Fiatalok és idősek más bolygóról jöttek?

2010. 04. 09.
Szerző: Szimpatika
A különböző generációk ritkán értettek egyet mindig is, de egy új amerikai kutatás szerint évtizedek óta nem mértek akkora nézetkülönbséget a generációk között, mint amekkora most tapasztalható
Közel 3000 fő megkérdezésével készült felmérés, mely szerint egyre nagyobb a különbség az amerikai fiatalok és idősek által elfogadott társadalmi, vallási, párkapcsolati értékek között. A kutatók szerint a két nemzedék között a vietnami háború óta nem volt példa ilyen mértékű nézetkülönbségre.

A 65 év fölöttiek az egymásra figyelés a kölcsönös elismerés kérdését látják ellentmondó tényezőnek. Utóbbiak szerint, míg az ő generációjuk meghallgatta és bevonta az idősebbeket a döntésbe, addig a mai fiatalok azt hiszik, övék a világ, és kevésbé vannak tekintettel a felmenőikre. Míg a 65 év felettiek kétharmada tartja magát hívőnek, addig a középkorúaknak alig fele, a fiataloknak pedig mintegy 40 százaléka véli úgy, hogy életében hangsúlyos szerepet kap a vallásos meggyőződés.

Ezzel szemben a fiatalok mindennapjaiban az idősekénél hangsúlyosabb szerepet kap a technológia. A 18 és 29 év közöttiek 75 százaléka például naponta használja az internetet, míg a 65 és 74 év közöttiek 40, a 75 év felettiek alig 16 százaléka böngészik a világhálón.

A generációk között még nagyobb a különbség a mobiltelefon és SMS használat esetében. A 65 évnél idősebbek alig 6 százaléka bonyolítja hívásainak többségét mobilról, és csak 11 százalékuk küld vagy fogad üzeneteket. Ugyanakkor a 30 év alattiak 87 százaléka rendszeresen ír és olvas SMS-eket, és 64 százalékuk szinten minden hívást mobilról intéz.

Érdekes különbség fedezhető fel a generációk között abban a kérdésben is, hogy hány éves korra teszik az idős kor elérését. Bár a válaszadók átlagosan a 68 év felettieket tekintik idősnek, a 30 év alattiak szerint hatvan évesen az ember már idősnek számít, míg a 65 év felettiek szerint csak a 74 év fölöttiek tekinthetők igazán idősnek. Abban viszont mindkét generáció egyetért, hogy ha elérte az időskort, szeretne legalább 89 éves koráig élvezni is azt.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!