Újfajta szemműtét lehetséges Magyarországon

2015. 05. 03.
Szerző: Szimpatika
Két műtét helyett egy műtéttel gyógyíthatók azok a betegek, akiknek a szürkehályog mellett más, éleslátást rontó úgynevezett „hátsó szegmenst érintő” betegségük is van. Ezeket a műtéteket ugyanis lehetséges már egyszerre végezni, úgynevezett kombinált beavatkozással.
Dr. Nagy Zoltán Zsolt (Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem)
Ilyen szembetegségek jellemzően idősebb korban alakulnak ki, akár időskori vakságot is okozhatnak, együttes megjelenésük gyakori a cukorbetegeknél. Kombinált műtét indokolt lehet szürkehályog mellett megjelenő retinaleválás vagy akár makula degeneráció esetében is – hívja fel a figyelmet Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.

A kombinált szemműtét lehetőségéről a betegek még nem nagyon tudnak, de az egyetemi klinikákon erre már van lehetőség. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján évente körülbelül 800 beteg érintett egyszerre több típusú szembetegségben, közülük száz feletti számban alkalmazható a kombinált eljárás.

Mivel a betegnek így csak egy műtéten kell átesnie, ez mindenképpen kevésbé megterhelő számára, segíti a gyógyulást. Ahogy a professzor elmondta, ha szemlencsét és üvegtestet egyszerre operálnak, a módszer a korábban alkalmazott technikáknál jóval hatékonyabb. Ha ugyanis a hályogműtétet végeznék először, felgyorsulhat a retina romlása, ha pedig a retinaműtét lenne az első, a szürkehályogtól nem látszanának megfelelően a retina apró részletei.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt szerint a módszer a jövőben a leggyakrabban előforduló szembetegségek gyógyításához járulhat hozzá, így reményei szerint egyre több kombinált szemműtétet tudnak alkalmazni. Ha a szemlencse elszürkülését és a szem hátsó pólusát érintő elváltozásokat egyetlen beavatkozással oldják meg, hamarabb javítható a látóélesség, az operációk összevonása költséghatékonyabb is.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Dr. Nagy Zoltán Zsolt azt is elmondta, hogy a hályogsebészetben ma már az a cél, hogy a korábbi másfél dioptria helyett +- 0.25 dioptrián belüli pontossággal érjenek el eredményt. Szemléletes példa a fejlődésre, hogy míg húsz éve 12 mm-es sebet ejtettek, ma már 2,4 mm az átlagos vágáshossz. Olyan precíziós készülék is segíti a műtéteket, mellyel pontosan meg tudják mérni a beteg szemét (rögzítik a szem adatait, a nagyerek helyzetét, hogy hol kell sebet ejteni, a beültetendő lencsének pontos szögét, stb.), az adatokat az operációs mikroszkópba táplálják, az pedig a műtét közben vetíti a pontos képet az operáló orvosnak, annak érdekében, hogy tized milliméter pontossággal tudjon dolgozni. Ez minden esetben fontos, de rendkívüli a jelentősége, ha a beteg szemtengelyhosszból eredő fénytörési hibáját és a szaruhártya szabálytalanságát csak különleges műlencsével lehet kompenzálni. Ilyen esetben, ha a lencse az előírt foktól akár tized milliméterrel is eltér, dioptriaromlást eredményezhet.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!