Megakadályozhatók az örökletes betegségek?

2015. 03. 21.
Szerző: Szimpatika
Angliában engedélyezhetik az embrió DNS-ének megváltoztatását az anyába való beültetés előtt. Ezzel kiküszöbölnék, hogy a gyermek megkapja az örökletes betegségeket. Falus András genetikus, akadémikus szerint a probléma az, hogy nem tudjuk, a sejtmagok manipulációja nem okoz-e epigenetikai változást a gyermeknél.
Nagy-Britannia lehet a világon az első olyan ország, ahol engedélyezik az embrió DNS-ének megváltoztatását az anyába való beültetés előtt. A brit parlament alsóháza február elején jóváhagyta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a szülők elkerüljék bizonyos súlyos örökletes betegségek átadását a gyermeknek.

Az ilyen eljárással születendő első gyermek már jövőre világra jöhet. Szakértők szerint évente csupán 10-12 nő kerülhet be a programba az Egyesült Királyságban. A beavatkozás azonban aggályokat is felvet – hangzott el a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.



Falus András genetikus, akadémikus a műsorban elmondta: ez a javaslat arról szól, hogy olyan anyáknál, akik mitokondriális betegségben szenvednek, megtehessék azt, hogy az ép, nem beteg sejtmagot kivegyék, és átültessék egy olyan anya petesejtjébe, melyből előzőleg eltávolították a sejtmagot, és a mitokondriumai épek.

Egy új, két anyából származó petesejtet hoznak létre, ezután következik a lombikbébi-művelet végrehajtása. Ez egy nagyon jelentős eredmény. Ma valószínűleg meg lehet valósítani – szögezte le.

A probléma az, hogy nem tudjuk, a sejtmagok manipulációja nem okoz-e olyan környezeti, epigenetikai változást a majdani, megszületendő, a mitokondriális betegségtől mentes gyermeknek néhány évtized múlva – vetette fel.

"Az erkölcs itt abban van, felmérem-e a következmények kiszámíthatóságát. Józan, tudományos mérlegelés, hogy meddig kell vizsgálni valamit – ez egy gyógyszerre is igaz -, hogy azt tudjuk mondani: a mai tudásunk szerint nagyon kicsi a valószínűsége, hogy problémát okoz" – hangoztatta.

Forrás: Hirado.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!