Mit együnk, ha vérszegények vagyunk?

2014. 11. 17.
Szerző: Szimpatika
A vérszegénység meglehetősen gyakori betegség, mely legtöbbször a nőket érinti, és a vörösvérsejtek számának csökkenése vagy a hemoglobin felszívódásának zavarai állhatnak a hátterében.
A vérszegénységnek sok oka lehet, ezek egy része genetikai eredetű, sokkal gyakoribb azonban, hogy valamilyen hiánybetegség áll a háttérben: általában a vas-, illetve a B-vitaminok hiánya okozza a vérszegénységet. A szükséges mikrotápanyagokat étrend-kiegészítők segítségével is pótolhatjuk, de még jobb, ha az étrendünket állítjuk össze olyan ételekből, melyek a vérképzéshez szükségestápanyagokban gazdagok.



Az egyik legfontosabb ilyen étel a spenót, mely nagyszerű forrása a vasnak, az A-, C-, E-vitaminnak, a B9-vitaminnak, az élelmi rostnak és a kalciumnak. Naponta legalább fél csészényit érdemes belőle elfogyasztani, hogy a szükséges vasmennyiség egyötödét biztosítani tudjuk.

A vörös húsok, illetve a tengeri herkentyűk is nagy mennyiségben tartalmaznak vasat, ráadásul olyan formában, melyet a szervezetünk nagyon hatékonyan tud felvenni. Egy szelet marhahús a szükséges vasmennyiség sokszorosát biztosíthatja - azonban ahhoz, hogy valóban megfelelően hasznosulhasson, vitaminokra is szükség van, ezért a sült mellé köretnek érdemes salátát fogyasztani.

A zabkása igazi szuperétel, nemcsak nagy mennyiségben található benne élelmi rost, de a vasnak és a B-vitaminoknak is nagyszerű forrása. Könnyen emészthető (a székletproblémákat is segít rendezni, sokféleképpen ízesíthető, és gyulladáscsökkentő hatásai is vannak, ezért érdemes naponta fogyasztani).

A paradicsomot, az almát és a gránátalmát nem elsősorban a vastartalma miatt ajánlott enni, hanem azért, mert olyan magas a vitamintartalmuk, hogy a segítségükkel az egyéb ételekből bevitt vas hatékonyabban szívódik fel a szervezetünkbe és jobban képes hasznosulni.

Hüvelyesek segítségével is hozzájárulhatunk a vasraktáraink feltöltéséhez: a bab és a lencse egyaránt nagyszerű vasforrás, azonban nagyon fontos, hogy alaposan megfőzzük őket fogyasztás előtt. Olyan vegyületeket tartalmaznak ugyanis, melyek éppenhogy gátoljáka vas megfelelő hasznosulását! A babot, lencsét mindenképpen áztassuk be főzés előtt!

A cékla nemcsak piros színe miatt kiváló társ a vérszegénység elleni küzdelemben: hozzájárul a szevezetünk méregtelenítéséhez, vitaminkban és ásványi anyagkban (így vasban is) gazdag, a kalóriatartalma alacsony és sokféleképpen elkészíthető. A vitaminhiányos téli időszakban az egyik legfontosabb táplálékunk lehet.

Forrás: hazipatika.com

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!