Ebola a testnedvekben

2014. 11. 30.
Szerző: Szimpatika
A fertőzés veszélyének minimalizálása érdekében azt javasolja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ebolából felépülő férfiaknak, hogy három hónapig tartózkodjanak a nemi élettől, mivel az ondóban még hosszú ideig jelen lehet a vírus.
A WHO olyan kutatások eredményeire alapozta pénteki felhívását, amelyek az ebolavírusnak a magfolyadékban való jelenlétét vizsgálták. A négy vizsgálatban részt vevő, összesen 43 páciens közül három ondójában 40, 61, illetve 82 nappal az után is kimutatták a kórokozó jelenlétét, hogy a vérzéses lázzal járó betegség tünetei megjelentek rajtuk.


Tekintettel arra, hogy ez idő alatt átadhatják a vírust szexuális úton, azt tanácsolja a felépült férfiaknak a WHO, hogy a szimptómák eltűnése után még három hónapig tartózkodjanak a nemi élettől, beleértve az orális szexet is, - ha pedig erre nincs mód, mindenképpen használjanak óvszert -, és fektessenek hangsúlyt a higiéniára az önkielégítés után. 

Az ebola testnedvek, így a vér, a nyál és az ürülék révén terjed. Szexuális úton való terjedését eddig nem dokumentálták. 

A mostani nyugat-afrikai járványban több mint 16 ezren fertőződtek meg a vírussal, a halottak száma megközelíti az 5700-at.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!