Rosszul aludt? Így élheti túl a napot!

2015. 02. 14.
Szerző: Szimpatika
Nehezen tudott elaludni? Egész éjszaka forgolódott? Korán reggel kipattant a szeme, pedig nem is kellett volna felkelnie? Egy friss kutatás szerint napközben arra is van ellenszer, ha éjszaka csak két órát tudtunk aludni.
Az Endocrine Society szakoldalon jelent meg egy friss alváskutatás összefoglalója, amely szerint ha nagyon keveset (esetünkben körülbelül két órát) aludtunk, akkor napközben megóvhatjuk magunkat a kialvatlanság rossz hatásától.


Három óra alvás is elképesztően kevés a szervezetnek, mégis ez jelenti a megoldást vészhelyzetben. A kutatók ugyanis 3 napig tesztelték az alanyokat: az első és harmadik éjszaka nyolc órát aludtak, a második éjszaka viszont csak kettőt.

Napközben egyesektől megvonták az alvás lehetőségét, amely rossz egészségi állapotot eredményezett, főleg szívritmuszavart és vércukorszint ingadozást. Azok viszont akik napközben két alkalmommal 30-30 percre le tudtak dőlni egy kicsit aludni, ugyanolyan egészségügyi értékeket produkáltak, mint amikor 8 órát aludtak a megelőző éjszaka. Ez a kétszer félórás trükk a stresszért felelős hormonokra is jótékony hatással volt, így a napközben alvó emberek nem voltak annyira ingerlékenyek, mint azok, akik nem sziesztáztak.

Forrás: hvg.hu

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!