és málna ízű
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Étrend-kiegészítő készítmény**

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 630 Ft

1452 Ft/ml
Széles spektrumú gombaölő hatóanyaga a körömlemezbe és a körömágyba hatolva fejti ki hatását. Elég csak heti egyszer használni!
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

1 795 Ft

71,8 Ft/g
Aranyér kezelésére, tüneteinek enyhítésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tantum Verde® menta 3 mg szopogató tabletta

20 db

1 445 Ft

72,3 Ft/db
Alkalmazható a száj, torok és a fogíny gyulladásánál közvetlenül. Fájdalomcsillapító és helyi érzéstelenítő egyidejűleg
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Gyorsan megszünteti az orrdugulást és hatása akár 12 órán át tart
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® lutein forte

30 db

2 905 Ft

96,8 Ft/db
Komplex összetétel luteinnel, antioxidánsokkal és cinkkel. A cink hozzájárul a normál látás fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Patikárium Multivitamin 50+ tabletta

60 db

1 360 Ft

22,7 Ft/db
11 féle ásványi anyagot, 13 vitamint, valamint 10 mg zöld tea- és 5 mg vörösszőlő-kivonatot tartalmazó komplex készítmény, az 50 év felettiek igényeinek megfelelő összeállításban
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sedatif PC® bukkális tabletta

40 db

1 310 Ft

32,8 Ft/db
Alvászavar, szorongás, ingerlékenység tüneteinek kezelésére. Ajánlott stresszes, túlhajszolt életvitel esetén, illetve hiperaktív gyerekeknek
Boiron Hungária Kft.
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Nicoflex 0,15 mg/20 mg/90 mg kenőcs

50 g

940 Ft

18,8 Ft/g
Reumás izom- és ízületi fájdalmak, zúzódások, rándulások, izommerevség, izomgörcs esetén, valamint sportoláshoz bemelegítésre
Vény nélkül kapható gyógyszer

Accu-Chek® Active tesztcsík

50 db

2 685 Ft

53,7 Ft/db
Vércukor meghatározására szolgál a megbízható Accu-Chek Active készülékkel, alkalmas betegek önmonitorozására. Rendszeres vércukorméréssel megelőzhetők a diabétesz súlyos szövődményei
Gyógyászati segédeszköz*

Nizoral® korpásodás ellen 20 mg/g sampon

100 ml

2 970 Ft

29,7 Ft/ml
Gomba okozta bőrfertőzések, pl. hajkorpásodás kezelésére, megelőzésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

1 960 Ft

39,2 Ft/db
Légúti megbetegedésekben a nyák oldására, köpetürítés elősegítésére szolgál
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 355 Ft

Fokozott immunvédelmet biztosít a betegségek megelőzésében és leküzdésében az egész család számára. Már 15 kg testsúlyt elérő gyerekek is kaphatják immunrendszerük támogatására
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Linex® Forte élőflórát tartalmazó kapszula

14 db

1 490 Ft

106,4 Ft/db
Szedése gyomor-bélrendszeri fertőzés, antibiotikum-kúra esetén javasolt
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Ambroxol-Teva 3 mg/ml szirup

100 ml

1 250 Ft

12,5 Ft/ml
Kellemes málna ízű szirup, mely kíméletes megoldást nyújt gyermekek számára hurutos köhögés esetén
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran belsőleges por felnőtteknek

14 tasak

2 250 Ft

160,7 Ft/tasak
Komplex megoldás a megfázás és az influenza tüneteinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Készítsen egy fotót önmagáról és kedvenc Szimpatika Patikájáról és a fotóról ne hiányozzon az aktuális Szimpatika magazin sem! Töltse föl honlapunkra és nyerjen!

A játék 2017. okóber 1-jétől 2017. november 30-áig tart.

Fődíj: Kanári-szigeteki utazás az IBUSZ Utazási Irodák Kft. jóvoltából
Közönségdíj: 5 db Neuzer városi kerékpár a Neuzer Kerékpár Kft. felajánlásával

Részt veszek a játékon » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. októberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el