Biciklire fel, vár a vidék!

2010. 05. 06.
Szerző: Szimpatika
A téli, tavaszi időszak után nagyon jó kikapcsolódás a kerékpározás akár a közeli parkban, ligetben, akár egy hosszabb túrára elmenni családdal és a barátokkal.


Amikor hosszú idő után elővesszük a bicikliket nem árt előtte átnézetni szakemberrel, vagy idősebb családtaggal. A legfontosabbak a fékek, hiszen lehet bármilyen gyors a járgány, ha nem tudunk vele megállni, akkor jön a baj. A fékeken kívül természetesen a többi alkatrészt is le kell ellenőrizni, megfelelően működnek-e. Én gyerekkoromban minden tavasszal beáztattam a láncot és a fogaskerekeket egy kis pertróleumba, de a mai bicikliknek már sokkal jobb anyagból vannak ezek a részei és nem rozsdásodnak be a tél folyamán.

A bicajon túl nem árt feleleveníteni a biciklista tudását sem. Gondolok arra, hogy ne egyből a legforgalmasabb úton pattanjunk rá a járgányra, főleg ha több hónapja nem ültünk rajta. Ez fontos a gyakorlott embereknél is, hiszen az első pillanatban még furcsa lehet „újra” kerekezni. Ha minden jó, indulhat a túra. Kisebb településeken szerencsés az ember, mert kisebb a forgalom és tapasztalataim alapján sokkal jobban figyelnek a biciklistákra, de a nagyobb városokban gyerekként nem ajánlatos felnőtt kisérő nélkül nekivágni az útnak.

Egy-két szabály

* A fejvédő sisak használata kötelező! Életet menthet!
* A kerékpárt kötelező kivilágítani, ha szürkületben, vagy sötétben kerekezik az ember! Az első és hátsó lámpa a biciklistát védi, mert látja a többi közlekedő, hogy ott teker.
* A kerékpárút azért van, hogy használjuk!
* Járdán nem illik biciklizni, ott csak tolnod szabad a bicajt.
* Ha nincs a kerekeseknek elkülönített út, akkor fokozottan figyelni kell az autósokra, ők sajnos nem mindig figyelnek. A közúti forgalomban közlekedve a KRESZ szabályok a biciklistákra nézve is kötelezők, sőt az új KRESZ több helyen pozitív diszkriminizációt alkalmaz a biciklistákra nézve.
* Mindig legyen rajtunk kényelmes, de zárt ruha (ha véletlenül elesünk, akkor kisebb bőrfelület sérül meg).
* Ha hosszabb útra indulunk, feltétlenül vigyünk magaddal vizet, mert a bringázás közben sok folyadékot izzadunk ki, amit közben pótolni kell.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!