Magas vas a vérben

Mindenki tudja, hogy a szervezetnek létszükséglete a vas, ennek hiánya komoly zavarokat okoz a mindennapokban is. De mi van akkor, ha éppen ellenkezőleg, túl sok a vas a szervezetben? E zavar neve hemokromatózis, és ha nem figyelnek oda rá, roppant veszélyes következményekkel járhat. Dr. Várkonyi Judit hematológussal, belgyógyásszal a Hemokromatózisos Betegek Egyesületének találkozóján beszélgettünk.
Dr. Várkonyi Judit

Mi a hemokromatózis?

Egy örökletes betegség, amely vastúlterhelődéssel jár. Hatására a vas alattomos módon felszaporodik a szervezetben, és a felesleges mennyiség lerakódik a szervekben, károsítva azokat. Ha ezt a folyamatot nem fedezzük fel időben, szöveti és szervi károsodások következnek be, ezért az a cél, hogy minden szinten ismertebbé tegyük ezt az állapotot, úgy az orvosok, mint a laikusok körében. A korai felismerés a kulcs.

Milyen panaszokat észlelnek magukon a betegek?

Olyan jellegű általános tüneteket, amelyekből nem igazán lehet következtetni semmire, ha nem ismerjük a hemokromatózist, és nem gondolunk rá, hogy esetleg ez lehet a háttérben. Ha megtörtént a génvizsgálat, és biztosan megállapítottuk, hogy hemokromatózisról van szó, megkezdődik a gondozás: a rendszeres vérlebocsátás, a diétás tanácsadás és az ellenőrzés.

Miért probléma, ha lerakódik a vas a szervekben és a szövetekben?

Mert úgynevezett oxidatív károsodás keretében gyulladást okoz a sejtekben, a szövetekben, emellett pedig a daganatos sejtek kialakulásának is kedvez.

Mennyire gyakori ez a betegség?

Ebben a régióban általában minden kétszázadik ember érintett, de ez földrajzilag is változó: Írországban például minden nyolcvannegyedik ember hemokromatózisos. Az északi népeknél gyakoribb a betegség, délebbre és Ázsiában pedig egyáltalán nem jellemző, aminek történeti okai vannak. Általában 40 éves kor fölött jelentkeznek a tünetek, bár van olyan ritka formája, ami már fiatal felnőttekben is megjelenik. Ugyan a vastúltelítődés a leggyakoribb örökletes betegség, a korai felismerés hiánya miatt kevés beteget tartanak nyilván, és kevés beteget kezelnek idejében. A férfiakban korábban kialakul a vastúltelítődés, hiszen esetükben nincs vasvesztéssel járó élettani folyamat. A nők később halmozzák fel a vasat, mivel a menstruáció, a terhesség, a szülés, a szoptatás vasvesztéssel járó folyamatok.

 

 

Mennyire lehet teljes életet élni ezzel a betegséggel?

Ha idejében felismerik, és időben megtörténik a gondozásba vétel, a beteg gyakorlatilag ugyanolyan jó minőségű és hosszú életet élhet, mint az egészséges társai. Amennyiben nem ismerik fel, vagy nem kezelik a betegséget, a férfi betegeknél az ötvenes éveikben gyakran jelentkezik májzsugor, májrák vagy több más, például daganatos elváltozás, netán szívelégtelenség. Ezek az emberek általában az ötvenes-hatvanas éveikben meghalnak.

Említette, hogy a nőket „védi” a menstruáció vagy a szülés. Mi történik a változó kor után?

Kiegyenlítődnek az esélyek, de ha összehasonlítom ugyanazon korú nőket az ugyanazon korú férfiakkal, utóbbiak esetében ekkorra már magasabb a felhalmozódási szint, és általában definitív károsodásaik is vannak.

Ábele Mária a Hemokromatózisos Betegek Egyesületének elnöke, aki maga is érintett a rendellenességben.

Mikor tudta meg, hogy hemokromatózisban szenved?

Elég korán: egy másik betegségem miatt gyakran ellenőrizték a vérképemet. Arra tippeltek, hogy biztosan vérszegény vagyok, de nem: kiderült, hogy sok a vas a véremben. A második gyermekem születése után egy orvos ismerősöm javasolta, hogy menjek el egy célzott szakorvosi vizsgálatra. Itt egyértelművé vált, hogy nem kilengésekről, hanem megbetegedésről van szó. 40 éves voltam, amikor elkezdtek kezelni.

A mindennapokban milyen változásokat okozott az életében mindez?

Semmi lényegeset, mivel a hemokromatózis következményei még nem alakultak ki nálam. A kezelés – kéthetente vérlebocsátás – időigényes, rendszerint egy délelőtt elment vele. Ez jelenthet gondot olyan embernek, akinek nagyon kötött a munkarendje. De én szerencsés vagyok sokakkal ellentétben. Az egyesület elnökeként nagyon sok beteggel beszélek és levelezem: panaszkodnak, bátorítást kérnek, és többen e bátorítás hatására jártak utána, pontosan mi is a betegségük. Előtte ugyanis simán elküldték őket az orvosok, hogy ezzel nem kell foglalkozni. A hemokromatózis nagyon nehéz ügy, mert nincsenek specifikus tünetei, amik biztosan jelentkeznek. Ha valaki hordozza ezt a genetikai eltérést, gyakran csak semmitmondó, általános panasza van, ami bárkinél előfordulhat: hasfájás, fejfájás, ízületi fájdalmak… Amikor a komoly problémák jelentkeznek, általában már késő van. Ez ugyanis azt jelenti, hogy már bekövetkezett valami visszafordíthatatlan elváltozás. Az egyetlen mód a felismerésre tehát az, ha odafigyelünk a vérképre.

Mire kell odafigyelnie?

Tudom, hogy el kell járnom rendszeresen kezelésre, ahol időről időre lecsapolnak a véremből valamennyit. Ez a mennyiség a kezelés előrehaladtával egyre kevesebb, illetve egyre ritkábban van szükség rá. Eleinte egy-két hetente járunk vérlebocsátásra. Ennek az az oka, hogy a szervezet felhasználja a szövetekben elraktározott vasat a vörösvértestek újratermeléséhez, és megszabadul attól a vasmennyiségtől, amitől természetes úton nem tud. Ezen kívül nagyon fontos, hogy hemokromatózisos személy ne dohányozzon, ne fogyasszon alkoholt – legalábbis addig, míg a vérképe rendeződik. Kerülni kell a vörös húsok és belsőségek fogyasztását, ezek sok vasat vinnének be a szervezetbe. Tehát a klasszikus értelemben vett egészséges életmódot kell követni. Van még néhány apró szabály, amikre oda kell figyelni: sose szedjünk vaspótló szereket, C-vitamint, ne igyunk zöld teát – ezeket igazán egyszerű betartani.

 

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!