Így előzhető meg a csontritkulás

2015. 05. 23.
|
Hazánkban minden tizedik embert, azaz közel 1 millió magyart érint a csontritkulás, de még a törést szenvedettek fele sincs tisztában állapotával. Csupán 20 százalékuk kap megfelelő kezelést, amely nélkül ötször nagyobb eséllyel következik be a következő törés. Bár 7 év alatt közel felére csökkent az ilyen törések száma, a társadalom elöregedésével a pozitív fejlemények ellenére is egyre fenyegetőbb a probléma.
A társadalom elöregedése és az egyre hosszabb várható élettartam miatt folyamatosan emelkedik az oszteoporózisban, azaz csontritkulásban szenvedő betegek száma. Egyes előrejelzések szerint a következő három évtizedben két-háromszorosára is nőhet a betegszám. Erre a problémára hívja fel a figyelmet a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság, amelynek nevéhez az elmúlt 25 év során számos modellértékű program kötődött - áll a társaság közleményében.


A MOOT munkájának eredményeképp alakult meg a több szakmát összefogó országos oszteoporóziscentrum-hálózat, amely a betegek százezrei számára biztosítja a legmagasabb szintű ellátást. A hálózat munkájának köszönhetően a legutóbbi országos felmérés alapján jócskán csökkent az esetszám: hét év alatt az oszteoporózis talaján kialakult csonttörések száma 88 ezerről 48 ezerre, ezen belül a csípőtáji törések száma 18 ezerről 11 ezerre mérséklődött. A teljes lakosságszámhoz viszonyítva ilyen jelentős mértékű csökkenést más országban még nem regisztráltak.

"Bár rendkívül látványosak ezek az eredmények, napjainkban a kezelés alatt álló betegek száma folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy az átlagéletkor növekedésével együtt a betegség gyakorisága emelkedik. Egy évtizeddel korábban évente 150 ezer beteget kezeltünk. Ma már ez a szám 100 ezer alatt van" - hangsúlyozta Szekeres László, a MOOT elnöke.


A legújabb vizsgálatok szerint a legmodernebb ellátások is csak a teljes, kétéves kezelés után fejtik ki a csonttörés kockázatát csökkentő hatásukat. A magyarországi gyógyszerszedési szokások ebben a kórképben is rendkívül rosszak: a betegek csupán harmada szedi az oszteoporózis elleni gyógyszert a kezelés első évének végén, és ez az arányszám a második évre 12 százalékra csökken. A betegek 80 százalékánál így nem érhető el a lehetséges terápiás hatás.

A legnagyobb kihívás napjainkban, hogy azok a betegek is hatékony kezelést kapjanak, akiknél a legnagyobb a csonttörés kockázata. „A csonttörés kockázatát legjobban a korábbi törés jelzi, mégis a törést szenvedett betegek fele nem is tud arról, hogy csontritkulása lenne. Pusztán az a tény, hogy valakinek már volt csontritkulás talaján kialakult csonttörése, ötszörösére emeli a következő törés kockázatát. Ennek ellenére a már törést szenvedettek kevesebb, mint 20 százalékát kezeljük” – hívta fel a figyelmet Takács István, a MOOT főtitkára.

Idős férfin végeznek csontritkulás szűrést (MTI-fotó: T. Asztalos Zoltán)
A fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő MOOT ezért hirdeti meg a „Tovább ne törj!” elnevezésű kampányát, amellyel a betegek és az egészségügyi dolgozók figyelmét szeretné felhívni az újbóli törések fokozott kockázatára és a megelőzés lehetőségére.

A társaság arra kéri a szakmai és civil szervezeteket, hogy csatlakozásukkal támogassák a kampányt és segítsék az újabb törések megelőzését.

Forrás: Hirado.hu
Novemberi akció

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

2 995 Ft

25 Ft/db
Hosszan tartó C-vitamin, amely 98,6%-ban hasznosul
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Pharmaton® Vital lágy kapszula

60 db

5 255 Ft

87,6 Ft/db
A benne lévő ginzeng G115-nek köszönhetően növeli a szellemi és a fizikai teljesítményt
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 460 Ft

29,2 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz*

Eurovit® Oliva-D 2200NE kapszula

60 db

2 355 Ft

39,3 Ft/db
A D-vitamin zsírban oldódó vitamin. Ezért a kapszula LAHB (Lipid Alapú Hatóanyag Bevitel) rendszere extra szűz olívaolajat tartalmaz, melyben a D-vitamin eleve oldott, a szervezet számára jól hasznosítható formában található
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 600 Ft

32 Ft/ml
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmény. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® long 600 mg pezsgőtabletta

10 db

1 810 Ft

181 Ft/db
Napi egy pezsgőtabletta hatékonyan segít már a hurutos köhögés kezdetén! Célzottan a lerakódáson hat, feloldja a hurutos váladékot és megtisztítja a légutakat
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6® bevont tabletta

30 db

1 240 Ft

41,3 Ft/db
Az eredeti Magne B6 hatóanyagainak kiváló kombinációja révén hatékonyan pótolja a szervezetből hiányzó magnéziumot
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Wick TriActin citrom ízű por belsőleges oldathoz

10 db

1 805 Ft

180,5 Ft/db
Hatékonyan csökkenti a megfázás és az influenza tüneteit
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
forgalmazza: Novartis Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Gyógyászati segédeszköz*

Septofort tabletta

24 db

1 185 Ft

49,4 Ft/db
Száj- és torokfertőtlenítő készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 090 Ft

30,9 Ft/db
Érelmeszesedés megelőzésére, a vér koleszterinszintjének csökkentésére, magas vérnyomás és szívpanaszok kezelésénél a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 635 Ft

54,5 Ft/db
Természetes hatóanyagával enyhítheti az alvászavarokat
Vény nélkül kapható növényi gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 575 Ft

157,5 Ft/g
Fogzáskönnyítő gél, az első fogak kibújásakor jelentkező tünetek helyi kezelésére alkalmas készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mastu® kenőcs

30 g

1 520 Ft

50,7 Ft/g
Enyhíti az aranyeres panaszokhoz társuló tüneteket, mint az irritáció, viszketés, égő érzés
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Aperisan® 200 mg/g szájnyálkahártyán alkalmazott gél

10 g

1 780 Ft

178 Ft/g
A szájnyálkahártya gyulladásainak helyi kezelésére. Hagyományos növényi gyógyszer, kizárólag a régóta fennálló használaton alapuló, meghatározott javallatokra alkalmazandó
Vény nélkül kapható gyógyszer

Linex® Forte élőflórát tartalmazó kapszula

28 db

2 305 Ft

82,3 Ft/db
Több milliárdnyi élőflóra sejtet tartalmaz, melyre a bélflórának az antibiotikum kezelés első napjától szüksége lehet
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

20 db

1 715 Ft

85,8 Ft/db
Csökkenti a lázat, mérsékli az orr és az orrmelléküregek dugulását, csillapítja a fájdalmat és gyulladáscsökkentő hatású
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Szavazzon kedvenc fotójára, és segítse hozzá a fotó készítőjét az 5 db Neuzer városi kerékpár egyikéhez a Neuzer Kerékpár Kft. felajánlásával.

A szavazatával most plüsskígyót nyerhet!
Nincs más dolga, mint az Önnek tetsző kép alatt kiválasztani, hogy szeretne nyerni, majd (regisztrálni, és) bejelentkezni az oldalra, és leadni a szavazatát!
Szavazatával bekerül a „kalapba”, melyből a kihúzott játékosok plüsskígyót nyernek!

Ha nem szeretne nyerni, a szavazatát úgy is leadhatja, csak egy e-mail címet kérünk, melyre egy megerősítő üzenetet küldünk.

Naponta egy képre csak egyszer szavazhat, de akár több képre is ledhatja szavazatát!

A képekre 2017. november 30-án éjfélig szavazhat!

Megnézem a képeket » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el