Hogy hat ételeinkre a mikrohullám?

2014. 10. 19.
|
Mélyhűtve a vitaminok megőrződnek - ez nem vitatott. Ám mi történik velük a mikrohullámú sütőben? Jobb-e, ha a hagyományos főzőedényeket használjuk?
A mikrohullámú sütők ellen ágálók számos hangzatos állítással rukkolnak elő: beteggé tesznek a sugarai, száraz és tápanyagok nélküli a mikrózott étel, minden "be van sugározva" bennük - idézi a szkeptikusok véleményét a német Spiegel Online.


A valóság persze más a német internetes újság szerint. A mikrohullámú sütők fémburkolata miatt gyakorlatilag semmilyen sugárzás nem jut ki a sütőből. A tápanyagok esetében is "válogatós" a mikrohullám: például a vitaminokra közvetlenül nem hat. A mikrohullám ugyanis a vízmolekulákat hozza mozgásba.

Ugyanakkor a tápanyagok szempontjából nem mindegy, hogy egy főzőedényben melegítjük vagy főzzük meg az ételt, vagy esetleg sütőkemencéből szedjük elő, netán mikrohullámú sütőből. Hogy melyik metódus óvja meg a leginkább a vitaminokat, azt általában, általános érvénnyel nem lehet megállapítani. Ugyanis a vitaminok úgy viselkednek, mint a dívák, mindegyiknek megvan a maga "háklija" - mondja Sascha Rohn, aki a Hamburgi Egyetem élelmiszer-kémiai intézetében dolgozik. Némelyiknek jót tesz, ha meleg és nedves, a másiknak viszont éppen ez káros.

A hőre érzékeny vitaminok esetében - ezek közé tartozik a C-vitamin és az anyagcsere-folyamatok jelentős részében fontos szerepet játszó B1-vitamin - például fontos, hogy rövid ideig és kevéssé melegítsük fel őket. Ilyen szempontból a mikró még jól is jöhet: a felmelegített ételekben lévő vizet hozza mozgásba, tehát belülről melegít. A főzőedényekben viszont kívülről melegítjük befelé az ételeket, és ez általában időigényesebb folyamat.

A kis darabokra vágott ételek minél több vizet tartalmaznak, annál jobban és gyorsabban felmelegednek a mikróban és annál tovább tartják meg a meleget. Aki viszont a zsírban oldódó vitaminokat (például A- vagy E-vitamint) nagy mennyiségben akar bevinni a szervezetébe, az nyugodtan melegítheti hosszabban a zöldséglevesét.


A közkeletű előítélet, miszerint a főzés "megöli" az ételeket, gyakran téves - magyarázza Rohn. A zsírban oldódó vitaminok például annyira le vannak kötve az élelmiszereinkben, hogy általában csak a főzés teszi a szervezetünk számára hasznosíthatóvá őket. A legjobb recept a főzési-sütési és melegítési módszerek váltogatása - ajánlja a Spiegel Online. Így a különböző metódusok révén mindig más-más vitaminokhoz juthatunk hozzá nagyobb mértékben.

A paprika például nagy mennyiségű C-vitamint tartalmaz. Ám a C-vitamin a paprika melegítésekor igen gyorsan eltűnik. Az A-vitamin viszont jobban bírja a melegítést. A paradicsomban is frissen még van C-vitamin, ám ha szósszá főzzük, szétesnek benne a sejtstruktúrák és a piros színezőanyag, a likopin szabaddá válik. Ez viszont másféleképpen hat jótékonyan: a Spiegel Online szerint számos ráktípus kockázatát csökkenti. Hatásmechanizmusáról is sok információ kering: antioxidáns hatású, azaz a szabadgyököket semlegesíti, ezért előzheti meg a rák kialakulását.

A lényeg tehát az ételek minél változatosabb elkészítési módja - magyarázza Rohn, aki maga is használ mikrót. A grillezéstől sem kell tartani: nem a méreganyagokon kell aggódni, amelyek közben keletkeznek, hiszen azok dózisa számít igazából.Természetesen a gyümölcsök és a zöldségek fogyasztásánál elsősorban a frissességre kell ügyelni: a tárolás során is sokat veszthetnek ugyanis vitamintartalmukból. (A mélyhűtés ezért hasznos bizonyos zöldségek esetében, mert a mirelit spenót például több vitamint tartalmazhat, mint egy piacon vásárolt társa amely esetleg napokig állt az árusnál.)

Összegzésképpen a Spiegel Online megállapítja: egy háztartásból nem hiányozhat a mikró, a grillsütő, a serpenyő, a fazék, illetve a konyhában megszokott más eszközök. Ugyanis minden elkészítési módnak megvan a maga előnye és hátránya. Ha valaki kiegyensúlyozottan akar étkezni, és a lehető legtöbb és legkülönbözőbb tápanyagot akarja bejuttatni a szervezetébe, az minél változatosabb módszerekkel készítse el az ételeit.

Forrás: HáziPatika
Decemberi akció

MEMOlife Max® kapszula

60 db

2 430 Ft

40,5 Ft/db
Összetevői Omega-3-at, lecitint és az agy reakcióképességéért ginzenget tartalmaznak
Étrend-kiegészítő készítmény*

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Enyhíti a fejfájást, fogfájást és a menstruáció következtében fellépő fájdalmat
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem® krém

125 g

1 800 Ft

14,4 Ft/g
A pelenkával fedett bőr mindennapos védelmére. Hatékony egyéb bőrproblémák ápolásában is (repedezett, kipirosodott, irritált bőr)
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Kozmetikum

Walmark Proenzi® 3 ExPur téli csomag

90 db + 50 db

4 995 Ft

37,5 Ft/db
Javasolt ízületi betegség következtében kialakuló porc és ízületi rendellenesség esetén
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 570 Ft

7,9 Ft/ml
Megkönnyíti a hörgőváladék felköhögését és kiürülését. Szabályozza a nyák- és köpettermelést és elfolyósítja azt. 2 éves kortól alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Aspirin® Protect 100 mg gyomornedv ellenálló bevont tabletta

98 db

2 200 Ft

22,4 Ft/db
Megakadályozza a vérrögök képződését, így csökkenti az infarktus kockázatát. Ajánlott szív- és érrendszeri kockázattal rendelkező 45-79 éves férfi és 55-79 éves nőbetegeknek
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

815 Ft

81,5 Ft/db
Kalciumpótlásra és C-vitamin hiány esetén (pl. fertőző betegségekben az ellenállóképesség növelése) javasolt. Citrom ízű pezsgőtabletta
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran Max köptetővel por belsőleges oldathoz

10 tasak

2 350 Ft

235 Ft/tasak
Komplex megoldás a megfázás és az influenza kínzó tüneteire
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres C-vitamin 500 mg filmtabletta

30 db

640 Ft

21,3 Ft/db
Szedése biztosítja az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen C-vitamin bevitelét
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nasopax orrspray felnőtteknek

10 ml

1 525 Ft

152,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg az orrdugulással és a heveny arcüreggyulladással. Kíméletes, nem szárítja a nyálkahártyát
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rubophen® 500 mg tabletta

30 db

1 325 Ft

44,2 Ft/db
Hatékony láz- és fájdalomcsillapító
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepsils® honey and lemon szopogató tabletta

24 db

1 410 Ft

58,8 Ft/db
Torokfájás esetén gátolja a vírusok, a baktériumok és a gomba szaporodását, valamint meg is ölik őket. Emellett fájdalomcsillapító hatásúak is, már öt perc elteltével
Reckitt Benckiser Kft.,
1113 Budapest, Bocskai út 134-146.
Tel.: (+36) 1 880 1870
E-mail: gyogyszer@rb.com
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum® golyócskák

2×3 adag

1 525 Ft

254,2 Ft/adag
Az influenzás tünetek (hidegrázás, láz, köhögés, általános fájdalom, orrfolyás) enyhítésére. Gyermekek és csecsemők is szedhetik
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Relax lágyzselatin kapszula

30 db

1 375 Ft

45,8 Ft/db
Olyan gyógynövények kivonatát tartalmazza, amelyek hatóanyagai hozzájárulhatnak a normál idegállapot és a lelki egyensúly fenntartásához
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Étrend-kiegészítő készítmény*

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 255 Ft

62,8 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 860 Ft

3860 Ft/adagoló tartály
A nikotin utáni vágy és a dohányzás abbahagyásával összefüggésben jelentkező megvonásos tünetek enyhítésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

10×5 ml

1 470 Ft

29,4 Ft/ml
Kiegészítő kezelésként a bél normál baktériumflórájának helyreállítására antibiotikummal való vagy antimikrobiális terápia során kialakuló eltérések esetén
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 620 Ft

101,3 Ft/db
Láz- és fájdalomcsillapító, gyulladásgátló hatású készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bronchostop® köhögés elleni belsőleges gumipasztilla

20 db

1 850 Ft

92,5 Ft/db
A megfázáshoz társuló hurutos köhögés kezelésére, illetve a torokirritáció csillapítására. 6 éves kortól.
Vény nélkül kapható gyógyszer**

Volteren Emulgel 1% gél

100 g

2 135 Ft

21,4 Ft/g
Enyhíti az ízületi és izomfájdalmakat, csökkenti azok gyulladását és duzzanatát
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 Forte 3000 NE tabletta

60 db

1 470 Ft

24,5 Ft/db
Magas hatóanyag-tartalmú – 3000 NE – D-vitamin az immunrendszerért, a csontozatért, a fogazatért és az izmokért
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2018. januári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el