A tojás másik oldala

Szerző: Szimpatika
a Tudatos Vásárlók Egyesülete Húsvét előtt készítette el tesztjét, melyben a kereskedelmi forgalomban kapható tojásokat tesztelték.
A jogszabályi feltételeknek megfeleltek a termékek, de egy-egy esetben előfordult, hogy a lejárati idő nem volt feltüntetve, elfelejtették ráírni, hogyan kell tárolni, vagy mit jelent a tartásmódokat magyarázó táblázat.

A forgalmazók inkább a nevekkel szeretnek trükközni. Ha azt halljuk farm tojás, kapirgáló tyúkok jelennek meg a szemünk előtt, fű, és giliszta. A valóság azonban ennél sokkal szomorúbb. A tojások egy része ketreces tartásból származik, a másik fele mélyalmos.

A grafikusok is élen jártak a csomagolástervezésnél, öt tojás esetében megtévesztő a zöld mezőn kapírgáló tyúk. Ezek az állatok mezőt csak az álmaikban látnak, a valóságban egy A4-es rajzlapnyi területen élik bezárva rövidke életüket.

A tojástartók 25 százaléka műanyagból készült. A papírral szemben ez az anyag nehezebben bomlik le, és nem mindenhol lehet szelektíven gyűjteni. ( A legjobb ha elvisszük a piacra a kiürült tojástartót, a tojásárusok örülnek neki)



Árak és eredmények

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom a biotojás drágább a többinél. Itt az ár 67-75 Ft között mozog, a mélyalmosat 40-51 Ft körül vásárolhatjuk meg, míg a legolcsóbb a ketreces 30-45 Ft.

Első helyen a Farm Tojás Kft Biotojása és az Omega-3 tojása végzett. Szintén első helyen végzet a Spar Natur Pur Biotojása. Takaros papírdoboz, megfelelő címkézés, mélyalmos és szabad tartás vezetett a győzelemre.

Csúfosan leszerepelt a Farm tojás, a Tesco friss tojása, és a Tesco Friss „A". Ezek nem elég hogy ketreces tartásból származnak, kettő közülük külföldről származott. A műanyag csomagolás már csak hab a tortán. A Tesco Friss „A” tojás esetében a megfelelő jelölés is hiányzott.

További eredmények itt nézhetők meg.

Most jó a tojás vagy nem?

Mióta kiderült, hogy a tojás növeli a koleszterinszintet, azóta mostohagyerekké vált az egészségtudatos vásárlók háztartásaiban. A 90-es években megcáfolták a ezt, mert kiderült, csak azok számára jelenthet veszélyt a fogyasztása, akik nem képesek elég gyorsan lebontani a koleszterint, és ettől hirtelen változik meg a szintje. Ennek ellenére évente 270 darabot letuszkolunk a torkunkon, sokszor úgy, nem is tudjuk, hogy tojást eszünk. Az EU átlaga mindössze 220 darab/fő , így a pálinka és a paprika mellé a tojás is bekerülhet mint nemzeti sajátosság. Bár sok tojást termelünk behozatalra szorulunk, ezért évente 200 millió darab kerül külföldről Magyarországra.

A tojás fehérjét tartalmaz, emellett a C-vitaminon kívül az összes vitamin megtalálható benne.

A vegán gyerekek szüleinek nem túl jó hír, hogy az orvosok az idegrendszeri funkciók kialakulása miatt javasolják fogyasztását. A sokat emlegetett lecitin, és a kevéssbé ismert kolin segít a sejtmembránok épségét megőrizni, és a kor előrehaladtával szerepe van a memória megőrzésében is. Található még benn a mostanában „újra” felfedezett lutein és zeaxantin ezek az érzékszerveink működésében játszanak szerepet.

Egy tojásban 75 kalória van, ami viszonylag alacsonynak tekinthető, viszont jól emészthető, és koncentrált tápanyagtartalma révén segíthet a szervezet regenerációjában.

Az hogy milyen a tojásunk, attól is függ mivel táplálták a tyúkot. Az hogy mekkora a tojás, a tyúk fajtájától és életkora befolyásolja. Ha a tyúkocska kevés linolinsavhoz jut, akkor a tojás sárgája kisebb lesz. Szép sárga a kukoricától és a zöldtakarmánytól válik. (na meg a takarmányhoz kevert titkos sárgítótól- gondolja a gyanakvó fogyasztó és a cikkíró)
Bár nem sok esélyünk van megfigyelni, ha a sárgája foltosodik, akkor a tik sok gyapotmagdarát kapott. Ha viszont a fehérje tűnik zöldnek, akkor lehet, hogy a pipi egy pásztortáska gazdag rétre került.

Az omega-6 zsírsavak közt tartják számon a linolsavat. Ez segít az izomtömeg növelésben, szabályozza a hormonok kiválasztódását. Ha a tyúk halolajat, lenmagot vagy tengeri algát kap, akkor megnő a tojás linolsav tartalma. Ez nem összekeverendő a szüleink által gyakran emlegetett halízű csirkehússal, és tojással, amit viszont a halliszt fogyasztása okoz.

Aki otthon akar csirkét tartani, az repcemagot és kelkáposztát se adjon kedvencének, mert ezek is rossz hatással vannak a tojás ízére.

A TVE volt olyan jó, és bevizsgáltatta a szelén és E-vitamin tartalmát a tojásoknak. A vizsgált E-vitaminos Wellness Farm Tojás esetében majdnem a duplája, vagyis 12 μg volt a szeléntartalom, de ez mindössze az ajánlott napi bevitel 15 százaléka.

A szelén fontos antioxidáns, amelyet jelenleg mint potenciálisan hatékony rákellenes szert vizsgálnak. Ezenkívül alapvetően fontos a növekedéshez, a termékenységhez, a máj működéséhez, a haj és a bőr karbantartásához, valamint a látáshoz.

Az E-vitamin szintén antioxidatív tulajdonsággal rendelkezik. Az E-vitaminos Wellness Farm Tojás 100g terméke 10 mg E-vitamint tartalmaz (ez a napi ajánlott bevitel 100%-a), míg az Omega-3 Farm Tojás 6 mg-ot (a napi ajánlott bevitel 60%-a).

Bebizonyosodott, hogy nem véletlen miért tartották évezredekig szabadon a tyúkokat: csehországi kutatók igazolták, hogy különbség van az alternatív vagy biotartással nevelt tyúkok tojása és a ketreces tartással tartott tyúkok tojása között.

A vizsgálatok azt igazolták, hogy míg a kifutóban tartott tojótyúkoknál a tojássárgája omega-3 és omega-6 zsírsavaránya 1:8 volt, addig a nagyüzemi ketrecben tartott tojóknál ez az érték jóval kedvezőtlenebb, 1:12. Tehát a fogságban tartott állatoknál az arány kedvezőtlenül az omega-6 zsírsav irányába tolódik el.

2012-től tilos a hagyományos ketreces tartás, legalábbis az Európai Unióban. Azt gondolnánk, most jön el a kánaán a tyúkok számára, de azért ez közel sincs így. A hely kissé nagyobb lesz, kapnak tojófészket, ülőrudat. ( jelenleg a tojás egy szalagra kerül, és már megy is tisztítás után a csomagolóüzembe)




Mit jelent a tojáson a szám?

0 - biotojás, ökológiai tartásból;
1 - szabadtartás, kifutós tartási rendszerből;
2 - alternatív vagy mélyalmos tartási mód;
3 - ketreces tartásmód.

Méret:
XL: 73g <
L: 63-73g
M-L: 53-73g
M: 53-63g
Mivel nem tudjuk nem észrevenni, hogy itt toporog a Húsvét az ajtónk előtt, ezért érdemes néhány

Mivel tojást majdnem mindenki fest- bár legnagyobb rémületemre, megjelentek a festett tyúktojások a natúr mellett- érdemes mindezt nagyobb beruházások nélkül megtenni. Ezzel egyrészt a pénztárcánknak is jobb lesz, na meg nem kell azon izgulni, hogy vajh mi lehetett abban a tojásfestékben amit megvettünk.

Számos növény rendelkezik színező tulajdonsággal. Ez egyik legismertebb a hagyma. Érdemes apró leveleket gyűjteni ezeket a tojásra tenni, egy régi nejlonzoknit vagy harisnyát ráhúzni, és a növényi lében sokáig főzni. A levelek gyönyörűséges mintát fognak kiadni.

Biotojáshoz a bio tojásfesték dukál- ezek a termékek növényi kivonatokat tartalmaznak. Érdemes bioboltokban körülnézni, a 4 vagy 5 szint tartalmazó festékek 690-1000 forint körül vannak.

  Színezés natúr módra


Zöld: A kertben már találhatunk zsenge csalánlevelet, spenótot, ennek főzetével zöldre festhetjük a tojásokat. Fekete bodza zöld bogyóiból is szép zöld színt nyerhetünk, de használhatunk nyírfalevelet és rügyeket a zöldre színezéshez.

Lilásbordó: A cékla levével lilásbordóra festhetünk, ehhez a céklát reszeljük le főzés előtt.

Narancssárga: A kutyatej gyökerével narancssárgára színezhetünk.
Sárga: a gilisztaűző varádics szárított virágával, sárgás színt ad még az eperfalevél, a körömvirág szirma, sárga színt kapunk vadalmafa vagy kerti almafa fiatal ágából és rügyéből is. Ehhez kell egy kis timsó is. A kamilla is zöldessárga színre fest.

Fekete: Fekete lesz a végeredmény, ha dióburkot, diólevelet használunk (de ezek mérgezőek; csak kifújt tojáshoz alkalmazzuk).

Vörös: Vörös színt ad a nyírfalomb, az almakéreg és a szurokfű együtt főzve. A vöröshagyma héjával barnáspiros tojásokat készíthetünk. Timsó hozzáadásával gyönyörű napsárga színt kapunk.

Piros: Festőmályva virágok szárított szirmait a Herbária boltjaiban megvásárolhatjuk. A főzött lé piros lesz.

Sötétbarna: A lilahagyma héja sötétbarnára fest,de a fekete teában áztatott tojás is barna színű lesz.

Kék: Csillagvirág és timsó keverékében, vagy áfonyalében áztassuk a főtt tojásokat.

Bíborszín: Áfonyalében hosszabb ideig ázó tojás, lehetőleg fehérhéjú lesz gyönyörű bíbor színű.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!