Daganatos betegségek: súlyos a hazai helyzet

2015. 04. 10.
|
Magyarországon 1993 óta április 10-én tartják a nemzeti rákellenes napot. A rákos megbetegedések felelősek hazánkban az összes haláleset negyedéért, és a lakosságszámhoz mérten több áldozatot szednek nálunk, mint a világ bármely más országában.

Jelentős problémát okoz a méhnyakrák, amely a 45 év alatti nők körében a második leggyakoribb daganattípus: évente közel félezren halnak meg miatta annak ellenére, hogy a kialakulásáért felelős HPV ellen hatékony védelmet nyújt a védőoltás. A HPV ráadásul nem csak a nőket fenyegeti: többek közt pénisz és végbélnyílás körüli rákokat is okozhat, és összességében a rosszindulatú daganatok 5 százalékáért tehető felelőssé. A lakosság ennek ellenére nincs tisztában a HPV veszélyeivel, és sokan gondolják, hogy óvszerrel védekezhetnek a vírus ellen. A fertőzés pedig bőrkontaktussal is terjed, ezért az óvszer csak 70 százalékos védelmet nyújt - hívja fel a figyelmet a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság a nemzeti rákellenes napon.

Évente mintegy 33 ezer ember veszíti életét daganatos megbetegedések miatt hazánkban. Ez átlagosan napi 90 halálestet jelent, vagyis majdnem minden negyedórában meghal valaki rák miatt. A nemzeti rákellenes nap nem csak a daganatos betegségek okozta problémákra, de a rendszeres szűrések és a prevenció jelentőségére is felhívja a figyelmet. A rákos betegségek korai stádiumban ugyanis még jól kezelhetőek, és van olyan ráktípus is, amely ellen ma már védőoltás is hatékony védelmet nyújthat. A nők körében egyik leggyakoribb daganatért, a méhnyakrákért szinte 100 százalékban a humán papillómavírus (HPV) a felelős, amely ellen már közel tíz éve elérhető védőoltás. Ennek ellenére még mindig kevesen kérik az oltást, ennek is köszönhető, hogy évente még mindig 1000-1200 új megbetegedést diagnosztizálnak hazánkban és közel 500 nőt veszítünk el miatta.

Ráadásul az egyéb genitális rákok 60-90 százaléka is a HPV-vel függ össze, ami nagyszámban a férfiakat is érinti, és náluk is rendkívül súlyos daganatos betegségeket okozhat. A HPV a méhnyakrák mellett szeméremtesti és fej-nyaki, a hüvely- és végbélnyílás körüli, valamint a hímvessző rákok okozója is lehet. Hüvely- és szeméremtesti rákot évente hozzávetőlegesen 300 nőnél diagnosztizálnak, és 120 esetben halálos kimenetelű a betegség. A végbélnyílás körüli rákok nagyjából 110 férfit és 130 nőt érintenek. A HPV összességében a rákos megbetegedések 5%-áért tehető felelőssé.

A HPV veszélyét jól mutatja, hogy a nők 80 százaléka és a férfiak fele legalább egyszer megfertőződik vele. Bár a fertőzés az esetek többségében elmúlik, minden tizedik fertőzöttnél kialakulhat valamilyen daganatos elváltozás. Leggyakrabban szövettanilag ugyan jóindulatú, ám a szexuális életet ellehetetlenítő nemi szervi szemölcsöt okoz, amellyel a magyarok 10 százaléka legalább egyszer szembesül élete során. Mivel a természetes fertőzés után nem alakul ki tartós védettség, többször is el lehet kapni a vírust.

Annak ellenére, hogy ilyen széles kört érint, sokan nincsenek tisztában a főként nemi úton terjedő fertőzés veszélyeivel, és a védekezéssel kapcsolatban is számos tévhit kering. Sokan gondolják például, hogy a gumióvszer megfelelő védelmet nyújt a HPV ellen, azonban a fertőzés nem csak nyálkahártya érintkezésével, hanem bőrről bőrre történő átvitellel is terjed. Az óvszer ezért csupán 70 százalékkal csökkenti a transzmisszió esélyét.

„A HPV okozta daganatos megbetegedések hazai statisztikái azért is elszomorítóak, mert a HPV elleni védőoltások csaknem 100 százalékos védelmet biztosítanak a fertőzéssel szemben. Nagyon komoly előrelépés, hogy tavaly ősz óta a 7. osztályos lányok számára ingyenessé vált a védőoltás, azonban jelentős javulást az eredményezhet, ha sikerül leszámolni a tévhitekkel, és valamennyi veszélyeztetett csoport - felnőtt nők, a fiúk és a férfiak egyaránt - felismeri a védőoltás jelentőségét. A kétkomponensű oltóanyag a méhnyakrákkal, valamint a szeméremtesti és a hüvelyrákkal szemben hatásos, míg a négykomponensű vakcina a daganatos megbetegedések tágabb köre ellen nyújt védelmet, vagyis az előbbiek mellett a végbélnyílás körüli rákok és nemi szervi szemölcsök megelőzésére is alkalmazható. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni a rendszeres szűrésekről sem, hiszen a HPV elleni leghatékonyabb védelmet a védőoltás és a rendszeres szűrések együttes alkalmazása jelenti" - mondta el dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság elnöke.

Novemberi akció

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

2 995 Ft

25 Ft/db
Hosszan tartó C-vitamin, amely 98,6%-ban hasznosul
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Pharmaton® Vital lágy kapszula

60 db

5 255 Ft

87,6 Ft/db
A benne lévő ginzeng G115-nek köszönhetően növeli a szellemi és a fizikai teljesítményt
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 460 Ft

29,2 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz*

Eurovit® Oliva-D 2200NE kapszula

60 db

2 355 Ft

39,3 Ft/db
A D-vitamin zsírban oldódó vitamin. Ezért a kapszula LAHB (Lipid Alapú Hatóanyag Bevitel) rendszere extra szűz olívaolajat tartalmaz, melyben a D-vitamin eleve oldott, a szervezet számára jól hasznosítható formában található
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 600 Ft

32 Ft/ml
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmény. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® long 600 mg pezsgőtabletta

10 db

1 810 Ft

181 Ft/db
Napi egy pezsgőtabletta hatékonyan segít már a hurutos köhögés kezdetén! Célzottan a lerakódáson hat, feloldja a hurutos váladékot és megtisztítja a légutakat
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6® bevont tabletta

30 db

1 240 Ft

41,3 Ft/db
Az eredeti Magne B6 hatóanyagainak kiváló kombinációja révén hatékonyan pótolja a szervezetből hiányzó magnéziumot
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Wick TriActin citrom ízű por belsőleges oldathoz

10 db

1 805 Ft

180,5 Ft/db
Hatékonyan csökkenti a megfázás és az influenza tüneteit
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
forgalmazza: Novartis Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Gyógyászati segédeszköz*

Septofort tabletta

24 db

1 185 Ft

49,4 Ft/db
Száj- és torokfertőtlenítő készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 090 Ft

30,9 Ft/db
Érelmeszesedés megelőzésére, a vér koleszterinszintjének csökkentésére, magas vérnyomás és szívpanaszok kezelésénél a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 635 Ft

54,5 Ft/db
Természetes hatóanyagával enyhítheti az alvászavarokat
Vény nélkül kapható növényi gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 575 Ft

157,5 Ft/g
Fogzáskönnyítő gél, az első fogak kibújásakor jelentkező tünetek helyi kezelésére alkalmas készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mastu® kenőcs

30 g

1 520 Ft

50,7 Ft/g
Enyhíti az aranyeres panaszokhoz társuló tüneteket, mint az irritáció, viszketés, égő érzés
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Aperisan® 200 mg/g szájnyálkahártyán alkalmazott gél

10 g

1 780 Ft

178 Ft/g
A szájnyálkahártya gyulladásainak helyi kezelésére. Hagyományos növényi gyógyszer, kizárólag a régóta fennálló használaton alapuló, meghatározott javallatokra alkalmazandó
Vény nélkül kapható gyógyszer

Linex® Forte élőflórát tartalmazó kapszula

28 db

2 305 Ft

82,3 Ft/db
Több milliárdnyi élőflóra sejtet tartalmaz, melyre a bélflórának az antibiotikum kezelés első napjától szüksége lehet
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

20 db

1 715 Ft

85,8 Ft/db
Csökkenti a lázat, mérsékli az orr és az orrmelléküregek dugulását, csillapítja a fájdalmat és gyulladáscsökkentő hatású
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Szavazzon kedvenc fotójára, és segítse hozzá a fotó készítőjét az 5 db Neuzer városi kerékpár egyikéhez a Neuzer Kerékpár Kft. felajánlásával.

A szavazatával most plüsskígyót nyerhet!
Nincs más dolga, mint az Önnek tetsző kép alatt kiválasztani, hogy szeretne nyerni, majd (regisztrálni, és) bejelentkezni az oldalra, és leadni a szavazatát!
Szavazatával bekerül a „kalapba”, melyből a kihúzott játékosok plüsskígyót nyernek!

Ha nem szeretne nyerni, a szavazatát úgy is leadhatja, csak egy e-mail címet kérünk, melyre egy megerősítő üzenetet küldünk.

Naponta egy képre csak egyszer szavazhat, de akár több képre is ledhatja szavazatát!

A képekre 2017. november 30-án éjfélig szavazhat!

Megnézem a képeket » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el