Hogy tároljuk a gyümölcsöket?

Szerző: Szimpatika
Nyáron igazán könnyű egészségesen táplálkozni, hiszen frissen vásárolhatunk hazai gyümölcsöket: görögdinnyét, őszibarackot és szilvát. Hosszú főzéssel a vitamintartalom csökken, ezért befőtt helyett inkább fagyasztva tegyék el a háziasszonyok a gyümölcsöket.
A gyümölcsöknek kiemelt táplálkozás-élettani jelentőségük van, hiszen amellett, hogy nagy élvezeti értékkel rendelkeznek és frissítő hatásúak, magas víztartalmuk miatt könnyen emészthetőek, és a bennük található szénhidrát is gyorsan felszívódik. Mindemellett fontos vitamin- és ásványi anyag források, rosttartalmuk elősegíti a gyomor- és bélműködést, és a fogakat is védik a rágás miatt – foglalja össze a gyümölcsök jótékony hatásait Szalayné Kónya Zsuzsa, a Debreceni Egyetem dietetikusa.


Görögdinnye

A görögdinnye több mint kilencven százaléka víz, ennek köszönhetően kitűnő vízhajtó, vesetisztító és salaktalanító. Fogyasztása hasznos, ha betegségből lábadozik valaki, mert pótolja a vizet, és elősegíti a gyógyulást a szervezet „kitakarításával". A görögdinnyében a paradicsomhoz hasonlóan megtalálható a likopin nevű antioxidáns, ami a daganatos betegségek megelőzésében lehet a segítségünkre, és fogyasztásával elejét vehetjük a szív-és érrendszeri problémák kialakulásának – részletezi a szakember.

Őszibarack

Az őszibaracknak nem csak az izmok és csontok felépítéséért felelős ásványi anyag tartalma számottevő, hanem kiemelt magnézium-, kálium-, szelén- és kalcium-, A-, B-, és C- vitaminforrás is. Magas rosttartalmának köszönhetően segíti az emésztést, megakadályozza a székrekedést, a kálium- és nátriumtartalma pedig a szívpanaszokra van jó hatással – fejti ki a dietetikus.

Szőlő

A szőlő tisztító és hashajtó hatása miatt székrekedésben és aranyérben szenvedőknek is kíméletes megoldást jelent, valamint fogyasztása ajánlott köszvény, reuma, asztma és szívproblémák esetén is. Remek izomregeneráló és csökkentheti a koleszterin szintet is, antioxidáns tartalmának köszönhetően pedig kedvező hatású a rákos megbetegedések megelőzésében. B1-, B2-vitamin, biotin és folsav tartalma is kiemelkedő – sorolja a szakértő.

Szilva

Ez a gyümölcs nemcsak az agyműködést élénkíti, de B1-, B2-vitamin tartalma jó hatással van az idegrendszerre, káliumban is gazdag, és magas rosttartalmának köszönhetően serkenti a bélműködést.

Hogy a nyár ízeit minél tovább élvezhessük, érdemes a gyümölcsökből befőttet vagy lekvárt készíteni. Azt azonban jó, ha tudjuk, hogy a hosszú főzéssel a gyümölcsök vitamintartalma minimálisra csökken, és a befőttek, dzsemek különösen magas cukortartalmúak. Szalayné Kónya Zsuzsa éppen ezért arra biztatja a háziasszonyokat, hogy inkább fagyasztva tegyék el a gyümölcsöket, hiszen így őrizhető meg legjobban azok vitamintartalma.

Forrás: Weborvos

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!